2020-08-09 02:15:09, Boldog névnapot Emőd !
Kereés az oldalon

Kifelé a depresszióból-elfoglaltságok és hobbik

Karapándzsity Kristóf - 2017-12-07 10:00:00
Sors-szinkópa
depresszió lassú kijövetel nagy erőfeszítés olvasás írás rajzok elfoglaltságok projektek életkedv figyelemelterelés talpraállás akvárium találd meg ami megmozgat

Térjünk vissza inkább a vidám, képeskönyves verzióhoz, ti mit szóltok? Talán tanácsos lenne már, jól belerondítottam itt a közepébe ezzel a kényes témával, de erről is beszélni kell, hiszen része az egésznek. Én pedig az egészet akarom megmutatni.

A történetszál tehát valahol ott tartott, hogy Szabadkán vagyok még a kórházban (igen, azóta már időutaztunk is, bocsi, tényleg, pedig én nagyon igyekszem), folytassuk innen. Egy hét után innen hazakerülhettem, a már említett még kétes állapotban. Abban legalábbis biztos vagyok, hogy egy pár napig még az ágyamba voltam temetkezve erősen.

De ahogy mondják, a legsötétebb hajnal után jön a legvilágosabb reggel, itt is minden változásnak indult idővel.

Hatalmas erőfeszítések árán, de megígértem magamnak, hogy legalább kifelé mosolygósabb leszek. Rékának és anyáéknak is jobb lesz, hátha ettől majd nekem is. Szintén a „valahol el kell kezdeni valamit” elvet követve, immár más irányból. A gyászos első pár nap után elkezdtem felállni. Felállni és aprókat lépni előre. Letusolni. Olvasni kicsit néha. Tévézni. És ami később igazán beütött, írni. A nagynéném, aki ebben az időben nagyon sokat figyelt rám, mindig meglepett valamivel. Kaptam tőle szénceruzákat. Egy darabig pihentek a dobozukban. Azután már nem tudom, hogy az illusztrációhoz készült az írás, vagy fordítva, de úgy éreztem, van bennem egy történet, amit le akarok írni. Egy horror, gyilkossággal. Meglepődni ezen nem kell, mindig szerettem a horrort. Miután ez kész lett, láttam, hogy ez folytatható. Szép lassan pedig egy novella, majd kisregény kerekedett ki a dologból. Élveztem. Magam készítettem az illusztrációkat, és aztán magam szőttem a sztorit, ami talán sötét lett, de jól esett kiírni, kiadni. Így kelt életre a „Mosolygó rémálom” története. Legalábbis egy csinos kis pdf, ami ezt a nevet viselte.

Egyre ügyesebben bántam a szénnel, legalábbis úgy éreztem, és nagyon jól is esett dolgozni vele. Hasonlók voltak az érzéseim az írással kapcsolatban is, befejezve a „könyvet” már fogalmazódott is bennem egy folytatás, egy második rész, ami úgy izgalmakkal töltött el. Aztán persze egy álmatlan éjszaka az is beugrott, hogy mi lenne, ha én ezt a könyvet megcsinálnám. A két kezemmel. Fűztem már egyszer korábban, csak utána kell néznem, és nagy munkával, de lehetne egy saját könyvem, csak az enyém, csak egyetlen példányban. Az ötlet felpezsdítette a véremet. Természetesen mindenki segített itthon az előkészületekkel és az alapanyagok beszerzésével, én pedig ötleteltem, és ötleteltem, hogy miként is valósítsam meg ezt az érdekes tervemet. Elmondom: kis kreativitás, segítség, és youtube, és az ember bármire képes. Pár napon belül már nyomtatott, bekötött, borított formában tartottam a kezemben életem első „könyvét”, a Mosolygó rémálmot.

2017_1115142341_konyv.jpg

Gyorsan készült a második rész is, ihletet kaptam, bár volt benne egy szünet, mikor nem tudtam, hogyan is tovább. Kétségbe ekkor sem estem viszont, novellaötleteim támadtak sokszor, sőt, egy újabb regényhez is körvonalazódott valami a fejemben.

Elhagyott a zeném, de a művészetem úgy néz ki, nem hagyott teljesen cserben, és a megmentésemre sietett.

Írtam hát pár novellát, elkezdtem írni ezt a „naplót”, belekezdtem az új regénybe, közben pedig a második részt is igyekeztem bütykölni. Fantasztikusan kreatív időszak volt ez, azt kell mondjam, mintha csoda történt volna. Rám talált ez a valami, és fogott, és pedig mentem vele boldogan. A képzőművészeti fejlődésem például nagyon jó hatással volt rám. Illusztráltam általában mindent, amit írtam, és még Rékának is készítettem Disney-rajzokat, amiket majd magával vihet Szegedre, hogy kedveskedjek.

2017_1115143340_rajzok.jpg

Aztán egy új projekt is beugrott. Tudniillik, nem tervezek én örökké néma maradni. Vissza akarom kapni a zenémet. Ebben pedig úgy láttam, az lehet segítségemre, ha ezt megosztom másokkal. Korábbi felvételeket, videókat teszek ki, amiket eddig még nem, és „megalapítottam” a Getting Back My Wings Project-et, vagy röviden #GBMWP-t, amivel tulajdonképpen csak a bezártságomból igyekszek még kijjebb lépni közben pedig emberekkel kommunikálni. Mert igenis kell. Majdnem titokként volt ez a helyzet kezelve hosszú ideig, de legalábbis rá lett fogva, hogy rossz róla beszélni, ha nem muszáj, akkor inkább nem is tesszük. Hát én most kitettem magam bizonyos mértékben a világ elé, hisz oda való vagyok, és így igyekszem majd visszaszerezni a szárnyaimat, ahogy a név is mondja.

Majd elfelejtettem! Hát akváriumbizniszbe is belefogtam ám! Nem is akárhogy, először itthon állítottuk fel a nagyot, ami már egész szépen működik, szaporodik, él, de Rékáéknál is megígértem, hogy kezelésbe veszem a dolgot. Sajnos Szegeden már nem tudtam fenntartani a kedves kis helyet, Peti hal elpusztult a nyár folyamán, de ezt a veszteséget azóta már nagyon pozitívan fogom fel. Velünk volt, foglalkoztunk vele, kigyógyítottuk, játszott velünk, szerettük, szeretett minket, rengeteg tapasztalatot adott, így már nincs bennem már vele kapcsolatban, csak mérhetetlen boldogság, hogy volt nekem. Mindig mosolyogva fogok emlékezni rá. Itthon pedig vár a nagyobb szabású tehát. Ez egy nem rossz elfoglaltság egyébként, nekem bevált bizonyos szinten.

Meg kell találni, mi az, ami téged megmozgat, és akkor nem lesz gond, ezzel csak ezt akarom mondani. Nekem így sikerült.

Úgyhogy most belefogtam néhány dologba, amit illene csinálnom, folytatnom. Reménykedem benne, hogy ezek erőt adnak és lendületet, hogy a jó úton maradjak. De ez még a jövő kérdése. Odáig még sok minden történik majd. Izgulok is kicsit miatta. De talán nem lesz probléma. Nem szabad, hogy probléma legyen bármi is.

 

loading...


Szólj hozzá Te is!