2022-06-26 07:35:25, Boldog névnapot János,Pál !
Kereés az oldalon

Szeresd önmagad

Németh Klaudia - 2017-10-24 15:00:00
Lelki Pillér
párkapcsolat szeretet barátság család munkahely önsajnálat önbizalom önbizalomhiány molettség molett nő magyar nő szépség no smink no retus no filter letisztult arc profilkép címlaplányok

Mostanában sokat foglalkoztatott a téma, hogy miért hibás a gépezet, ami a saját életemet hajtja. Nagyvonalakban a párkapcsolati életemről van szó, amelynek legtökéletesebb bemutatása a : NINCS! Mert az van, hogy én még nem éltem valódi párkapcsolatban. Várj kifejtem! Véleményem szerint párkapcsolat két olyan fél között valósulhat meg, amelyben a két fél kölcsönösen tiszteli, szereti a másikat és egyfajta szimbiózisban haladnak előre. Az én életemben, elnézést párkapcsolataimban azonban a kölcsönösség teljes mértékben hiányzott. Mégpedig miattam! Én soha nem éltem még együtt valakivel úgy, hogy az adott félnek bármi köze lett volna az én életemhez. Nem vontam be senkit a magánéletembe, a gondolataimba, a feladataimba. Nem engedtem, hogy beleszóljon az életembe és azt sem, hogy bármiben is segítsen. Tehát nem tudok párkapcsolatban élni! Azonban most először elkezdett érdekelni, vajon mi is lehet ennek az oka. Mindig is tudtam, hogy a hiba bennem van, de sokáig nem találtam, vagy sokkal inkább nem akartam megtalálni.


Sok nőhöz hasonlóan ugyanis én sem szeretem önmagamat. Molett vagyok, pcos-em van, ami miatt komoly problémáim vannak a szőrszálakkal, gluténérzékeny vagyok, nem szeretem az örökölt karikás szemeimet és reggelig sorolhatnám, hogy mik is a problémáim önmagammal , ami miatt hiába látna más gyönyörnek, én biztosan nem hinnék neki. Sokszor hisszük, hogy ez nem számít és nincs is vele semmi probléma, hisz ha van valaki, akinek tetszünk a többi nem számít. Ez viszont hatalmas hazugság!
Ha csak finoman akarom körbe tapogatni a témát, akkor azt mondom, hogy az interneten a hat kiló vakolattal ellátott profilképemen nem én vagyok. Mert ha őszinte akarok lenni a világgal, a profilképeim leginkább úgy készülnek, hogy kisminkelem magamat, lefotózom, letörülöm a sminket, megszerkesztem a képet és elégedett vagyok a kész végtermékkel. Igen termékkel, mert korántsem önmagammal. Számomra egy szépen elkattintott kép sok önbizalmat adott éveken keresztül, azonban mostanában ez már nem elég.

Fáj, hogy nem tudom szeretni azt a nőt, aki az év 95%-ban vagyok.

Akinek a haja sokszor kócos, szinte soha nincs kisminkelve, molett és fáradt. Azon is sokat tűnődtem, hogy miért érzek mára így, de ezt is sikerült megfejtenem az elmúlt pár hétben.
Mindig is olyan személyiségem volt, ami bevonzotta az embereket. Legtöbbször vidám vagyok, mindig mosolygok, harsány, lehetetlen nem észrevenni és szeretek humoros és komoly is lenni. Mindig a saját személyiségembe kapaszkodtam, mert tudtam mennyi erőt, és pozitív kisugárzást adok az embereknek. Viszont az elmúlt néhány hétben akaratlanul is a legtöbben csak ostorral csapkodták a maradék önbizalmamat is. Az  elmúlt időszakban azt fedeztem fel, hogy senkinek sem vagyok elég jó. Nem vagyok elég jó a munkahelyemen, a barátaimnak, a családomnak, senkinek. Folyamatosan pofán csapott a kérdés, hogy mi lett velem? Minden napra jutott valami. Például, hogy " régen nem ilyen voltál, hanem sokkal kedvesebb" , " régen jó volt meglátogatni, mert mindig mosolyogtál" , " nálad sosem tudni éppen mit gondolsz túl" , " gyerekként sokkal  érettebb voltál, mint most" , " botrányos a viselkedésed és hihetetlen, hogy ennyire gyenge ember lettél" . Tehát a saját szeretteim, barátaim és ismerőseim voltak azok, akik egyre mélyebbre és mélyebbre küldtek én pedig szépen lassan elzárkóztam mindenkitől még nem azt vettem észre, hogy már senkivel sem beszélek, nem írok cikkeket, nem olyan minőségben publikálok és kezdek begubózni a világomba. Csendben tűrtem minden sértést és igyekeztem nem felvenni. Tudtam, hogy részben igazuk van, azonban azt is éreztem, hogy teljesen mindegy lenne, mit mondok mert a homlokomra tapasztották a saját bélyegjeiket és jelenleg bármit teszek, az ítéleteiken keresztül látnak engem. Néhány napja azonban leértem a jelenlegi gödröm aljára és azt mondtam elegem van. Ha így nem vagyok elég jó senkinek, akkor legyek jó bárhogy.


El kell fogadnia mindenkinek, hogy ilyenné tett az élet és pontosan annyira vagyok önmagam, mint néhány éve. De nem tudok ugyanolyan lenni ennyi fájdalommal mögöttem, mint amilyen egykor voltam. Nem vagyok hajlandó tovább csak mosolyogni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne az életemben.

A környezetemnek meg kell tanulnia elfogadni, azt az embert akivé ők tettek.

Azonban ennél is fontosabb, hogy nekem is el kell fogadnom saját magamat. Az első lépést megtettem és hosszú perceken át néztem a saját arcomat a tükörben. Láttam a múladozó herpeszt a szám felett, a szeplős orromat, a zöldesbarna szememet, és minden hibámat. Percekig csak néztem, azt a nőt, aki mellett minden nap csak elsuhanok és megfogadtam neki, hogy a következő lépés ennél mélyebben meghatja majd, mert szembesítem az arcot az egész testtel és percekig nézem majd azt a nőt, akit még soha nem láttam a tükörben. Önmagamat.

2017_1024152902_22773225_1601344079904132_1219247528_n.jpg

 

loading...


Szólj hozzá Te is!