2023-02-07 20:02:07, Boldog névnapot Tódor,Rómeó !
Kereés az oldalon

Beszéljünk másról második felvonás

Kőrösi Ferenc - 2018-01-08 12:00:00
Beszéljünk másról
Filozofálás fekete fehér beszélgesünk

Beszéljünk másról, második felvonás
Sub specie aeternitatis


  Beszéltem már arról, hogy az emberek szükségszerűen színészkednek. Nem is tehetünk mást. Ahhoz, hogy a kiszemelt lány megkedveljen minket, nem árulhatjuk el, hogy nem szeretjük a zenei ízlését. Hogy a főnök magasabb pozícióba helyezzen minket, még azt az unalmas traccs-party-t is bevállaljuk bárkivel. Soroljam még?
  A gimnáziumi évek utolsó hónapjaiban szinte csak egy dolgot emeltek ki a közeledő vizsgával kapcsolatban: „Ha valamit nem tudsz, azt ne áruld el; hazudj!” – Tehát színészkedj…
  Mért nem lehet bevallani, hogy ezt nem tudom, s a tétel többi részét sziporkázva felmondani, aztán a tételről még kedélyesen elbeszélgetni a vizsgáztató-bizottsággal... Lehet-e nem színészkedni, ha az emberiség jóindulata ezt követeli meg? Na de ez valóban „jóindulatnak” nevezhető? Na, jó, engedékeny vagyok, mondjuk azt, hogy ez jó. Végül is, az agydaganat is lehet jóindulatú…
De miután kiműtötték belőlünk azt a kis labdacsot, már reálisabban, élesebben nézhetünk végig a színpadon:
A múltkor azt mondtam, ne szóljunk az aggályoskodó emberekre, akik kicsinyes dolgokon panaszkodnak; ne szóljunk annak se, aki csak magáért él, s nem érti, mért lehet jó egy új, biztonságosabb repülő-motor, ha ő épp az óceánba zuhan egy meghibásodott géppel. Ne szóljunk nekik, beszéljünk másról; beszéljünk erről: Itt a tél, bár hó nincs; legalábbis Miskolcon még nincs (XII.16. 20:40). Mindenesetre azt hiszem, van elég nagy fantáziánk ahhoz, hogy el tudjuk képzelni a következőket:
  Ott állsz egy hatalmas réten; nagyjából 4-5 méterre tőled egy kisebb csoport áll, a barátaid. Ők még nem tudják, hogy ott vagy. Most érkeztél. Hatalmas pelyhekben hull a hó. Halkan közelebb lépkedsz, lehajolsz, s óvatosan a friss hóból hógolyót gyúrsz. A reggel megevett édesség jut eszedbe; vajon a hó is olyan édes? Vajon ugyan úgy olvad szét a szádban, megfürdetve fogaid fehérjét, az ég kéklő, csillagokkal telt hullámaiban?
Mielőtt rádobnád egyik ismerősödre a hógolyót, nézd meg egy kicsit jobban; zárd ki a gondolataidat! És légy egy kicsi időre „unalmas matematikus,” „racionalis homo:” Hol van a fent és a lent? Megtaláltad; megjelölted, gondolataid felfedezője hógolyód sarkpontjait, kitűzted rájuk a lélek zászlaját? Rendben, akkor most lapítsd szét óvatosan, s gyúrd újra, formáld újra a hógolyód. Hol van az előbbi fent és lent?
  Új képet írok eléd: A kis csapattal betértetek egy „kajáldába” és nem lennétek normálisak, ha nem kérnétek jégkását december közepén. Leültök az ablak mellé. Kint az utcalámpák fényei kacagva szaladgálnak, mint apró gyerekek az egyre nagyobb hóban. A pincérlány édes kacagással hozza ki a túlsózott sült krumplit és hamburgereket; egy másodperc, s már hozza is az italokat. Szép, megannyi színben pompázó máglyák az asztalon.
Elkezdtek enni, s a többiek összekavarták a poharak tartalmát, s már bele is ittak. De te még ne tedd! Ne kavard össze, furcsa összességét kapva a színeknek. Hanem nézd: A kék, piros, sárga színek, hogy különülnek el egymástól? Mint matematikusok gyöngye, el tudod választani őket vertikális és horizontális vonalakkal? (Határt tudsz rajzolni, mint az Ember, Afrika térképén?) Nem? Ez érdekes? Nem! A színek elválnak, de nem elkülönülnek. Mert a világon nincs fekete vagy fehér, nincs jó vagy rossz, nincs ez vagy az: Árnyalatok vannak!
  „És, jaj, hiába mindenha szándék, / Százszor földobnál, én visszaszállnék…” A természet nem azért hódítja vissza az ember által lakott, majd hirtelen elhagyott területeket olyan látványos erőszakossággal, mert a természet ilyen vagy olyan; hanem mert az ember nem ad más lehetőséget a világnak. Mert az ember nem törődik a véletlenekkel. Láttál már mesterséges erdőt, amiben a fák nem mértani pontossággal vannak ültetve? Az ember pattanásig feszíti életét, feszültségeket teremt, s az utolsó pillanatban, mikor már azt hinné, minden megoldódott, az íj húrja hatalmas erővel zúg el a füle mellett, s kilövi azt a nyílvesszőt, ami a jó szerencsét eltaszítja tőle.
  Az ember színészkedik, s ennek velejárója, hogy csak két karaktert ismer el: Jót és rosszat. De a vulkánkitörés rossz? Csak rossz? Nem mondhatjuk azt, hogy rossz, amíg veszélyezteti a környéken lakókat, s jó, miután díszítő elemek kifaragására használjuk? De még ez is túlságosan szétválasztja a dolgokat… Mindenesetre addig eljutottunk, hogy ami rossz volt, lehet jó. De még egyszer mondom, árnyalatok vannak!
A levelek sem egyszerre sárgulnak meg, s a fa sem egyszerre dobja el hűtlen (hűtlen?) leveleit!...

