Pop-loop

Pop-loop

Nincs is jobb mód a népszerűtlenség elérésére, mint népszerű pop-számok elemzése. S én mégis ezt fogom tenni, mert manapság a popkultúra részeként olyan sok könnyű szórakoztatást biztosító zenét hallhatunk, hogy gyakran észre sem vesszük az azokban található, s az ezekből következő gondokat. Félreértés mindenesetre mégse essék, célom nem a popkultúra, és a pop-zene kritizálása, s hovatovább nem is az eltörlésére tett kísérlet; sokkal inkább egy felhívás, egyfajta figyelemfelkeltés: amivel én, mint a cikk szerzője megpróbálom az embereket kicsit figyelmesebbé tenni, tehát, végső soron próbálok a pop-zenére hatni, meggyőzni a dalok szerzőit, hogy nem feltétlenül kell elszakadnia egy dalnak a költészettől.

A napokban találtam az interneten egy 2015-ös videó klipet, és egy, a hozzá tartozó Blahalouisiana dalt. A dal címe: Ahol összeér; a téma a szerelem. (Mielőtt folytatnám, fontos elmondani: nem támadom az együttest, s nem gondolom, hogy pont ők lennének, azok, akik a legkevésbé figyelnek a szövegük szépségére; ami miatt az ő dalukat elemzem az, hogy nagyon jól körülhatárolhatóak benne a problémák. De erről majd később)

A klip, nagyon egyszerűen a következő: 

Az énekesnő – Schoblocher Barbara – miközben dalát énekeli meztelenül fürdik, járkál, táncol, fekszik a házában; de mégsem látszik semmi, amin egyesek – az erkölcs nevében – felháborodhatnának, ugyanis a zenekar tagjai, vagy maga az énekesnő Barbara testének izgatóbb részei elé ügyesen, s a megfelelő pillanatban egy-egy tárgyat tesznek, például egy törülközőt; egy cintányért; két ping-pong ütőt; s ami számomra nagyon ötletes volt: egy létrát, aminek a tetején állnak, valamint alul tartanak, és még sorolhatnám.

A Youtube, ami olyan, akár egy modern folyóirat, ahol az „olvasók” rögtön reagálni is tudnak a látottakra, rendkívül hasznos a mi elemzésünk során. Ugyanis anélkül, hogy bárkit is meg kellene kérdeznünk, s hosszú órákat kellene eltöltenünk a válaszok meghallgatásával, leírásával és összefoglalásával, rögtön itt van, s örökre meg is marad ez az évek óta bővülő cikk.

A videó alatt olvasható kommentek, az-az megjegyzések, észrevételek nagy része, tulajdonképpen majdnem az egésze a videó klipben látottakkal foglalkozik. Azt mondhatjuk parázs, már-már verekedést szító vita formálódott a női meztelenségről. A két oldalt ismerjük: vannak, akik a meztelenséget a hírnév megszerzésének egy módjaként elutasítják; s vannak – akik amellett, hogy szívesen látnának a klipben többet is – teljesen elfogadható, nem felháborító fogásként tekintenek rá.

Nézzünk meg ezekből párat:

„...egy icipicikét nem olcsó húzás a csinos énekesnőnk meztelen testével eladni egy dalt?”

„...mindenesetre ismerté talán ez a remek marketinghúzás tette.” 

(Egyébként jegyezzük meg, nem a klip után lettek híresek, amennyire tudom az együttes 2012 nyarán kezdte meg munkásságát. 2013-ban első kislemezük szerepelt a Recorder blog kedvencei között, majd még ugyan annak az évnek decemberében telt ház mellett játszottak a PeCsában a Morcheeba előzenekaraként. 2014-ben a NagySzínpad versenyén is részt vettek, s az évben kiadtak három kislemezt; majd 2015-ben kiadtak két kislemezt és két daluknak megcsinálták videó-klipjét. 2016-ban készítették el első nagylemezüket, és egy kislemezt is kiadtak; ezt követően 2017-ben ismét egy kislemezzel jelentkeztek, legjobb tudomásom szerint továbbra is alkotnak.)

E kitérő után haladjunk tovább a megjegyzések áttekintésével, nézzünk most meg két olyan idézetet, amik dicsérik a klipet és a zenekart:

„Régen láttam már ennyire szórakoztató klipet.”

„A klip vagány lett, pimasz és ötletes, Barbi csodaszép.”

Erről a meztelenségről, azt hiszem, bőven eleget beszéltünk, e cikk keretein belül többet nem szükséges erről beszélnünk. Mert bár órákon át lehet veszekedni a meztelenség „társadalmi” visszásságairól, tekintsünk rá úgy, mint a figyelemelterelés egy sikeres és élvezetes módját.

Az általam kiszemelt zenékhez általában igyekeznek olyan klipeket készíteni, amik képvilágukkal igyekeznek eltakarni a szöveg esetleg a zene hiányosságait. De olybá tűnik, e hiányosságokat nem is nagyon kell már eltakarni, mert az embereknek már fel sem tűnnek, vagy nem foglalkoznak velük.

A pop-zenék szövegének alapvető problémája, hogy szövegük nem szól semmiről, avagy ha szól is, nem sikerül rendesen megfogalmazni a mondanivalót.

Nézzük meg tehát e tekintetben a kiszemelt dalunkat:

1. versszak: 

„Milyen szépen kalimpálhatunk,

Párhuzamos tengerekből összeért a hátunk.

