2019-08-23 03:39:44, Boldog névnapot Bence !
Kereés az oldalon

Nők, akik rétre szöktek

Szabó Zsófia Dorottya - 2019-04-12 10:00:00
Nem tabu nőiség feminizmus nőtípusok imagináció

Hát itt vagyunk. Úgy kezdtem volna, hogy patika helyett képzeljük most magunkat egy drogériába – még nagyobb választék, még több lehetséges problémára. Ez lett volna most a “húspiac”: lányok, csajok, csajszik, hölgyek felsorakoztatva. Azt taglaltam volna, hogy itt már részlegenként is különféle termékek vannak és ebből a széles palettából aztán végképp nehéz a legmegfelelőbbet megtalálni egy valamire való Kisfiúnak, Sportolónak, Üzletembernek és az összes Don Juannak, vagy azoknak a Don-oknak, akik kevésbé Juan-ok, de végülis igyekeznek valamit letenni az asztalra hódítás terén.

 

Arról írtam volna, hogy van az a bájos üdeség, akinek még az eredeti hajszínében is természetes melírok vannak és olyan hullámokban omlik baba bőrű vállára, hogy kislányosan kedves mosolyát is alig vesszük észre mellette. Aztán észrevesszük. Meg azt is, hogy ártatlansága azt a bizonyos ellenkező nemet rögtön leveszi a lábáról. Ő nem csak a nagypapájának “Tündérkém”, hanem bárki számára, mert valóban egy röpdeső tündérkének tűnik, ahogy virágról virágra száll…Semmi dolga, csak kacarászni és emellett már csak előny, ha valóban butuska, mert akkor annyival is kevesebbet kell rájátszania. Számára minden aranyos lehet és cuki. Ha nehéz napjaidon plafonig érnek a hajszálaid, egyenként és vöröslik a fejed az idegtől, ő lesz az, aki közben csillogó szemekkel rád néz és azt mondja, “Milyen jól áll neked az arcpír!”. Akkor egy pillanatra elhiszed, ő tovább kacarászik, mi pedig szintén tovább állunk.

 

Megemlítettem volna a Szőke nőt, ami mára már különálló jelenség, bár azt hinnénk köze van az előzőekben leírtakhoz, ez tévedés. Ő az, aki valóban buta. Szőkeségeim! Kikérem magamnak, hogy ezzel most fogást találjatok rajtam, hogy én bántom a szőkéket, mert ez nem igaz. Szőke nő hajszíntől függetlenül bármelyik nőtársunk lehet, aki kellőképpen buta. Talán azonban még jobb szó rá, hogy szeret butáskodni. Így aztán mindig rá van utalva az erősebb nemre, ami tulajdonképpen praktikus, már-már irigylendő. Ez az egyszerűbb út és hát nem sokkal kényelmesebb azt választani? Csajosságban egyébként is verhetetlenek és a Doktor Szöszi óta őszintén irigység fog el, arról nem is beszélve, hogy komolyan megfontoltam a rózsaszín ÉS illatosított önéletrajz ötletét. Aztán felnőttem…

 

Felnőtt(ebb)ként pedig írtam volna a dívákról, amiben nekem aztán sok tapasztalatom van, lévén hogy mindkét szülői ágról jutott egy-egy, ami normál esetben ugye kétszerezi a bajt. Aha, nálam hatványozta. Mire ezt megtanultam kezelni…ja, nem. Nem tanultam meg. Édes Szülő Anyámból kiindulva pedig valószínűleg már nem is fogom. Mondjuk nem borzaszt el, leginkább izgalmasnak nevezném, bár kíváncsi lennék, ki ért ezzel egyet és még inkább arra, hogy ki él ezzel együtt!? A dívák nem sétálnak, hanem Vonulnak, nem shoppingolnak, hanem fontos és létszükségletű eszközöket Vételeznek, nem bambulnak, hanem Tekintenek. Mielőtt bárki azt hinné, hogy magunkat fényezem, leszögezném, hogy nagyon megerőltető mindig nagybetűsen élni és az erős érzelmi hullámaink minket viselnek meg a legjobban, a körülöttünk lévők megbántása járulékos veszteség. Természetesen ezúton is elnézést kérünk. Majd ha el bírjuk engedni azt az álomképet, hogy piros selyemköntösben, Martinivel a kezünkben vonulunk, miközben virágokat dobálnak a lábunk elé és mindezt gyakorlatilag simán csak a saját otthonunkban, na majd akkor nem leszünk dívák. De hogy ezt mi elengedjük, ez számotokra álomkép. Nem biztos, hogy ebből van menekvés.

