2019-12-05 23:48:15, Boldog névnapot Vilma !
Kereés az oldalon

Lelki támogatás férjeinktől, mert igenis létezik ilyen

Pálfy Zsuzsanna - 2019-09-26 10:00:00
Nem tabu Segítség támogatás lélek férj változások veszteség

Ha egy nő, kisbabát hord a szíve alatt, az mindent megváltoztat. Most nem az anyagiakra, lakásátrendezésre vagy a testi átalakulásokra gondolok, hanem a lelki oldalára.

Persze ilyenkor a hormonok kicsit megbolondulnak, azért is lehetünk érzékenyebbek ebben az időszakban. Könnyebben megsértődünk, mindenre, azonnal ugrunk, ha valamit nem úgy mond a párunk. A „terhes agyról” nem is beszélve, amikor szinte rögtön, elfelejtjük mit is mondtak nekünk az imént. Ezért is érdemlik meg a leendő apukák, hogy megemlítsem őket, hiszen ők azok, akik ezeket a változásokat, türelmesen viselik, jó esetben.

Amikor a terhes feleségük, csak azért kezd el sírni, mert egy reklámban épp egy kisgyereket látott, aki cukin nevetett. Vagy, amikor ordítva veszekszik szeretett férjével, mert az öt perccel később ért haza a munkából, ezért akkor már biztos nem szeret, nem törődik velünk. Ráadásul a havi ultrahangvizsgálatokra való járkálás is közös programmá válik, ami a nőknek is nyűg, a váróteremben eltöltött órák miatt, nemhogy a férfiaknak. A szülésfelkészítő előadásokról nem is beszélve, de hát, ha apás szülés lesz, akkor az apukáknak sem árt egy-két ilyen felkészítő óra. Mindemellett, ha valamit megkíván a kismama, például egy kis babapiskótát vagy fagyit, akár napközben, akár késő este, bizony a férj az, aki ezeket beszerzi bármi áron. Itt meg is szeretném köszönni nekik a türelmüket és segítségüket.

Most biztos sokan azt gondolják, hogy ez a minimum elvárás a párjuktól, de azért gondoljunk bele a férfiak helyzetébe ilyenkor. Az addig viszonylag kiegyensúlyozott, megszokottan működő kis életük, hirtelen átalakul és csak kapkodják a fejüket, hogy mit is kéne csinálniuk. Szerencsére én azt vettem észre, hogy bennük is megvan az az ösztön, ami ebben az esetben bekapcsol és gond nélkül élik meg ezt a pár hónapot. Legalábbis a környezetemben ezt láttam. Igenis nekik is fontos a feleségük és leendő babájuk kényelme, biztonsága.

Lehet, hogy a férfiak kevésbé mutatják ki érzelmeiket, vagy legalábbis kevesebbet beszélnek róluk, ilyenkor azért az ő lelkük is érzékenyebb lesz. Többet aggódnak, jobban vigyáznak magukra is, például: lassabban vezetnek, leteszik a cigit vagy elkezdenek egészségesen táplálkozni. (Aztán persze, az változó, hogy ez meddig tart ki náluk. ???? )

Mindezek a lelki folyamatok eltörpülnek amellett a borzalmas történések mellett, amikor sajnos, vagy nem jön össze egyáltalán a baba, még lombikkal sem, vagy amikor elmegy a várva várt jövevény. Én az utóbbiról tudok nyilatkozni, mert sajnos nekünk is át kellett élni ezt a tragédiát. Tavaly novemberben fogant meg első gyermekünk, aki a hatodik hét körül angyalkává vált, nagy bánatunkra. Ráadásul több, mint egy év próbálkozás után történt mindez, így még rosszabb volt megélni.  Természetesen az orvos próbált megnyugtatni, hogy ez sajnos nagyon sokszor előfordul, főleg első babánál, és hogy a hathetes magzat – vagy az még igazából embrió- még parazitának számít, legalábbis próbáljuk meg így felfogni. Na meg van, amikor a méhet is úgymond be kell „rúgni”, mint egy motort. Ha elsőre nem sikerül, akkor majd másodjára.

Próbáltunk mi is így hozzáállni, de ez nem volt olyan egyszerű, főleg, hogy már láttuk előtte az ultrahangon, hogy ver a kis szíve.  Amikor legelőször voltunk az orvosnál, boldogan a pozitív terhességi teszttel a kezünkben, már akkor látszódott, hogy nincs minden rendben, mert egy vérömlenyt látott a nőgyógyász a magzat mellett. Már akkor megmondta, hogy 50-50 % az esély, hogy megmarad. Mi persze reménykedtünk, hogy nem lesz baj, hiszen ez velünk nem történhet meg. Mi mindent megtettünk, hogy összejöjjön: szedtük mindketten a vitaminokat, egészségesek vagyunk, fiatalok, abbahagytuk a dohányzást, sportoltunk és hát több, mint egy év után végre megfogant a babánk, akkor nem vetélhetek el.

December 18-án voltam az orvosnál és már azon a héten 21-én elkezdtem vérezni, pontosabban pecsételni.  Még annyira nem estem pánikba, mert mondta a doki, hogy ez előfordulhat. Másnap, szombaton, Szeged felé tartottunk és a párom beszélt rá, hogy azért hívjam fel az orvost és mondjam neki, hogy mi a helyzet. Meg is történt, annyit mondott, hogy figyeljem magam, ha erősödik a vérzés, azonnal menjek be az ügyeletre, addig szedjem a Progesterone Exeltis és a Rutascorbin tablettát. Az előbbi a magzat védelmére van, az utóbbi meg vérzéscsillapításra.

