Az öltöny, mint a sznobizmus szellemisége.

Az úrhatnámság szimbolizmusa. 

Figyelem: Ez egy véleménycikk, amely csak és kizárólag a szerző személyes megviláglátásában hivatott megjeleníteni a témát.

Az öltöny immár közel 400 éve a hivatalos megjelenés elvárt öltözéke.

Érettségi öltöny, esküvői öltöny, hétköznapi öltöny, munkahelyi öltöny. Mindenre akadnak alkalmazott típusok.

Az iskolai ünnepségek FEHÉR inges és FEKETE nadrágos „ünneplőruhája” is az öltöny későbbi előfutára. 

Hiába van 32 fok, tanévzárón bizony ki kell benne bírni, holott tudjuk mennyire természetellenes, és egészségre veszélyes dolog nyáron viselni, habár egyes vélemények szerint a fehér ing nyáron praktikus, viszont szerintem fekete nadrággal már mindegy, hiszen valós a hőguta veszélye. Nem baj, ha pár gyerek ájultan esik össze a melegtől, véletlenül se fordul meg a fejekben, hogy talán ezt nem kellene.

Érettségin bizonyosan átizzadja az ember, csakúgy, mint az egyetemi vizsgákon. Ott is ki lehet ájulni átizzadt zakóban.

Kényelmetlen, nem ergonomikus, szenvedünk tőle, de viseljük, mert elvárja az emberi társadalom, mint formaruhát. Tudjuk, hogy biológiai lények vagyunk a kényelem igényével, de mégis szeretjük magunkat kínozni az öltönnyel.

De miért is kell ez? Miért kell kényelmetlen, humánumtól, biológiai igényektől távol álló ruhadarabokban ünnepelni?

Miért EZ számít ünnepi viseletnek?

Nagyon zanzásan, csapkodva belenézünk a történelembe.

A 17. századi Angliában az angol polgári forradalom után a restauráció korában a puritánok ruhái után elburjánzó barokk cicomás viseleteknek maga György király vetett véget 1666. október 7-én: megjelent az első három részes öltönyben, s ezután ez a trend lett a férfidivatban egészen napjainkig: nadrág, kabát, mellény, a három részes öltöny.

Ugyanebben a korban pedig a nemesség mellett a gazdasági fejlődés hatásaként a megerősödő polgárság is kezdte elirigyelni a nemesi életmódot. A szépen berendezett otthon, a világtól való elmenekülés egy nyugodt, meghitt helyre a György-korban kialakult eszménykép. A főúri drága lakberendezési tárgyaknak is lettek már gyárakban formára utángyártott olcsóbb változatai, amelyek elérhetőek lettek nem csak a főúri gazdagsággal rendelkezőknek is. A polgárságnak lassan kezdett minden elérhetővé válni, hogy szépen, csinosan, otthonosan és kicsit nemesien berendezze az otthonát. Így volt ez a ruházattal is. A gyáraknak köszönhetően megszületett a nagyüzemi sznobizmus. 

(A sznob szó ugye a sine nobilitate, azaz „nemesség nélküli” latin kifejezésből alakult ki, amikor is a gazdag polgárnak már módja volt a gyermekét előkelő iskolákba küldeni, de a gyermek papírjain megjelölték megkülönböztetésként, hogy milyen születésű. A rövidített változat: s. nob. , amelyből keletkezett a kifejezés.)

Maga a sznob szó hordozta szellemiség foglalta magába azt, hogy a születés alapján a magasabb körökből való kirekesztettséget kompenzálni kellett valamilyen módon, mintegy természetes reakcióként. Így aztán nem csoda, hogy az öltöny, és az ún. „fehérgallér” fejlődési útja a 18-19. századon keresztül napjainkig szorosan összefonódik a fejlődő polgári eszményképpel, továbbá a gazdag üzletember eszményképével. A 19. század folyamán az öltöny tovább egyszerűsödött, és a század végére már gyakorlatilag kialakult a ma is ismert öltönyforma, az angol homokóra-öltöny.