Azt hinnéd majd, nem emlékezem:

Figyeld, ahogyan esővizet gyűjt a két kezem.”

Mit tudunk meg? Először is azt, hogy a dallamosság, az énekelhetőség érdekében előtérbe került a rím. A szöveg értelme ezzel szemben háttérbe szorult. Mit jelent ez? Nos:

• Az első sorról – a későbbiekben sem – nem derül ki sem az, hogy mit, sem az hogy miért, hol kalimpálhatunk; azaz mondhatni annyi a szerepe, mint egy sapkának Barbi fején a klipben.
• A két első sor, tartalmát tekintve egyáltalán nem illik össze; azaz nincs meg a tartalmi kapocs.
• De meg kell jegyeznünk, hogy a 3. és 4. sor már egy fokkal jobb, azaz, ha erősen figyelünk valamilyen kapcsolatot fedezhetünk fel a két sorban, de még mindig alapvető probléma, hogy a mondat hiányos, nincs befejezve, ezáltal érteni sem nagyon lehet.

E versszak elemzése után tulajdonképpen erre a megállapításra juthatunk: a pop-zenék hibája, hogy ahogy a videó-klipben csak sejtetik az énekesnő „izgatóbb részeit” – úgy az énekesnő is csak sejteti, hogy van valami elképzelés, azaz tartalom a dal szövege mögött.

Térjünk át a refrénre:

„Éjszakánk a nappal,

Ott, hol összeér

Két vállam nyakaddal,

Ott, hol összeér.”

• Az első sor gyakorlatilag tökéletes, mondhatni mesteri.
• A többi három azonban zavaróan irreális. Ismét idézzünk egy észrevételt: „...engem ott vesztett el a dal, hogy anatómiailag lehetetlen, hogy a két vállad összeérjen valaki nyakával...”

S valóban! – Persze ellenvetésként említhetnénk napestig olyan dalokat, de verseket is, amikben a fizika, biológia, kémia etc. csupán egy könnyen levehető hálóruha. De olvassuk mi ezeket a verseket? Meglep minket, egy pillanatra megállunk, de aztán egy perc elteltével elfelejtjük, talán még hozzáfűzzük:

a költő – „az adott világ varázsainak mérnöke.”

Álljunk itt meg egy kicsit. Elemezzük ezt a József Attila idézetet:

1. „az adott világ”

A költő önmaga teremti meg saját valóságát, úgy, ahogy akarja.

2. „adott világ varázsai”

A költő saját valóságában saját csodáit fedezi fel.

3. „Varázsainak mérnöke”

Az utolsó szó a legfontosabb, mert bár a költő egy sajátos világot teremt meg elméjében s verseiben – mégsem tehet meg bármit, különben az építmény összeomlik. A hidrogén lehet a víz alapja, de ugyanúgy lehet a ciáné is. Mert még egy pop-dalnál is elengedhetetlen, hogy a dal az „igazat mondja, ne csak a valódit” – hogy ne csak hasonlítson a valóságra, de bele is lehessen helyezni abba, azaz át is lehessen élni; különben a dal is lehet éltető elem helyett méreg. Jelen esetben a magyar nyelvre halálos méreg.

Na de haladjunk tovább:

„Feküdjünk, mint jó oroszlánok,

Tőled eltelve én már csak vizet halászok.

Azt hinnéd majd elfejtelek:

Hallgasd ahogyan fülkagylómban zúg a tengered.”

• Ismét csak azt mondhatjuk, hogy a rím fontosabb, mint az értelem.
• De meg kell említenünk, hogy itt mintha elő-elő bukkanna valami a szavak törülközője mögül:
• Mert ha az egyes sorok még nem is kapcsolódnak egymáshoz, itt már egyre határozottabban bukkan elő egy összekötő gondolat, ami sajnos csak utólagosan köti össze a szöveget.
• De ismét ott van az az irreális pont – „tőled eltelve én már csak vizet halászok.” Tulajdonképpen itt még megtippelni sem tudjuk, hogy „mire gondolt a költő”

 A refrén után ez a versszak következik:

„Ott születünk folyton, most is épp

Magam csak oda fojtom, csak beléd;

Ott születünk folyton, most is épp

Magam csak oda fojtom, csak beléd.”

• Azt hiszem itt akart talán a leginkább feltörni a csend mélyéből a szó. S talán itt sikerült a legértelmetlenebbül a legkevesebbet mondani.

Ugyanis a belső rímeltetés, ráadásul szóegyeztető belső rím, olyan szigorú rövidséget követel ki magának, hogy egy ilyen rövid versszaknak szükségszerűen széttördeli az értelmét.

A dal végére tulajdonképpen kevesebbet tudunk, mint az elején. Ez elsőre paradoxonnak tűnhet, úgy, ahogy az a mondás is, hogy minél többet tudunk, annál kevesebbet tudunk – de gondoljunk csak bele: a klip alapján megtudtuk, hogy Schoblocher Barbara teste szép, de nem ismertük meg a részleteket, azaz hiába láttuk, azaz ismerjük teste legtöbb részét; mégsem ismerjük az egészet, azt a jelentős kevesebbet – s ugyan így: e dal, s így a pop-zenék többsége a történet felvázolása közben olyan trükkös, mondhatni kacér szabályokat állít maga elé, amik bár látványosak, figyelemfelkeltők, és a kíváncsiságot izgatók, de amik miatt a tartalom elvész a gerjedelmek között.