2019-11-17 23:21:39, Boldog névnapot Hortenzia,Gergő !
Kereés az oldalon

Férfiszemmel IV.

Pásztor Dániel - 2019-08-31 10:00:00
Elv/érzek vámpír psycho anya lány

Pszichopaták haláltánca

Nem értettem sokáig, de hirtelen megértettem. Minden válasz ott volt az orrom előtt, de nem akartam észrevenni. A tanult viselkedésmintáid, amik kitüremkedtek a szoknyád alól áldozati pózba csomagolva. Pontosan anyud kottája szerint akartad mintázni a küzdelmünket. Ahogy ő, az ő társát, az egyetlent, akivel teljesen megértettük ott egymást annak a folyamnak a mérgező utcájában, és aki még mindig ott maradt, neki még van ehhez türelme. Olyasmiket kaptam a nyakamba vádnak, amivel anyud kedvese mind rendelkezett. Ezzel őt is bántottátok mind a ketten. Ugyanaz a kotta, nem is rejtetted el: papucsot készíteni, teljes egót feladva. Mondtad, én vállaltalak, viseljelek el így. És tökéletesen le akartad modellezni ezt, amit nem sikerült velem, mert én nem vagyok idős és kétségbeesett, hogy még ezt is vállaljam. Ebbe beletört a bicskád, azért engedted ezt el. 

Megvolt a kijelölt táncrend, amit közöttetek járhattam. Minden egyes lépés, aminek ki volt taposva már az útja a padlóban. Az anya-pszichopata, és a gyermek-pszichopata kettős haláltánca, amihez a kedves, és a testvér is idomul, és mégiscsak anyu a központi eleme. Az ő központi terrorja diktál, és a fájdalom motiválja, hogy minél inkább ő mondja meg, mi történik. És az ő elképzelésébe, mivel ő egy tortúra megtestesítője, egyszerűen nem férhettem bele.

Hát ez volt a válasz: puszta energiafeltöltés, hogy a koporsóban fekvő élőhalott erőre kapjon, kikapaszkodjon rajtam onnan, vért szívjon, és amint jóllakott, más áldozatra szállt rögtön. Csak fel kellett téged éleszteni, és egyedül én voltam erre képes, és ezt te piszok jól tudtad. És elszabadul a folyamat, hacsak nem tanultál valamit ebből a melodrámából. De ahogyan tetted, csak a rossz irányt mutatta, ahogy menekülőutat választottál.

2019_0816180115_creativity-3611006_1920.jpg

De a legrosszabb, hogy te ennek nem vagy tudatában. Annyira megnyomorítottak, annyira megöltek, hogy vegetálva vártad az életnedvet, hogy valakitől kapj. Nem akartam foglalkozni vele, mi lehet a vége, mert akkorát fejlődtél, hogy bíztam abban, talán végre egyszer be lehet végezni, amit elkezdtünk, illetve amit mással is már elkezdtem valaha.

De nem, te most sem érted mi történik, és mit művelsz a körülötted lévőkkel. Hogyan bánsz a testvéreddel, hogyan beszélsz anyud kedvesével. Azt már meg sem érdemes említeni, hogyan bántál velem, és hogyan voltál képes négy nappal utánam más karjába bújni. Hinni akartam, hogy megőrültél, hogy ez nem te vagy, csak a benned lévő terroranyu megfélemlítése, netán fenyegetése. De nem, ennek te éppen ugyanúgy tevékeny része vagy, mint anyud. Mert az anyu réges-rég ott volt benned, hiába mondogattad, hogy nem akarsz olyan lenni, mint ő, és csak szeretetet akarsz adni. Már akkor elkéstem veled én is, amikor először találkoztunk. Éreztem, hogy baj lehet a vége, de hittem benned, bennünk. Én pedig kikapcsoltam az önvédelmet, és hagytam, hogy a kettőtök nyomorúsága keltette haláltáncba a testvérrel és a kedvessel együtt beszálljak harmadiknak, és járni-járni a kínt és a fájdalmat. De ezzel most kiszálltam. 

Köszönöm a táncot, és hogy élve kerülhettem ki belőle.

 

loading...


Szólj hozzá Te is!