 

Aztán itt vannak az anyák, akikről meséltem volna. Az anyák, akik egyszerűen annak születtek. Mindig türelmesek és valószínűleg klónjaik vannak, mert egyszerre vezetnek háztartást, nevelnek gyereket, járnak dolgozni és ha megkérdezed azt válaszolják, “Ugyan már! Miféle elfoglaltság, élek én a hobbijaimnak is!” Mely hobbik egyébként minden bizonnyal valami olyat hoznak e sáros világra, mely szemet-szívet gyönyörködtet, például egy mesteri tortaköltemény, vagy Csodaország-szerű kert képében és látod bennük megtestesülni Bree-t a Született feleségekből, mondjuk az alkoholizmus nélkül. Egyébként álmodozom róla, hogy ilyenre  át lehet kapcsolni, csatornát váltani, anyának lenni minden előzmény törlésével. Kislány korom óta a női lét beteljesedésének látom az anyaságot, feministák, karrieristák, kövezzetek meg!

 

Tehát ezekről írtam volna, ha beterelem magunkat a képzeletbeli drogériánkba, de nem, ezt most nem tenném. Inkább mindannyian, akik az előző sorokon keresztül ejutottunk ideáig, képzeljük magunkat A Rétre. Mindenkinek van egy rétje, van, akinek csupa virággal, csobogóval, rózsaszín felhőkkel, van akinek nagy pusztaság a lemenő nap fényében és van, akinek tisztás a hegyek közé ékelődött tengerszemnél. Hát ide képzeljük most magunkat, ki-ki a saját rétjére, álom és ébrenlét közé. Várjunk most itt és hagyjuk, hogy felénk jöjjön A Nő.

 

Ránézünk és remélem mindannyiunkat elkeserít, hogy itt és most még az utolsó hullám is kontroll alatt van a hajában. Mert mindig, mindent kézben akarunk tartani. Kérem, mi marad, akkor a többieknek? A társunknak? Nézz most magad mellé a réten, oda, ahol a patak fut. Így szép, mi pedig gátak és hidak közé akarjuk szorítani. Egyetlen rezzenést sem hagyunk a tudatalattinknak, mindennek “felette” kell történnie, mindent értenünk kell, mindenről tudnunk kell. Szeretjük a jól informáltságot és teljesen mindegy, hogy ez a NASA legújabb kutatásáról, vagy a brit tudósok új felfedezéséről, vagy a szomszéd irodában dolgozó Évikéről szól. Csak tudjuk! Mindezt megfejeljük azzal, hogy ezzel arányosan magunkról is mindent elmondunk. Sőt, versengünk, “nekem nehezebb a sorsom” típusú sztorikkal. Amúgy tényleg nehéz. Az élet nem habos torta, még csak nem is csokis sütemény. Az élet nem szép. De kaptunk kulcsot hozzá, hogy szebbé tegyük. Lehet, hogy a kulcsod a Réteden van elrejtve, te meg képes vagy azzal foglalkozni, hogy a réten a gyep nincs elvágólagosan lenyírva.

 

Hallottam egy előadást, amiben szó van arról, hogy a férfiaknál létezik egy bizonyos “Semmi” doboz. Amikor a mélyen tisztelt hímnemű alanyunk nem-gondol-semmire. Irigylem! Mi sajnos képtelenek vagyunk kikapcsolni és most ott ülünk a Réten és a saját gondolatainktól nem halljuk a Csendet. Pedig néha már igazán meghallhatnánk a csendet, lányok. Lerázva magunkról, a valójában saját magunk által vállainkra pakolt sok-sok elvárást, a kemény csajságot, az érzelmi zsarolás és manipulálás fegyverét és hallgatózni, hogy mitől olyan csöndes a csend. Fülelni, hogy van-e dala a szélnek. Megnézni, hogy be van-e rendezve rendesen a csiga háza. Figyelgetni, hogy pottyannak-e az égből mesék.  És belenézni az elvárás-hátizsákba, hogy biztosan kell-e minden az előttünk álló útra. Ha találunk olyat, ami nem is kell, ugyan dobjuk már ki! Nálunk az összes fagyis és tejfölös bödönt el kell mosni, mert jó lesz még festeni. Hát évek óta nem festettünk, ellenben a bödönökbe bele lehet fulladni. Tudom, hogy nehéz kihajítani a bödönöket, mert azt hisszük, azzal butaságot csinálunk, hasznos dologtól válunk meg, vagy csak egyszerűen emlék fűz hozzá. De tudnunk kell, hogy vannak bödönök, amik megértek rá, hogy bevégezzék sorsukat és az életünkön kívül töltsék maradék létüket.

 

Ha bármerre is lenne jogom terelgetni magunkat, akkor arra terelnék most mindenkit, hogy üljön ki arra a bizonyos Rétre és higgye el, hogy a legszebb szerep jutott neki a közhelyes Élet színpadán azzal, hogy Nő lett. Az, hogy merre érdemes indulni, vagy érdemes-e egyáltalán elindulni, azt semmiképp sem keverném ide. De amikor elindulsz és tovább bandukolsz, fontold meg erősen, hogy ha nem nem tudod hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz…

loading...


Szólj hozzá Te is!