A szegedi családi karácsony, így kisebb izgulással telt, de még viszonylag nyugodtak voltunk, mert a vérzés nem erősödött. Pár nap múlva Szegedről Tapolcára mentünk a férjem családjához, tovább karácsonyozni. December 27-én, ott, Tapolcán kezdett erősödni a vérzés, este. Azonnal összepakoltunk és mentünk Veszprémbe a kórházba, ügyeletre. Másfél óra várakozás után még mindig nem történt semmi, úgy értem a betegek csak gyűltek és gyűltek, de se be nem ment senki, se ki. Épp szülés volt, nem volt orvos. Ez is szörnyű szerintem, hogy a nőgyógyászati ügyeletet és a szülészetet ugyanaz az orvos viszi. Ez nonszensz, várjak meg, ki tudja hány szülést és majd csak utána néznek rám. Addig meg ott szenvedjek, vérezzek órákon keresztül!! Szóval elővettem a telefont, interneten megnéztem, mikor rendel az orvosom a magánrendelőjében, és pont mázlim volt, mert aznap volt rendelés. Felhívtam, az asszisztens vette fel a telefont, mondtam mi a baj, ő mondta, hogy bemehetek, de várni kell legalább két órát. Úgy voltam vele, mindegy hol várok legalább a saját orvosom lát, és legalább ott a magánrendelésen láttam „mozgást” nem úgy, mint a kórházban.

Miután közölték velünk a rossz hírt, sírva hazamentünk. A férjemre ekkor is maximálisan számíthattam, mindenben segített, mellettem volt. Ő, ugyan nem sírt, de észrevehetően megviselte a dolog. Nem tudott koncentrálni, jóformán semmire és kommunikálni sem nagyon. Ezek után, már az volt a fontos számunkra, hogy nekem ne legyen bajom, hogy ne kelljen műszeres beavatkozás (kaparás) ahhoz, hogy végleg eltávozzon az elhalt magzat. Végül december 30-án magától kiürült belőlem, ami egy újabb sokkot jelentett számomra, mind a tudat, mind a látvány. Természetesen a Szilveszter, így nálunk csendesen, szomorkásan telt, nem akartunk találkozni senkivel.

Az Újévet, mindezek ellenére újult erővel, bizakodva kezdtük meg. Január 7-én mentem vissza az orvoshoz, kontrollra. Szerencsére mindent rendben talált. Nem maradt bent semmi, és a méhem is ép maradt. A doki annyit mondott, várjuk meg a következő menstruációs ciklust, utána ismét lehet próbálkozni. Rendben, gondoltam magamban.

Vártuk is már nagyon, hogy megjöjjön, de vetélés után 6-8 hétig is elmaradhat a menses, úgyhogy úgy voltunk vele, majd februárban újra tudjuk kezdeni a babaprojektet. No, de hát azért addig is, olykor-olykor összebújtunk a párommal, mert ugye nem csak a babacsinálás miatt van az ember együtt a kedvesével. Mindenféle, gyerekkel kapcsolatos dolgot kikapcsoltunk magunkban abban a pár hétben. Semmi naptár nézegetés, semmi gyertyapóz a hancúr után és ehhez hasonlók. Na meg persze abban a tudatban voltunk, hogy ilyenkor egyébként sem lehet teherbe esni.

Teltek a hetek, de a havi bajom, csak nem akart előkerülni, ráadásul bizonyos tünetek ismét felbukkantak, amik a terhességgel járnak, úgyhogy ismét előkerült a terhességi teszt. Egy percig sem gondoltuk, hogy pozitív lehet, de azért megpróbáltuk. Nagyot néztünk a férjemmel, amikor mégiscsak pozitív lett a teszt, persze pár nap múlva csináltunk másikat, aztán mégegyet. Mind pozitív lett. Én természetesen a három pozitív teszt után sem hittem el, gondoltam, majd, ha az orvos megerősíti, akkor tényleg úgy van.

Úgy lett. Az orvosom, nagy vigyorogva mondta, hogy jól belecsaptunk a közepébe, nem vártunk egy percet sem. Én erre mondtam neki, hogy azt hittük naivan, ilyenkor még nem lehet újra teherbe esni. Erre mondta a doki, hogy de igen, hiszen a testemben ilyenkor csak úgy tombolnak a hormonok.

Na szóval, sikerült összehozni úgy a gyereket, hogy abszolút nem is gondoltunk rá, hogy mi most gyereket akarunk. Valóban igaz ez a mondás, hogy nem szabad rágörcsölni, jön az magától. Mi, ezek után is szerencsések vagyunk, hogy így sikerült, mert valaki tényleg több évig küzd a babájáért mindenféle beavatkozások segítségével. Nem kívánom senkinek azt az időszakot, amit tavaly decemberben át kellett élnünk a férjemmel, ráadásul tényleg rengetegen vagyunk, akik ezen átesnek, van, aki többször is egymás után, de üzenem nekik, hogy kitartást, és ne adják fel.

Kábé egy hónap múlva már a karomban tarthatom a kisfiamat, ami minden korábbi bánatomat felülírja, természetesen a férjem is nagyon várja már. Mégegyszer, nagyon köszönöm neki a kitartását, támogatását, remélem más leendő apuka is így segíti a párját, ebben az időszakban meg főleg.

 

 

loading...


Szólj hozzá Te is!