2024-05-28 06:37:28, Boldog névnapot Emil,Csanád !
Kereés az oldalon

Levél a férfinak!

Vendégíró - 2017-09-06 10:00:00
Pszicho
szerelem elérhetetlen szerelem plátói szerelem álomkép románc érzelmek elhagyás szakítás fájdalom szerelmi történet igaz történet igaz szerelem

Az arcodat nézem. A külvilág homályba borul és csak te létezel. Arcod körvonala és szépséghibája kirajzolódik. Pusztító vágy lesz úrrá rajtam, hogy karodba hullva magamba szívjam az illatod. Vágy, hogy beletúrjak a hajadba és bőrömön érezhessem az arcszőrzeted. Érezni akarom, ahogy az arcomat elborítja a pír, a lábaim remegnek és a gyomrom görcsbe rándul. Ujjaimmal a hátadon játszanék és te cserébe a gyűrűmmel játszadoznál apró csókokat lehelve rá.

Azt akarom, hogy láss és érts is végre engem. Azt akarom, hogy fájjon a félelem. Azt akarom, hogy újra remegve nézz rám és úgy töltsön el a fájdalom, ahogy a vágy a boldogságra. Tested minden szegletét járja át az a fojtó érzés, hogy nem érhettél el, nem nőhettél fel hozzám, mert eddig sosem akartad igazán. Azt akarom, hogy küzdj és ne behódolj! Azt akarom, hogy mondj másoknak nemet ha rólam van szó! Azt akarom, hogy tudd végre mi az, hogy szeretni! Azt akarom, hogy a fojtó félelem, az elfojtott vágy akár a maghasadás robbanjon fel és mi valóra váljunk. Mi váljunk valóra!

Mindig kapok tőled valamit. Apró darabokat hintesz elém, amelyből görcsösen próbálok kitenni egy egészet. Meg akarlak érteni. Sokat játszottam már az emberekkel, sok elrejtett üzenettel leptem már meg őket, de te ebben jobb vagy nálam. Egy-egy mosoly, borosta, tekintet, felhúzott szemöldök is ezer jelentéssel bír nálad. Az ingednek jelentése van, az oldalra biccentett nézésednek pedig komoly súlya. Mondhatnám, hogy mind azt jelenti, hogy újra itt vagy nekem, de hatalmasat hazudnék. Hisz' nekem te soha nem voltál még itt igazán. Minden jeled csupán azt jelenti, hogy én még ott vagyok benned, hogy te még nem engedtél el. Még mindig hatalmas mosollyal ülsz a küszöbömön hátradőlve és biztonságban érzed magad. Tudod, hogy nem küldelek el és azt is tudod, hogy senkit nem engedek majd be, mert te lennél az első akit meglátnék.

Már rég nem kérdés bennem, hogy hogyan felejtselek el. Az sem kérdés elfelejtelek-e valaha. Már nem gondolkodok azon mennyire fáj neked és nekem is ez a történet. Sejtem, hogy nem becsaptál, csupán csak ilyen vagy. Nem hiszed el, hogy fájdalmat okozol, hogy minden nap hiányzol, hogy az elém hintett kirakó darabok nélküled sosem lesznek egészek. Mára az egyetlen kérdés, hogy hogyan éljek nélküled valaki mással? Mert pont annyira tudom, hogy nem akarok egyedül megöregedni, mint amennyire azt is, hogy nélküled sem. Évekkel ezelőtt mikor az utánozhatatlan mosolyoddal beléptél az életembe már akkor tudtam, hogy ez más történet, mint a többi. Az első perctől gyengévé tettél és a tied voltam. Már akkor tudtad azt amit mások soha. Néhány percre csak te léteztél és nem volt külvilág.

Egy számomra megmagyarázhatatlan kötelék köt hozzád, amely bármilyen messze is vagy nem akar elszakadni. Újra és újra látnom kell, hogy feltépd a sebeim. A fájdalom éltet téged bennem. Nehéz megmondani, hogy ennyi fájdalmas emléket fel lehet-e cserélni a boldogságra és ennyi sikertelen próbálkozást vajon követhet-e siker? Én mégis még mindig belevágnék! Tudom, hogy ott állok az ajtódban és tudom, hogy ez a történet nem szimpla külsőségekre épült fel. Megláttam benned azt, ami belőlem hiányzik. Megláttam azt az embert, akivel azt érzem a gépezet teljes lenne. Megláttam azt a férfit, akivel úgy élhetném az életem, hogy nem csak kiegyeztem a sorsommal, nem csak elfogadtam a középszerűt hanem szerelmes és boldog lehetnék. Része lehetnék valami példaértékűnek az életben, egy egésznek a fele lehetnék és tartoznék valahova, amit mi alkottunk meg.

Eljön egy pont, amikor a percegik tartó boldogság már nem elég, amikor már nem éri be az ember azzal, hogy valakiből erőt merítve megy tovább, és elhiszi hogy ő fontos valakinek. Soha nem néztem még férfire úgy, mint rád. Soha nem nézett még férfi olyan mély érzésekkel rám, mint te. Soha nem remegtem még férfitől és sosem rándult görcsbe a gyomrom. Soha nem akartam még semmit így ennyire, mint ennek a történetnek a beteljesedését. Soha nem rontottam még el semmit ennyire, mint ezt a történetet.

Ha visszaforgathatnám az időt, akkor talán várnék még. Hisz' oly sok évet vártam már. Nem akarnám napok alatt pótolni az eltékozolt éveket, és nem hagynám, hogy ennyi sebet üssenek rajtunk. Megvárnám, hogy lecsengjen a vihar és nem hagynám, hogy elválasszon minket a hurrikán. Csendben temetkeznék bele az érzésbe és hátradőlnék a szerelemben. Azonban ezt már nem tehetem meg. Nem mondhatom, hogy "Szia idegen örülök, hogy megismerhetlek." Nem mondhatom, hogy " Tűnjünk el a végtelenben."

Egész életünkben csak sebeket kaptunk. Csupán azt tudjuk mi a fájdalom, a hiány, a közöny. Te és én sem hisszük el, hogy tudunk szerelmesek lenni. Szerelmesek annyira, hogy egy-egy mondatnál csak mi létezzünk és megszűnjön a külvilág, megszűnjön a dühöngő vihar. Pont annyira, mint azon az estén. Pont annyira, hogy tudjam lehet nélküled élni, de sosem lesz kerek egész.

 2017_0831164932_pen-1584239_960_720.jpg

 

 

 

 

loading...


Szólj hozzá Te is!