Már majdnem négy hónap eltelt a kisfiam születése óta. (Valóban száguld az idő, ha gyereke van az embernek.) Ezalatt a három és fél hónap alatt több “problémával” is szembesültem.
Az egyik, hogy itt Veszprémben, ahol élek, katasztrófa babakocsival közlekedni. Most nem az emelkedős, macskaköves utakra gondolok, hanem az iszonyatos szűk járdákra, ahol épphogy elfér a babajárgány. Hacsak nem biggyesztenek be a közepébe egy lámpaoszlopot, amit, ha kiakarok kerülni, kénytelen vagyok lemenni az útra, ahol az autók száguldoznak. A “méteres” padkák megalkotójával is elbeszélgetnék szívesen, hogy miből gondolta, hogy ez jó ötlet?? Az autókat is csak megkarcolni lehet velük, és a babakocsit sem lehet felgördíteni rajtuk, így megint csak az autósok között kell lavírozni, amíg találok egy laposabb járdaszegélyt. Mindemellett, ha netán beakarnék ülni valahova, mondjuk étterembe, vagy egy kávézóba, hát azt is meg kell válogatni, hogy ugyan, hova férek be a már említett babakocsival. Vagy az ajtók túl szűkek, hogy alig tudom bepasszírozni magunkat, vagy az adott hely belterülete túl kicsi, és mások nem férnek el miattunk, mert nagy helyet foglalunk el. A fiam még pici a kisebb, szaladgálós babakocsihoz, még egyelőre a nagyobb verziót tudom csak használni. Mindemellett jelenleg tél van, ezért a vendéglátóhelyek kiülős részét, nem igen szeretném és nem is lehet még kihasználni.
Nem tudom, hogy más városokban mi a tapasztalat ezzel kapcsolatban, örülnék neki, ha megírnátok, hogy máshol is hasonló-e a helyzet vagy egyszerűbb a közlekedés. Persze magamra tudom már kötni a gyermekemet, és úgy is tudok már vele jönni-menni, csak akkor rövid időn belül a hátam rokkanna bele, annak meg sok haszna nem lenne.
A másik probléma, igazából nem is probléma, inkább a baba fejlődési kérdése, aminek rögtön két ágával is szembesültem, az egyik az evés, a másik a mozgás.
Biztos vagyok benne, hogy sok anyuka szembesült ezekkel a “nehézségekkel”. Erről is várok véleményeket, tapasztalatokat kommentben. Merthogy nálunk most az elmúlt hetekben mintha éhségsztrájkot tartana a picúr. Egyszerűen nem akar enni, de legalábbis kevesebbet, mint eddig. Akár ciciből, akár cumisüvegből, egyszerűen nem kell neki az étel, vagyis az anyatej. Kevesebbet is hízott legutóbb, amikor a védőnőnél méreckedtünk. Persze próbált megnyugtatgatni, hogy nincsen semmi baj, előfordul az ilyen, lehet nincs elég tejem, legfeljebb következő hónaptól elkezdjük a hozzátáplálást, addig nézegessük a súlyát. A gyerekorvos meg azt mondta, egyek én kalóriadúsabban (több hús, több tejtermék, gyümölcslé). Mondjuk ezekkel eddig sem volt gond, de most még többet eszek, és mellé a vitaminokat is szedem. (C-vitamin, Femibion3, vas)
Először aggódtam, hogy mi lesz vele, de mivel látom rajta, hogy egyébként egy vigyorgolyó, boldog, kiegyensúlyozott baba, így már nem pánikolok annyira. Ráadásul kiderült, hogy anno a férjem volt ilyen, a genetikát pedig nem tudom kikapcsolni, szóval kénytelen vagyok elfogadni a helyzetet. Négy hónaposan már egyébként is el lehet kezdeni a más kajákkal való ismerkedést.
Az is lehet, hogy a havibajom kavart be, és amiatt nem ízlik már neki annyira az anyatej, legalábbis hallottam már ilyenről is. Azonban lehet, hogy tényleg kevés a tej, mert mostanában ismét felkel éjszakánként enni, pedig a kisfiam már nyolchetes korától végig aludta az éjszakákat. Természetesen erre is számos megmagyarázás létezik: fejlődési ugrás, telihold, front, stb, stb... a lényeg, hogy anyuka parázzon minden hónapban valami miatt.
Azért valami mégiscsak változott az elmúlt napokban, mert mintha húsosabb lenne a drágám és többet is szopizik. Az, hogy a vitaminok vagy a Hold állása segített, nem érdekel, az a lényeg hogy valami hatott.
A mozgását illetően, szintén nem egyedi eset. Kicsit jobboldalas volt a gyerek. Konkrétan, amikor letettem valahova, azonnal jobbra ívelt és csak jobb oldalra fordította a fejét. Tehát, mentünk gyógytornászhoz, aki ellátott pár tanáccsal: kemény matracra tegyem, rakjam le a földre egy szőnyegre a hátára, hogy tudjon nézelődni nagyobb térben, tornáztassam, masszírozzam a nyakát. Igazából, ahogy hazaértem és ezeken változtattam, azonnal balra fordította a fejét a kisfiam. Két hét múlva meg már elmúlt a jobbkanyar is, egyenesen feküdt a hátán. Az adamo hintát, pihenőszéket ideiglenesen eltettük, mert most ezek csak korlátozták a természetes reflexeiben. Majd azok később lesznek jók. Sajnos megvan bennünk ez a “korlátokon belül való létezés”: kell saját autó, saját ház, babaöböl, hinta, babafészek, valami, ami keretet ad a szabad terünknek. Valószínűleg ez nyújt számunkra biztonságérzetet. Tehát, ami szó szerint bekorlátozza a szabadmozgásunkat.
Na mindegy végülis, mivel már volt beutalónk a csecsemőorvoshoz, így elmentünk, hogy nézzen rá a fiamra. Azt mondta, hogy a jobboldalasság már megszűnt, viszont legyen minél többet hason a gyermek, mert ugye, úgy tud majd elindulni, kúszni, mászni stb. Na, hát az én kicsikém nem szeret hason lenni, úgyhogy ezen is elkezdetem aggodalmaskodni, hogy én bizony nem vagyok az a fajta szülő, aki hagyja a gyerekét sírni, viszont azt sem akarom, hogy emiatt lemaradjon a fejlődésben, de szerencsére a gyógytornász ismét megnyugtatott. Nem kell annyira erőltetni a hasalást. Ha csak egy percig van úgy akkor egy percig hasal, kész. Ahhoz, hogy erősödjenek a hasizmok, az átforduláshoz, ahhoz háton kell feküdnie, hogy tudja húzogatni felfelé a lábait. Lehet utánozni ilyenkor őket, baromi fárasztó.
Nos, így telt el ez a közel négy hónap nálunk, és már alig várom a következő aggodalomra adó okokat, persze mindemellett az öröm és boldogság is betársul az életünkbe, nem is keveset. Ráadásul ismét kívülről fújom a gyerekdalokat, amiket réges-rég, nekem énekeltek a szüleim. Hihetetlen, hogy milyen egyszerűen feltudtam idézni őket, pedig nem most volt...
További cikkek
