2021-10-24 04:57:49, Boldog névnapot Salamon !
Kereés az oldalon

Kikapcs

Zsbán Máté - 2017-07-19 10:00:00
Aktuál

2017_0715163113_1.jpg

Sötét. Semmit se látok. Ez az áramszünet már rohadt szórakoztató... Fél órája ülünk a tök sötétben, az asztalon egy fiókból előturkált lámpa világítja meg az amúgy egészen viselhető kinézetű művirágot. Egyszer menjen az ember nyaralni...

Most, amikor írom a cikket, hétfő este 23:48 van. Amúgy a családi nyaralásom első napja. 15 éve mindig Soltvadkerten töltünk egy hetet – most sincs másképp. Ellenben most másodszor ér minket az a szerencse, hogy olyan nagy viharban töltjük az estét, hogy elmegy az áram az egész üdülőtelepen. Tulajdonképpen elmegy az áram, és egy pillanatra megáll az idő.

2017_0715163113_2.jpg

Jellemző. Lejövünk pihenni, és első este elmegy az áram. Már fél óra is eltelt – a vadidegen üdülőben (ezt a házat most először béreltük ki), fogalmunk sincs hol találhatnánk még gyertyákat, miközben a riasztó fél percenként sípol egy hosszút, ami lassan már kezd az agyamra menni. Épp most tettem le a nővérem telefonon – jelezte hogy Bécsben a repülőtértől nem messze már valami tornádót fotózgatnak... Tornádó – az ám a nagy öröm...

Itt ülünk a néma csendben. Karácsony táján talán még meghittnek is hívhatnánk ezt a pillanatot – ülünk a sötétben egy kisablak csücskéből nagy nehezen előtúrt gyertya mellett, egyikünk sem szól semmit, mind elmélyedünk a dolgainkba: én éppen világmegváltó cikket írok a hashtagbe, édesanyám a laptopján babrál, jó apám pihenget. Valahogy mégis unom ezt a rohadt meghittséget…. Mintha megállt volna az idő, nem haladunk semerre, nem tudjuk mi történik. Lehet hogy közhely az, hogy a bizonytalanság megöli az embert. Közhely. De igaz – nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, új nekem. Én már városi gyerekként nőttem fel, nem tudom mi tévő legyek, ha nincs lehetőségem áramforráshoz jutni, nincs világítás, ilyenek… Szerencse hogy a laptopom feltöltöttem. Az írás legalább lefoglal. Az mindig jó. Vagyis legtöbbször.

2017_0715163113_3.jpegMegállt az idő – nem tudom jobban kihangsúlyozni. Azt, hogy amúgy nem a légüres térben lebegek, leginkább ez a cseszett riasztó jelzi, amivel fogalmam sincs mit tudnék kezdeni. Talán sikerült megragadnom a pillanat lényegét – a néma csöndben ülök, ölemben egy laptoppal, amit mindjárt földhöz vágok, ha nem kussol a riasztó. Tulajdonképpen ennyi. De mindegy is. Mire ti ezt olvassátok, már úgyis visszajön az áram, lenyugszik a riasztó, meg talán én is. De egyelőre ez van...

loading...


Szólj hozzá Te is!