2021-04-16 16:50:54, Boldog névnapot Csongor !
Kereés az oldalon

Igazságból közhely, klasszikusból hungarikum (Omega 56)

Radnai Dániel - 2017-01-06 00:00:00
Művészet
oemga 56 kislemez ep omega zene ajánló lemezajánló omega 56 ep omega 56 ep kislemez omega 56 ep ajánló kóbor lászló Ötvenhatos lány Radio Luxemburg

Tavaly novemberben, teljes váratlanságot követően és ugyanannyi értetlenséget vonva maga után jelent meg az Omega (azaz Kóbor János és régi vagy kevésbé régi zenésztársainak) új négy track-es kislemeze, „EP”-je, az Omega 56.

2017_0106185737_1480266186_f8b20cbbf0575924cb918809737b18d7.jpg

Erről a felkavaró kiadványról szólnak a következő sorok, melyekben – megpróbálva a lehetetlent – kísérletet teszek mind esztétikai, mind ideológia érvek mentén véleményt alkotni az Omega hosszú, több, mint 50 éves történetéről, kiindulva a jelen áldatlan állapotaiból. Az újdonság ténye nem abban áll ezúttal, hogy egy régi együttes újra lemezt ad ki, hanem abban, hogy az Omega 56-on új számok is találhatóak, szám szerint kettő, az Ötvenhatos lány és a Radio Luxemburg. (A másik két track, az Egmont – Nyitány részlete Beethoventől, valamint az Ötvenhatos lány rádióverziója.) Milyen ez a két új dal? Minden megvan bennük, amit a régi Omegától nem várnánk, és amelyet az új Omega (a 2010-es Rhapsody CD óta folytonos zenészgárda és alkotóműhely) hozzátett a hosszú ideje csorba nélkül álló életműhöz. S természetesen minden hiányzik belőle, ami a régi Omegában (1962-2012) jó volt. Mit is értek ez alatt?

Az Ötvenhatos lány (Kóbor – Trunkos), mint a legkorábbi sajtóhangok is jelezték, nem várt módon személyes vonatkozású történetet mesél el, melynek valóságalapjáról, érdekességéről és főképp történelmi aspektusáról hadd ne beszéljek elsőként, annál inkább megrázó számomra a zenei megvalósítás. Ez a dal, melyben egyértelműen kizárólag Kóbor János „Mecky” és Debreczeni Ferenc „Ciki” játszik a temérdek session-zenész mellett (hiába tüntették fel Mihály Tamáson kívül az Omega összes többi „rendes tagját”), az együttes teljes diszkográfiáját alulmúlja. A lassú és meditatív hangzású dal a mára már ismeretlenségbe süllyedt Egy életre szól (1998) c. lemez legrosszabb darabjainál is ötlettelenebb. Vontatottságát Szekeres Tamás szólói nemhogy feldobnák, inkább éreztetik az alkotók sablonos gondolkodását egy dal szerkezetéről. A személyesség ellenére növelik az eklekticizmust és a hallgatói értetlenséget Trunkos András 25 éve változatlanul egysíkú, túlontúl patetikus és klerikális közhelyekkel („templomi csend…”) túlzsúfolt dalszövegei, melyek már a korábbi albumokon (Babylon, Trans and Dance, Egy életre szól, Égi jel) is kiütköztek, de ezúttal a zenei anyag nem tudja feledtetni a pszeudo gondolatokat.


A Radio Luxemburg (Kóbor, Földi – Trunkos) pedig – akármennyire is elképzelhető mint a zenekar múltjába mutató identitásformáló emlék – a legrosszabb nagypapa-rock reprezentánsa, nyakon öntve az Omega Trading Kft. technikai profizmusával. A szöveg ingadozik az érzelemkifejezés és az anekdota között, valójában nem szól semmiről; a lassú, monoton ütem és a túlelektronizált gitárkíséret együttese pedig épphogy elidegenít a „harcos 60’-as évek” hangulatától, amely lehetne egyfajta cél. Ez a hangzás és ritmika inkább a mai kereskedelmi rádiók műsorát, a robot-füleknek címzett fröccsöntött popzenét idézik fel, amit valóságpótléknak használ a mai fiatalság, fejhallgatók közé rejtőzve a személyközi kapcsolatoktól vagy egy négyperces buszúttól. A probléma csupán az, hogy az Ötvenhatos lány és a Radio Luxemburg mind a 21. századi techno-fan tinédzser, mind a „rock hőskorán” szocializált, kimunkált ízlésű hatvanéves számára hallgathatatlan. (Fontos megjegyezni, hogy nem volt evidens a rosszul sikerült zeneanyag Kóbor vénájából, hiszen a korábban szerzőként szinte egyáltalán nem jeleskedő énekes írta a 2006-os Égi Jel legtöbb jól sikerült dalát.)

