2022-08-19 22:30:57, Boldog névnapot Huba !
Kereés az oldalon

Fejezetek az 50 éves magyar pop történetéből – 2. rész: 1968

Radnai Dániel - 2017-05-29 10:00:00
Művészet
Illés Metro Omega Koncz Zsuzsa Táncdalfesztivál 1968

Az 1968-as esztendő nemcsak a politika- és társadalomtörténet farvizén volt kifejezetten mozgalmas évad (ld. „prágai tavasz”, diáklázadások, Új gazdaság mechanizmus), hanem a bölcsőjéből kitekintgető és lassan lábra álló magyar beatzene terén is. Ám mellébeszélés lenne azt állítani, hogy a kortárs társadalmi viszonyok és váratlan politikai események ne szóltak volna bele egy-egy viszonylag izolált közeg szubkultúrájába, mint amilyen a magyar beat volt – mint ahogy ez ki is derül számos zenész, előadó visszaemlékezéséből.   

Minden szempontból határkő 1968: a diáklázadások és az azt követő dezillúzió megtörték a nagy, rendszerszerű ideológiákban való hit feltétlen alapjait, nem is beszélve az ekkor lezajló generációváltás szükségszerű következményeiről, a fiatalok új viselkedési mintáiról. Ehhez köthető az 1967 nyarán elindult magyar „pol-beat” mozgalom ellaposodása, kiüresedése is. S ugyanígy ebben az évben, ’68 tavaszán vált világossá a vidámabb barakkok, így Magyarország számára is, hogy a szépreményű reformtörekvések, legyenek bár a barát országok leleményei is, bizonyos falakon nem vihetők át. Ezek a viszonyok megváltoztatták a szélesebb társadalom és azon belül is az értelmiség viszonyát a kultúrához, kortárs művészethez. Na de – mindezekkel együtt vagy mindezek ellenére – 1968 az az év, amikor (sok-sok más, említésre méltó törekvés mellett) elsőként jelenhetett meg Magyarországon önálló LP beatelőadótól, mely utat nyitott a következő évek exponenciálisan növekvő lemezterméséhez, végtére is: az új könnyűzene szélesebb körű elfogadtatásához, népszerűsítéséhez. Ebbe a folyamatba beágyazva beszélek a következőkben az 1968-as év eredményeiről, kitérve a legfontosabb együttesek, előadók törekvéseire. 

Az 1967-es évben már országos ismertségre szert tevő három zenekar, az Illés, Metro és Omega diadalútja ebben az évadban is folytatódott, ám nem szabad elfeledkezni az ekkor induló fiatalokról, aki már egy merőben más közegbe csöppentek bele, mint annak idején a ’62-ben alakuló bandák mérnök fiataljai. Több kisebb jelentőségű együttes (Meteor, Kárpátia) mellett ekkor indult útjára a később nagy sikerekre szert tevő Mini Török Ádám vezetésével, valamint két rövid életű, ámde hamarosan erőteljes kultusz tárgyát képező zenekar. A Hendrix- és Cream-feldolgozásokkal operáló Sakk-Matt, ahol Radics Béla (a ”király”) pengette a húrokat, valamint az 1971-ig fennálló Kex, mely – az elsők között – vert hidat a képzőművészet, a performance és a könnyűzene között.

(Egyébiránt, ha egy kicsit távolabbra nézünk, nem tekinthetünk el attól sem, hogy ebben az évben alakult a brit sziget hard-rock triumvirátusa: Deep Purple, a Led Zeppelin és a Black Sabbath, jelentős stiláris újításokat hatva végre az eladdig majdnem kizárólag Beatles uralta popzenében. Ennek magyarországi hatásaira visszatérünk a 1970-es évtized peremén.)  

Kalandos az első magyar, önálló előadó / zenekar által kiadott korong története, mely – meglepő fordulat – nem a sikert sikerre halmozó Illés-zenekar, hanem a majdhogynem zöldfülű Omega nevéhez fűződik. A közismert anekdota szerint az Omega 1968-as nyári angliai turnéja után a Spencer Davis Group akkori menedzsere fantáziát látott a zenekarban, így lemezszerződést ajánlott nekik a brit Decca cégnél. A fiatal fiúk – immáron Presser Gábor igencsak életmentő szerzői és hangszeres részvételével – felvették az arcukba vágott kesztyűt, és elkészítették az albumot, mely „Omega Red Star from Hungary” címmel meg is jelent. (Nevével is utalva az Omega külföldi népszerű ámde némileg kompromittáló „vörös csillag” elnevezésére.) Azonban a távíró, a telefon, a világvevő rádió és a tévé világában semmi sem marad titokban – az itthoni lemezgyári elvtársak hamar tudomást szereztek arról, hogy az Omega odakint (engedély nélkül) albumot készít, így a hazaérkezést követően már a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) emberei vártak a fiúkra. De lám: a diákcsínynek induló kevéssé pol-korrekt lemezfelvételnek nem eltiltás, börtön vagy hasonlók voltak a következményei, hanem az a feltétel, hogy a csapat villámgyorsan itthon is készítse el az nagylemezt, hogy hamarabb megjelenhessen, mint annak külföldi (imperialista) változata. Kóborék ennek is eleget tettek, így – megelőzve az angol változatot, melynek kiadását nem kapkodták el – rövidesen megjelent A „Trombitás Frédi és a rettenetes emberek” c. LP mint az első önálló előadói magyar nagylemez. 

