2021-12-02 03:49:29, Boldog névnapot Melinda,Vivienn !
Kereés az oldalon

A gyermekem története (második fejezet)

Lipták Márk - 2019-11-27 10:00:00
Beszéljünk másról
Gyerek Házasság Feleség Boldogság

2019_1102102001_ujsag-kep.jpg

A gyermekem története

II. fejezet- 2002. augusztus 17.

Eljött a nagy nap. Júlia hófehér menyasszonyi ruhában ült egy hatalmas tükör előtt. Kezében színes virágokból álló csokrot tartott. Magát bámulta a tükörben, és csak egyre vakítóbbnak, egyre szépnek találta magát. Arca teljesen kisimult a boldogságtól, szemében gyűlt a könny.
- Kérlek, ne sírd el magad még egyszer, szivi!- mondta a DaveX.
- Persze,persze, bocsi.
DaveX fura égnek álló fekete,piros csíkos haját ide-oda lengette, úgy kacagott a zavarban lévő Júliától. A lány vele együtt folytatta a nevetést.
- István készen van?- kérdezte Júlia hirtelen DaveX-et.
- Valószínűleg, hiszen egy óra és kezdődik az esküvő.
- Vajon elég szépen nézek ki?
- Majd elélveztél magadtól az előbb, drága, láttam ám! Te vagy a leggyönyörűbb lány az egész világon, akit csak ismerek!
- Látni akarom a vőlegényemet!
- Esküvő előtt nem szabad! Babonát jelent; nem lesztek boldogok és el is váltok. Én nem kockáztatnék.
Júlia elcsendesedett. Megtörölte szemeit, nem akarta, hogy elázzon a drága sminkje. Sóhajtott egyet, mert látni akarta a vőlegényét, látni akarta az arcát, hogy ugyanolyan szépnek látja-e őt, mint most magát a tükörben. DaveX a haján igazított, és a hófehér ruhát kefélte, hogy egy piszok se maradjon rajta. Júlia hátradőlt. Előtörtek az emlékei;
Végzős gimnazisták voltak, lent a parton nézték a Balatont, István legújabb Walburgjában, amit az anyjától kapott érettségi ajándékba. A hely és idő tökéletes, lágy szellő, lemenő Nap, forró levegő, és maga a kék Balaton. Mind a ketten imádtak úszni, minden nyarat a vízben töltöttek. Ismerték egymást már úgy az óvoda óta, egy csoportba kerültek; a Mókusok csoportjába. Azután egy általános iskolában tanultak, egy évfolyamon. Júlia művészeti osztályba ment, István a reál irányba. Végül a gimnázium, ahova egy osztályba kerültek, csak más fakultációt vettek fel. Az utolsó évben István szerelmet vallott neki, randevúkra hívta a lányt.
István közeledett felé, felemelte a fejét és megcsókolta. Júlia félt a csóktól, mert sosem csókolózott még, de olyan forrón, és szenvedélyesen csókolóztak, hogy el is felejtette a félelmét. Amikor végeztek mindketten vörös fejjel ültek csendben. A szerelmük tovább lépett.
- Még sosem...- kezdte István.
- Én sem, ne aggódj!- folytatta Júlia.
- Nem úgy vettem észre.
- Én is ezt akartam mondani.
Elnevették magukat. A szerelem volt életük legnagyobb boldogsága. Ahogy megismerték egymás lelkét, majd egymás testét. István óvatos volt és gyöngéd volt mindig, bár szenvedélyes. Júlia végezetül fülig szerelmes lett a fiúba, akiből a vőlegénye lett. Az egyetemi évek alatt felköltöztek Pestre, István közgazdász képzésre ment, Júlia művészetire. Egy albérletben laktak, egymás karjaiban aludtak el. Minden problémát közösen oldottak meg, kiálltak minden bajt.
Júlia kezét, amikor megkérte István, egyből igent mondott. A fiú komolyan gondolta, hogy örökkön-örökké szerelmes lesz belé. Júlia az egész életét le akarta élni vele, szüksége volt rá. Ő volt a tökéletes férfi. Ő volt a szerelem.
Júlia mögött megjelent az édesanyja, Ildikó. Színes ruhában volt, kócos hajjal. Arcáról szomorúság olvasható. Szégyelte magát az anyja, szegény család voltak. Az esküvői költségek nagy részét István és Mariann állták, ezért Ildikónak, amíg csak élt szégyen érzete volt.
Júlia megfogta anyja kezét.
- Nincs semmi baj- mondta Júlia- Inkább örüljünk, anya!
- Gyönyörű vagy, kislányom- csodálkozott Ilidkó- Megtaláltad a szerelmet, és ezért boldog is vagyok.
- Szomorúnak látszol mégis.
- Jobb életed legyen neked, kicsim. Látod apáddal szenvedtünk mindig.
- Egyébként ő hol van?
- Kint vár téged, hogy elvezessen az oltár elé. Szerintem mindannyiunknál jobban izgul.
- Nem nagy dolog, hogy ennyire izguljon.
- Egy apának elég nagy dolog, de a te édesanyádnak is az.
Ildikó mosolygott, potyogtak a könnyei és átölelte a lányát. Júlia arcon puszilta az anyját.