  A napokban egy barátommal arról beszéltünk, hogy a média szélsőséges álláspontokat foglal el. S mi több, mint dilettáns színész, bár nem ért egyet társával, mégis hajbókol, cselez s taktikázik; hasznot remél; s maga is csődbe jut!
  Szóval a beszélgetés asszociációs halmaza végül oda vitt minket, hogy milyen újságnak, újságban dolgoznánk? Én egy olyanban, ahol nincs állásfoglalás, nincs fekete és fehér. Bár tények vannak, de a lap célja nem a döntés-kikényszerítés; hanem a „csak úgy.” Ami nem az élet problémáit sorolja fel, hanem gyönyörködtet. Erre ez a barátom azt mondta, ezt az újságot nem olvasná senki el.
Nos, ezzel nem értek egyet. Az újságírás ugyan olyan művészet, mint a versírás, a festészet, a fotózás s a többi. S ha egy képet megnézünk azért, hogy kikapcsolódjunk, ha egy zenét meghallgatunk, hogy ne halljuk az emberiség ordenáré színészeinek szavait; hát ne olvasnánk el egy újságot, egy folyóiratot, csak azért, hogy olvassunk?
  Mert a koncepció helyes, csak az eddigi példa rossz. Nem azért nem olvasnák, mert unalmas, hanem mert eddig még nem született ilyen lap.

  Horatiust idézem: „Vagy használni akar, vagy tetszeni vágyik az ének, / vagy kidalolni a „kellemes és hasznos" tudományát.”
S én mondok még valamit: Újnak számít, újságnak az is, ha egy perce megállunk. Ha nem azért gondolunk valamire, hogy abból másra gondolhassunk majd, hogy abból valami legyen. Hanem csak azért hallgatjuk a madár énekét, mert szép; mert kikapcsol minket; kiránt a színházból, s megmutatja a természet egy pici árnyalatát. S bizony ez az igazi címlapsztori!
 

Ugye igazam van?






loading...


Szólj hozzá Te is!