                                                          2017_0526141711_red-star-album.jpg

Az "Omega Red Star Album" digitalizált változata (2010)

 

2017_0526142639_trombitas.jpg

... és a magyar változat: Trombitás Frédi és a rettenetes emberek

A két változat (a cím és az albumborító különbségein túl) sem a dalok összetételét, hangszerelését és sorrendjét tekintve nem fedi egymást, és a sors fintorának tűnik, hogy az itthoni szegényes körülmények között (a Qualiton-stúdióban) felvett verzió sokkal jobban sikerült, mint brit változata. (Ez ötven év után is könnyen leellenőrizhető, hiszen nemrég, 2010-ben a brit lemezcég úgy gondolta, hogy kiadja eme orientalisztikai érdekességet CD-n is, a Trombitás Frédi… pedig már a ’90-es évek óta hozzáférhető CD-n.) 

Mindazonáltal ennek a kalandos sorsú lemeznek nemcsak az volt a megfellebbezhetetlen jelentősége, hogy az eladdig még döcögő „Omegautót” nagy lendülettel támogatta meg a népszerűség terén, egyenrangúvá téve a fiúkat az Illés és a Metro sikereivel, hanem megalapozta az Omega sajátos (erősen Rolling Stone-os) stílusát, megkülönböztetve a pályatársakétól. Presser Gábornak ezekben a korai dalaiban minden benne van, ami a későbbiekben is jellegzetes és magával ragadó volt az Omega 1971-ig tartó Presser-érájában. Itt jelent meg először az azóta is ismert sláger: a „Ha én szél lehetnék”, valamint olyan alkotások, amelyek hosszú távon meghatározták az Omega hangzásvilágát: „Azt mondta az anyukám”, „Nem tilthatom meg” stb. 

Nem csak az Omega ténykedéséről szólt ugyanakkor az 1968-as év. 

Illésék – noha nagylemezt nem készíthettek – tovább építették népszerűségüket, immár végleg „összebútorozva” Koncz Zsuzsával egyre-másra készítették a dalokat, amiből erre az évre négy is jutott, olyan slágerekkel, mint a „Kis virág”, a filmzenévé is lett „Eltávozott nap” és a Fővárosi Művelődési Ház dallistájának 1. helyezettje, egyben szinte a komplett „Illés-életérzés” szimbóluma, a „Little Richard”. 

 

2017_0526141451_tancdal-68.jpg

 

Mégis, az év legnagyobb Illés-sikere minden bizonnyal a harmadik magyar Táncdalfesztiválon való részvétel volt. Az a fórum, ahol szofisztikált módon csapott össze Koós János, Aradszky, Mary Zsuzsi az beatzene letéteményeseivel, egy évvel korábban nem volt kielégítő Szörényiéknek, melynek hangot is adtak Vitray Tamás stúdiójában egy hírhedtté vált beszélgetés során. Ugyanakkor mivel a művházak ajtaján kilépve, a kislemezeken túl valóban nem volt olyan nyilvánosság, ahol megmutathatták volna magukat, ’68-ban újra beneveztek az „Amikor én még kissrác voltam” c. dallal, mely a fesztivál 11 díjából ötöt megnyert, beleértve a legjobb szerzeménynek járó első helyezést is. Ez a népies hangvételű, harmonikával, furulyával és mentében előadott dal olyan revelatív erővel hatott a zsűrire és a tévéképernyő előtt izgulók ezreire, hogy (utólag visszanézve) méltán tarthatjuk sarokkőnek mind az Illés-zenekar fejlődésében, mind a magyar popzene későbbi alakulásában. 

 

2017_0526150158_levente.jpg

 

2017_0526145652_brody.png

 

2017_0526145710_brody2.png

 

Az Illés-zenekar a 1968-a táncdalfesztiválon ("Amikor én még kissrác voltam") 

 

Nemcsak Illésék szerepeltek persze sikerrel a Fesztiválon: Sztevanovity Zorán a Metroval karöltve elhozta a második helyet a „Fehér sziklák” c. melódiával; Koncz Zsuzsa – bár ezúttal és eztán sem nyert a fesztiválon – különdíjat kapott a „Színes ceruzák” c. Szörényi-Bródy dallal és az Omega is túlélt néhány fordulót a Kiabálj, énekelj! (Presser−S. Nagy) c. bohó szerzeménnyel. 

 

2017_0526141410_konc-es-illes.jpg

Koncz Zsuzsa: Színes ceruzák (Szörényi-Bródy)

 

Akárhogy is, a ’68-as esztendő meglepő fordulata a külföldi és magyar Omega-lemez szélvészgyorsaságú elkészülte volt, mely behozta a zenekar addigi elég látványos lemaradását a két rivális bandához képest. Itt kell megemlíteni azt is, hogy mindez elképzelhetetlen lett volna Presser Gábor közreműködése nélkül, így ebben az esztendőben (Szörényiék 1965-ös egymásra találása után) az elmúlt félévszázad második legnagyobb szerzői bemutatkozását láthatjuk, mely már sejteti a későbbi nagy sikerek csíráját. 

1968: egy olyan, eseménytelennek éppenséggel nem mondható év volt a magyar beat történetében, amikor egy rövid történeti pillanat erejéig egyenrangúvá vált a három reprezentatív zenekar és a hozzájuk tartozó szűkebb-tágabb érdeklánc (Koncz Zsuzsa, Zalatnay és többiek). A következő évben – a megnövekedett számú kiadott nagylemez és megsokszorozódó friss zenekar, alkotóműhely nyomán – a magyar pop derűs tava hullámzásnak indul és az eleddig jól áttekinthető rendszer sokközpontúvá válik. Nem akármilyen kaland lesz ide visszatérni egy hónap múlva!     

 

loading...


Szólj hozzá Te is!