2017_0106185730_maxresdefault.jpg

Ez az EP – az Új Omega, a Kóbor János vezette Rapszódia-Szimfónia-Oratórium-Testamentum zenekar, a pátoszt kereső és a mesterséges (play-back) minőséget elkonzerválni akaró emlékzenekar édes gyermeke. Mecky, aki a kezdetektől foga egészen 2000-es évekig a rockzenészek fehér hollójaként a kivételes komolyság, megfontoltság, méltóság, mértékletesség, széles látókör és jó ízlés megtestesítője volt egy olyan korban, ahol zenészeket, művészeket már őrjített meg a pénz vagy az alkohol, és egy olyan országban ahol került már popzenész börtönbe; tehát Mecky egy ilyen úttal a háta mögött kellett, hogy felrúgjon mindent ami valóban „Omega”. A folyamat a 2010-es (az eladási listákon és a szívekben is mélyen sikertelen) Omega Rhapsodyval kezdődött, amiben Mecky gyarmatosította az együttes (számára kedves) dalait, elcserélve az eredeti hangulatot, érzést, kontextust és hangszerelést ok nélküli, tartalmatlan pátoszra, élettelen, szimfonikus hangszereket imitáló elektronikus effektekre, a klasszikusság mímelésére, érdektelen angol szövegekre, mindezt egy aránytalan, céltalan koncepcióban, egy zongoránál tetszelegve Liszt Ferenccel (s persze egy polcon képzelve az ő Omegáját Beethovennel és Egressy Bénivel).

Ezt követte újabb felmelegített lemezek és tűrhetően sikerült koncertfelvételeik kiadása, egyébiránt abban az időszakban, amikor az Omega 50 éves fennállása okán új lemezért kiáltó közönséget különböző példányszám-indokokkal tanácsolták el, revideálva az el nem készült Red Planet-X terveit, kiszúrva a rajongók szemét egy (már korábban is megjelent) 1999-es és 2004-es koncertfelvételeket tartalmazó, egyébként igényes kiadvánnyal. Ez lett az Omegából 50 év után: az együttes mely a változó zenei stílusok között is meg tudta őrizni egyéniségét, ma alkotói invenció nélkül akar modern zenét csinálni régi témákat felelevenítve. Az együttes, amelynek csak külsőség volt a lézer-show, ma már csak arról ismerszik meg, hogy zene helyett sok füstöt és látványt produkál. A zenekar, amely mindig tudta, mi az aktuális divat a zenében, a 2010-es években, már minden könnyűzenész által elkoptatva jut el a szimfonikus zenekarhoz. A zenekar, amelynek zenéje és mélyre hatoló dalszövegei hordozták a rejtett transzcendenst, ma templomokba megy, hogy megmutassa a csodát. Akik a legnagyobb (erkölcsi és anyagi) eredményeket érték el a könnyű műfajban, és mégsem szállt a fejükbe a vér sikertől, ma nagyotmondásukról és kínosan meg nem valósult terveikről (lemezek, turnék, koncertek) és kétes produkcióikról híresek. Akiknek a dalaiban sosem volt érezhető didaktikus állásfoglalás és nem próbáltak háromperces szösszenetekben történelmi állásfoglalásokat nyélbe ütni (nem mellesleg, függetlenül maradva a változó „szelektől”), ma 56 zászlaját tűzik lemezük borítójára és segítenek közönséget teremteni hazánk vadonatúj, „építészeti remek” stadionjaiba. És mindez nem számít semmit ahhoz, ami a legfájóbb: az Omega volt a csapatmunka, a közösségiség és kitartás mintapéldája a magyar könnyűzenében – ma pedig egy szemellenzős, az idő múlásával nem törődő, egykor vagány énekes egyéni vállalkozása sok-sok bel- és kültaggal, ellenséggel és érdekbaráttal.

Hát ez Kóbor János Omegája.

Ennek az új, Omega fedőnevű fúziónak a bűnlajstromát még sokáig folytathatnánk, de ez sok helyet követelne, illetve ki kellene térnünk azokra szerteágazó a személyi, zenei és eszmei változásokra, amelyek az együttest 1994-es visszatérésük óta érték, valamint a körülöttü(n)k lévő világ alakulására is. Összegzésként azt kell leszögeznünk, miért tartható az eddigieknél is nagyobb színvonalesésnek az Omega 56.
A Kóbor-féle rapszódia-csapat áldásos tevékenysége egy ideig külön mozgott a valódi Omegától. 2010-11-ben a zenekarnak voltak még fellépései az eredeti 5+1-es felállásban, ahol a 71’ óta változatlan tagok mellett csak Jankai Béla segített billentyűn, illetve a 2012-es 50 éves turnén, s az azt követő néhány kivételes nagykoncerten is ügyeltek a két gárda elkülönítésére. Váratlan törést okozott azonban az, hogy 2015-től a Rapszódia-koncertektől eddig kategorikusan távol maradó Mihály Tamás basszusgitárossal és Molnár György „Elefánt” gitárossal megváltozott Mecky viszonya. Míg Elefántot sikerült bevonni a pompában úszó nagykoncertek kamu-játékába, addig Misi elzárkózásába beletörődött és azóta is bőszen hirdeti a fúzió koncertjeit mint az „Omega” eseményeit. Ennek a pokol konyháján forralt gépezetnek az első felszentelt gyermeke az Omega 56 EP, mely – túl azon, hogy mit ad zeneileg és mit jelent egy lemezgyűjtő rajongónak – elsőként mosta össze a régi Omega tiszta emlékét a Kóbor János vezette vállalkozás kétes céljaival. És a célok világosabbak a napnál. 1956-tal mint témaválasztással Kóbor János megtette az első lépést, ami a műalkotástól a hűtőmágnesig vezet. Az Omega, mely egykor az ellenkultúrából kifejlődött majd művészetként elismert új magyar könnyűzenében fogant, Kóbor János kezén kiüresedett, önreklámozó (és önámító) hungarikummá vált. Így viszont megnyílt előtte a kapu, hogy bekerülhessen abba a bizonyos vitrinbe a matyó hímzés, a kalocsai paprika és a Nemzeti Könyvtár-sorozat kötetei mellé.
Gratulálunk hozzá.

loading...


Szólj hozzá Te is!