2022-01-28 20:59:41, Boldog névnapot Károly,Karola !
Kereés az oldalon

Az újvidéki hercehurca-második felvonás

Karapándzsity Kristóf - 2017-10-30 10:00:00
Sors-szinkópa
újvidék második felvonás orvos fül-orr gégész betegség daganat kórház biopszia műtét

Ahogy ígértem, a folytatás.

A következő alkalomra már úgy készültünk, hogy márpedig én most már bent maradok a kórházban, és kezdenek ezzel valamit. Bejutva a doktor úrhoz jöhet egy kis vizsgálat, majd nézzük, tisztítsuk ki mi azt a járatot ott, mert nagyon be van tömődve (levegő se ki, se be – ergo orrfújásra nagyjából két hónapja képtelen voltam). Volt ott egy pöpec kis szívócső, majd azzal, orrlyukakat előbb, majd be a szájba. Ez csak azért volt kritikus pont, mert ugye más nyíláson nem igazán tudtam levegőt venni, az orvos mégis bíztatott kedves, erélyes, szláv mentalitásával, hogy vegyem a levegőt az orromon. Ekkor alapoztuk meg barátságunk második felét azt hiszem. A szívócső irritáló hatására, és a levegőhiány miatt egy idő után ugyanis kénytelen voltam felköhögni/felköpni az anyagot (lehet ezt szebben leírni?), egyenesen a szemben ülő, újdonsült legjobb barátomra. Gyors tisztálkodás, elnézéskérés (nem történt semmi, hangzott a válasz).

Ha emlékeim nem csalnak, akkor viszont tényleg ez volt az az alkalom, mikor ott is maradtam a kórházban (vagy maximum még egyszer kellett fordulnunk, a buli kedvéért nyilván). Ottmaradás előtt is sírtam szerintem egy kicsit. Elvégre egy kórházban hagytak egyedül. Jaj, nem mellékesen, kitűnően boldogulok a szerb nyelvvel, ezt nyilván mondanom sem kell. Pénteki nap maradtam ott, ez viszont biztos. Már csak azért, mert a kicsit flegma nővérek jöttek, betettek egy kanült, vért vettek, és nagyjából egész hétvégére utána békén hagytak. Rendben, nyilván jöttek ébreszteni, meg lázat mérni, meg kaját hoztak, de ezen kívül semmi érdemi nem történt velem akkor és ott. Volt wifi. Egész hétvégén neteztem, erre tisztán emlékszem. Vasárnap aztán jött a parancs, ne egyek hétfőn semmit, megyünk a műtőbe. Hogy ez mit jelentett, magam se tudtam, de a nővér se tudta megmondani későbbi kérdésre. Ő csak annyit tud, hogy megyek a műtőbe. Egyedül ezt tudtam, és azt, hogy valami furcsa kinövés kezdett el kialakulni a nyakam bal oldalán. Mintha bedagadt volna. Nem foglalkoztam különösebben vele, aggódtam én eleget a műtős szituáció miatt (érdemes lett volna pedig figyelni, mert ezt hívják úgy, hogy ÁTTÉT, amit nem szabadott volna megengedniük kialakulni).

2017_1021130341_ujvidek.jpeg

Eljött a hétfő. Nem ettem egy falatot se. Délben aztán már mondták, hogy ebédelhetek, mert nem lesz itt ma semmi, vaklárma. A dokinak valami fontos dolga lett hirtelen. Megjegyzem, sok fontos dolga lehetett, viziten nem volt nálam egyszer sem – a saját orvosom. Maradt a másnap. Kedden aztán már tényleg elindultunk valahova. Ha már műtőbe, akkor gondolom megoldani ezt az egész problémát. Hát nem így lenne értelme? Volt azonban már ott egy kis hang, ami valamiért azt súgta, nem fogok én még makkegészségesen, daganat nélkül visszatérni a kis kórtermembe (amiben sokáig egyedül voltam, aztán egy idő után egy huszonéves fiúval osztottam meg, akivel sokszor angolul kommunikáltunk). Kaptam még egy kanült (majd ébredéskor találtam még egy gratis-t a jobb lábamban is), és indulhatott az altatás. Nem tarthatott sokáig a procedúra, nekem legalábbis biztosan nem tűnt annak, csak arra eszméltem már fel, mikor visszavittek a szobába. Parancs: itt a kistál, csak köpni kifelé, ne nyelni, nem csinálunk vákuumot a sebnek. Jelentsen ez bármit is, kábult állapotban hallva. Kicsit már jobban magamhoz térve világossá vált, hogy az orromon még mindig ugyanúgy nem kapok levegőt. Nemsokára azt is megtudtam, miért. Biopszia zajlott le. Azaz altatásban vettek egy kis mintát a daganatomról. Csak épp egy picit, vizsgálatra. Ezt aztán majd megnézik. Én pedig pénteken már mehetek is haza.

Egy hetet töltöttem az újvidéki kórház fül-orr gégészetén. Az orvosom rám se nézett, nem kaptam szinte semmilyen terápiát, gyógyszert, információval alig szolgáltak, majd a hét közepén vettek egy kis mintát, amit majd megint csak később megnéznek egy mikroszkóppal. A csalódott és átvert talán nem is elég kifejező szavak.

Hazamentem hát, de nem a saját mosolyommal. Ami pedig várt, az újra csak a türelem, míg vizsgálódnak. Hogy ennél a pontnál hogy lehettem lelkileg, arra megint csak kevéssé emlékszem, de talán jobb is így. Meglehet itt kezdtem el először bezárkózni és jó korán lefeküdni. Az alvás segített távol lenni a rideg valóságtól.

Megállás viszont nem volt sokáig, úgy néz ki, a szövegírók kitalálták az újabb poénos részt. Felhívtak, hogy most pedig akkor az lenne a feladat, hogy elmegyünk ismét hozzájuk Újvidékre (ilyenkor azért már egy kávé, vagy valami, nem?), és bemegyünk a kis mintámért, amit átviszünk a kamenicai kórházba, mert egy vizsgálatot csak ők tudnak megcsinálni. Hozzáteszem, ez is beletelt legalább egy hétbe, de az a tény, hogy nagyon kedvesen megkértek minket, hogy tegyünk már meg egy kétórás utat, hogy átvehessünk tőlük pár darab szövetet, amit aztán elviszünk egy 20 percre lévő másik kórházba, ez mindent überelt. Nevettem, emlékszem. Kínomban, gyötrelmemben, de nevettem, mert ez már vicc volt. Az egészségemmel viccelődtünk, de akkor is vicc volt. A küldetést mindenesetre elvégeztük, kaptunk is egy kis dobozt, benne a levágott darabkáimmal (ennél a pontnál is fojtogatott a röhögés), majd átmentük Kamenicára (szerbiai település - a szerk.).

Ja, igen, valahol ez alkalommal történhetett az is, hogy aput, aki csak kérdezni akart egyetlen dolgot, kizavarta a már sokat emlegetett orvos, hogy márpedig neki most nincs ideje, de ebbe már bele se mennék bővebben. Ez beszédtéma azóta is itthon, nem igazán felejtjük.

A kamenicai utunkkal aztán egy újabb fejezet kezdődött a sztoriban, talán itt kéne köszönetet mondani egy apró segítségért, amit még újvidéken megkaptunk egy bizonyos ápolótól, így ez a fejezet már kevésbé volt kellemetlen, ha lehet ilyet mondani.

loading...


Szólj hozzá Te is!