Nagyjából a 19. század utolsó negyedére, és a 20. század elejére alkotódott meg a „fehér gallér” fogalma (és később a fehérgalléros bűnözés), amely magában hordozza az úriasságot, az irodai munkát, és a megkülönböztetést a munkás viselettől, az úgynevezett „kék gallértól”. Hogy miért éppen a fehér szín dominált, abban keresendő, hogy a korábbi évszázadokban a nemesek ruhadarabjaiban a fehér ing, mint finomszövésű alsóruhadarab volt az uralkodó, mivel ők engedhették meg maguknak azt, a durvább vászonanyagokkal szemben, így a sznob szellemiség másoló hatásával a polgári divatban is a fehér ing jelentette a jómódot. És ez így van máig, mivel ma már nem kerül a fehér ing vagyonokba.

Méghozzá a nyugati, angol öltönytípus vált globalizáltan a jómód, az ünnepélyesség jelképévé. Magyarországon az 1930-as évekre alakult ki, mint egy kulturális ellentámadásként a Bocskai Öltöny, a történelmi díszmagyar viseletből némileg egyszerűsödve, de a fehér gallérnak itt is státuszt jelző szerepe van.

A fehérgalléros öltöny az elitizmus jelképe lett. Ezzel szemben a kék gallér a munkásruha pedig a kétkezi munka, az alacsony sor, és a szegénység attribútuma. Persze ma már a divat megengedőbb a fehér gallérral szemben, és szabad szinte mindent színt viselni, de a fehér szín továbbra sem vesztett a szerepéből. 

A politikus öltöny nélkül nem is létezik, mert egyértelmű, hogy a politikus nem viselhet melegítőt, és még, ha „lezseren” is öltözködik, egy kifejezetten túraszerű, természetközeli témájú program esetén is minimum inget, és nadrágot visel.

Ugyanígy, mivel a gazdagodó polgárság is direkt a nemeseket utánzó öltönyt viselt a történelem során, következésképpen a pénz jelképe is lett.

Egy bankár, egy biztosítási ügynök pedig pláne elképzelhetetlen öltöny nélkül.

Sőt, egy ügyvéd sem képzelhető el anélkül.

Még a polgári világot, és a burzsoáziát elvető szovjet világban is formaruha maradt az öltöny. Az elvtársak minden más jelképből gondot csináltak, de az öltönyből nem. Mert a jómódra, vagy legalább annak látszatára még az elvtársaknak is maradt igénye.

A sznobizmus által belénk diktált társadalmi mintát a kommunista kulturális ellenállás sem tudta kiírtani. Ezért van az máig, hogy ha az ember valami összejövetelre, társadalmi eseményre készül és az „Öltözz már fel RENDESEN!” mondatot halljuk, ha férfi a megszólított, egyértelmű, hogy az öltöny viseletére szólították fel, de legalábbis valamely elemeire. 

Összességében borzasztó, hogy ennyire majmolni kell a jómódot és a gazdagságot, sokszor öntudatlanul is egy kialakult sznob szokásrendszer miatt. A szalagavató bálok, de kifejezetten az esküvő is kulturálisan erről szól, hogy akkor is színleljünk gazdagságot, és jómódot, ha valójában nincsen, és ha a vőlegény először és utoljára viselt öltönyt az életében.

Miért kell ez? Miért kell a boldogságot ilyesmi mentén a gazdagsággal azonosítani? 

Természetesen a kérdés költői. Mindmáig sajnos sokaknak a boldogság egyenlő az anyagi bőséggel, ugyanakkor álszentség lenne azt mondanunk, hogy az anyagi biztonság egy rossz dolog.

Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a legtöbben ennek a ruhadarabnak a filozófiai jelentéstartalmával nemigen foglalkoznak, és a vizsgákon, érettségin is valójában a tisztelet jeleként viselik, a mód megadásaként. Tiszteletet kommunikálnak a vizsgázók élethelyzetük fordulópontja felé. Így ez nem felróható dolog, mert gyakorta a puszta jóindulat, önmagunk életének komolyan vétele, és a katartikus ünnepélyesség a motiváció.

Viszont az ünnepélyességnek kizárólagosan ehhez kötése, és egy alapvetően rossz társadalmi minta folytán ránk diktált ruhadarab korlátolt erőltetése meglehetősen megvetendő. 

Megvetendő, hogy az öltönnyel a pénzt, és a sznobizmust ünnepeljük. Hogy az egyébként is a végletekig materializálódott, globalizált termékvilág okozta emberi kiüresedést, még annak jelképével ünnepeljük is. 

Megvetendő, ezért megvetem.