Az iskola épülete sötétlett az éjszakában. A bejárati ajtó mellett csupán egy ablak világított a megannyi fekete mellett, a portafülke ablaka. Csak az éjjeli őr tartózkodott itt, ahogy nappal is. Téli szünet volt, senki sem volt az iskolában. A folyosókon is teljes sötétség. A tantermekben a beszűrődő holdvilág és az utcalámpák távoli fénye csillant meg a tantermek padjain. A régi, kopott lakk sápadtan verte vissza a fényt, amit meg-megtörtek a vésett szerelmi vallomások, vagy éppen a tanárokra szórt átkok, válogatottan trágár jelzői, csakúgy, mint a karcolt telefonszámok. A tábla párkányán nyugvó maradék kréta piciny kísértetként fehérlett a koszos szivacs mellett, mely megannyi rossz felelet írott mészárlásának tetthelyeit mosta tisztára. Sajnos az utóbbi időben többet, mint jót, vagy jelest. Ám a vitrinek üvegei tükrözték és átengedték a halovány fénysugarakat. Néha a régi fa, a hőtágulástól megreccsent itt-ott, gyakori volt ez a régi felszereléssel rendelkező iskolaépületekben. Éjjeliőrünk, Józsi bácsi, ezzel nem is törődött, tanult fizikát. Számtalan magányos éjszakát töltött itt. Olvasott, időnként körbejárt, nem mintha túl sok lopnivaló lenne itt. Hacsak nem a portásfülke szekrényében lévő limlomok. A szekrény ajtajára alig olvashatóan volt felírva: „Talált Tárgyak”. Józsi bácsi egykedvűen olvasta az aktuális könyvét, mikor megrezzent az ijedtségtől. Hangokat hallott. Mintha egy diáklány kérdezte volna a sötétségből:
-Hol van? Jaj, holvan? Tegnap Itt felejtettem….
Józsi bácsinak tátva maradt a szája az rémülettől, de felkecmergett, és elindult a hang irányába zseblámpával. Nem tudta mire vélni a dolgot. Rögtön az első teremből, a 14-esből vélte hallani:
-Hová tettem? Itt ültem. Nincs itt!
A terem ajtaja nyitva volt, egy mindenre elszánt mozdulattal bevilágított: Semmi. Állt vagy negyed órát bénultan a félelemtől, majd miután erőt vett magán, bizonytalan léptekkel visszaindult a hívogató fényes fülke felé. Mikor rátette a kilincsre az ajtót, valaki megfogta a kezét. Hatalmasat dobbant a szíve a rémülettől, és reszketve fordult meg. Egy régi viseltes divatjamúlt ruhát viselő átlátszó lányt látott.
-Bácsi kérem, leadták a portán? Nem tudom nélküle megírni a dolgozatot. Ne féljen, nem bántom!.
-Mi?… Mit adtak le? Ki vagy te? Mi vagy te?
-Juhász Marika, 1.b. Dolgozatot írunk, nincs meg a logarlécem!
Józsi bácsi még mindig rettenetesen félt a nem evilági diáktól, de igyekezett válaszolni:
-Logarléc? Már rég nem használ senki logarlécet. Ta… talán, a talált tárgyak között lehet.
Minden erejét összeszedve belépett, odament a régi szekrényhez. Kinyitotta, majd elszántan ásott a füzetek, kulcsok között, és a legalján talált egy szinte új alig használt bőrtokos logarlécet, rá volt írva: Juhász Mária 1.B. Odaadta a szellemlánynak.
-Megtudod fogni? Ez, az?
-Megvaaaan! Köszönöm bácsi! Nem régóta van nálam. Karácsonyra kaptam Apukámtól! Viszontlátásra!
Ezzel a jelenés megfordult, és a léccel együtt semmivé foszlott.
Józsi bácsi sokáig állt még ott, majd leült, és próbálta feldolgozni a látottakat. Nem hitte el, hogy ilyen létezik. Azt hitte rosszat evett, vagy megbolondult talán. Attól kezdve mindig tartott attól, hogy újra előjön a jelenés, de nem történt semmi. Másfél hónappal később megint éjjel volt munkában. És a rémálom megismétlődött. Felijedt olvasás közben, mikor a szellemlány kopogott a porta ablakán. Egy papírlapot lóbált örömében.
-Jó estét bácsi! Nézze! Ötös lett! Ötös lett! Hazamegyek, megmutatom Apukámnak!
-Gratulálok kislány, ügyes vagy! –hebegte.
-Köszönöm! Viszontlátásra!
-Viszontlátásra!- Most már nem rémisztette annyira kimondani.
Feléledt Józsi bácsiban a kíváncsiság. Elgondolkozott, ki lehet a jelenés. Eszébe jutott ki tudhatja, így megkérdezte Erzsi nénit, egy idős, nyugdíjas, de még óraadó tanárt…
-Juhász Marika? Ismertem, kezdő tanárként, ’67-ben volt elsős. Nagyon szomorú történet, úgy sajnáltam, ügyes matekos volt. ’68. február harmadikán hazaindult, és elütötte egy autó, szörnyethalt. Sokáig szomorkodtunk az osztállyal együtt. Aznap itt felejtette az új logarlécét, odaadtam a portásnak, hogy reggel állítsa meg, ha beér, és adja oda neki. De nem jött be reggel…
További cikkek
