Azon olvasóink számára, akik igényt tartanak egy kis szellemi táplálékra, költészetre az ősz idején is, ajánlom Kosztolányi Dezső, „Őszi reggeli” című versét.
„Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák
már aranykezükkel intenek nekem."
A következő soraim ennek a rövid, summázó jellegű versnek az értelmezéséhez, mögöttes tartalmának, mélyebb üzenetének megértéséhez nyújthatnak segítséget az én szubjektív nézőpontomból. A mű egy lámpásként is szolgálhat számunkra abban az értelemben, hogy rávilágít ennek az évszaknak is az értékességére, egyedi szépségére.
A vizuális gondolkodás itt komoly előnyt jelent, úgyhogy előre kérem az olvasót, hogy engedje szabadjára a fantáziáját a lehető legszínesebb formájában!
Kosztolányi Dezső ugyanis egy gyönyörű csendélet képével foglalta keretbe az ősz legjellegzetesebb vonásait, jelenségeit. A lehetőség adott, hogy a vers elejétől komótosan felvegyük a ritmust, és pereghetnek egymás után azok a bizonyos képkockák…
Rögtön a kezdő mondat rövid, lényegre törő formája megjelöli a témakört, a továbbiakban pedig ennek (az ősznek) prezentálására számíthatunk. Kezdetét veszi a „filmvetítés”, csupán annyi a teendőnk, hogy átadjuk magunkat a „nézői élménynek” és nyomon követjük, hogy mi mindent is takar ez az első mondat. Egyszerűen haladunk a verssorok áramlatával.
Ez a kezdeti rész tulajdonképpen egy eredmény felmutatása, helyzetjelentés az évszakra vonatkozóan. Emellett azt is sugallhatja, hogy egyfajta elfogadásra kerül sor, valami változás, váltás van folyamatban. „Jelenleg ez van”, mivel ezt hozta az ősz, ezzel vagyunk szembesítve, ezt az állapotot kell tudatosítanunk magunkban. Valami lezárult és egy új korszak tárja elénk változatos produktumait.
Gyakorlatilag az író asztalt terít nekünk. Már kezdetben, lelki szemeink előtt láthatjuk a hűs gyümölcsöket az üvegtálon. Tekintve, hogy sok-sok gyümölcs tornyosul egymás hegyén-hátán, érdemes elképzelni egy egész filmvásznat kitöltő, széles üvegtálat. Már ez a helyigény is a termés gazdagságáról árulkodhat. A tálon ez a sokféle érett gyümölcs mind elférhet és szemet gyönyörködtetően rendeződhet el, hanyag eleganciával. A puszta látványuk is gondolatindító, étvágygerjesztő lehet.
A színek mélyebb meghatározása segíthet egy specifikusabb képet alkotni erről a csendéletről.
Kosztolányi ebben a versben végig különböző kristályok (smaragd, jáspis, briliáns) ragyogó küllemével hozza párhuzamba a gyümölcsök tetszetős mivoltát. Ezeket a gyümölcsöket az ősz tündöklő ékszerének nevezi, ezzel utalva egyszerre értékes és dekoratív létükre. Őszintén bevallom, én személy szerint nem is mindegyik kristályt ismertem, ámultam is a fotók láttán, miután rájuk kerestem! Elképesztő látványt nyújtanak!
Egy sötét-smaragd szőlő egészen különleges árnyalatokban pompázik, semmint ha csak egyszerűen zöldnek neveznénk. A nehéz szócska itt utalhat arra, hogy maga a gyümölcs, a szőlő már igazán érett. Jelentős súllyal rendelkezik, úgyszólván „nyom a latban”, meghozza az ember étvágyát és tápanyagban gazdag ételként szolgál számára. A következő gyümölcs, a körte hatalmassága szintén ezt a gondolatot ébresztheti fel az olvasóban.
A tény, hogy mindezt az ősz ajándékozta az ember számára, utalásként szolgálhat a szüreti időszakra vonatkozóan. Megérett a dús gyümölcs, eljött az ideje a babérok learatásának, a szüretnek, azaz az édes eredmények élvezetének. Erre a teljességre, beteljesülésre utalnak a hatalmas, dús, kövér jelzők is. Valamint, a gurul szócska is a gyümölcs formájának egésszé való kialakulására, legteljesebb stádiumára, kerek létére hívhatja fel a figyelmet. A kerek forma pedig köztudottan mindig is a termékenységet, megérettséget, teljességet szimbolizálta.
Attól a résztől kezdve azonban, ahol egy vízcsepp elszökik a szemünk elől egy kövér bogyóról, felvillan a mulandóság gondolata. Mondhatni „elillan az élet” egy szempillantás alatt az olvasó szeme elől. A szemlélő csak áll ott tehetetlenül, a folyamat pedig könnyedén halad tovább, mintha tudná a dolgát: hogy egyszerűen ez az élet rendje. Ez akár utalás is lehet a mulandóság elkerülhetetlen tényszerűségére. A gyönyörködés után szembesülünk azzal, hogy ez az önmaga szépségét ünneplő magába-forduló tökéletesség valóban irányt vett a vég felé, amelyet a jobb volna élni mondat is megerősít. Jobb volna élni, de tovahaladt az idő, eljött az „őszülés” stádiuma, visszavonhatatlanul. Ennek elkerülhetetlenségét, törvényszerűségét fejezheti ki a részvéttelen szó, abban az értelemben, hogy az adott csendélet felett is könyörtelenül, visszafordíthatatlanul elpereg az idő.
Végül, az Ám, de túl a fák már aranykezükkel intenek nekem sorok szintén a továbbhaladást fejezik ki, azonban itt már kimondottan hívogató jellegűnek érzékeltetik azt. Mivel az arany általában értéknek és az ellenállhatatlan szépségű fénynek a szimbóluma, így feltételezhető, hogy az elmúlás után ismét „fényes” jövő következhet. Esetleg fellelhetjük itt a mulandóság elfogadását és egyfajta önátadó viszonyulási módot ennek az egész életfolyamatnak az irányába. Továbbá, spirituális szempontból akár a túlvilág ragyogó létére is utalhat az arany szín megjelölése.
Az élet körforgásának tudatában talán könnyebben meghajolhatunk az elmúlás gondolata előtt, hiszen a lehullt, elszáradt gyümölcs visszatér a földbe, részévé, eggyé válik vele. Így pedig hasznos tápanyaggá bomlik le, nem megy kárba, nincs végleg vége. Noha az elszáradt gyümölcs eltűnik a felszínről, a belsejében rejtett magok új reményt, új esélyt hordoznak egy új élet létrejöttére, majd kezdődhet az elejéről az élet izgalmas körtánca, az egyedi és színes évszakok váltakozását is magába foglalva. Ahogy a mondás is tartja: „Az anyag nem vész el, csak átalakul."
*
képek forrása: weheartit.com
További cikkek