István és Mariann a tükör előtt álltak. Mariann igazította az öltönyt a fián.
- Anya, jó lesz már így- mondta István.
- Türelmetlen vagy?
- Miből gondolod?
- Ha most türelmetlen vagy, hogy fogod leélni az életedet ezzel a nővel?
- Neve is van, Júlia.
- Persze, Rómeó, tudom azt.
Mariann szigorúan nézett a fiára. István remélte, hogy talán anyja meg szereti a lányt. Tudta, hogy nem akarja ezt az esküvőt, nem akarja menyének, és az unokái anyjának. Ám, muszáj volt elfogadnia a tényt, hogy egyszer az életben nem az ő akarata szerint történik valami. Ebben a pillanatban, István akarata érvényesült. Mariann az egész életébe beleszólt, de már a szerelem terén nem volt hatalma. Nem tudta elszakítani Júliától, nem hallgatott rá, hogy soha többé rá se nézzen. Amikor megtudta, hogy már lefeküdtek, Mariann a Pokolba taszította a lelküket, hogy istenszentségtörést követtek el.
Mariann szenttül hitte, hogy Júlia nem való hozzá. Nem értett vele egyet, hogy ő majd jó feleség lesz, pláne, hogy édesanya. István elkényeztette, ezt mindig hangoztatta bárki előtt.
- Még meggonolhatod magad, fiam- kezdte újra Mariann- Ha csak pina kell, annyit kapsz, amennyit akarsz, nem kell elkényztetni egyet, csakhogy a tiéd legyen.
- Azt mondtad, hogy a házasság előtti szex miatt a Pokolba kerülök- mondta István.
- Már mindegy, úgyis odakerülsz, de akkor élvezd ki ezt az életed.
- Anya, fogadd el, hogy Júliát akarom csak, senki mást, csak őt akarom.
- Ezt elfogadtam már, de soha nem fogok egyet érteni veled. Sőt ne várd el, hogy szeressem is. Majd az unokáimat szeretni fogom, de őt sosem.
- Anya, hagyd ezt abba!
- Te ne kezd el!
Hosszasan bámulták egymást, mind a ketten mérgesek voltak. Fél óra volt hátra az esküvőből, de az anyja bármikor tönkre tenné.
István a tükörbe nézte magát tovább. Fekete, fehér. Egy méreg drága öltöny. Talán megért ennyit ez a szerelem? Az esküvő költsége felért annyival, mint az első közös csókjuk? Az egész életük megérte az első szexet?
- Apa eljön?- kérdezte István.
- Soha nem akarom látni! Nem méltó, hogy lássa a fia esküvőjét.
- Megértem, nem erőltetem.
- Ígérd meg újra, fiam, mint amennyiszer megkértelek már, hogy soha, de soha nem ütsz meg nőt. Hiába, amilyen is ez a lány, akkor is nő.
- Megígérem, mint megannyiszer, anya.
Mariann sírni kezdett. Átölelte elsőszülött fiát, szorosan ölelte, mintha többé nem akarná elengedni. Nem készült fel lelkileg, hogy elengedje egy új életbe a fiát. Minden este imádkozott az Istenhez, hogy csakis boldog életet adjon a fia számára. Ha szereti ezt a lányt, akkor szeresse, de örökké szeressék akkor egymást. A család a legerősebb elem ebben a világban, így minden vihart képes túlélni. Mariann bőgött, pont úgy, amikor a fia megszületett.

Megszólalt a jól ismert esküvői dallam. A templomban visszafojtott levegővel mindenki felállt, és a bejárat felé fordították tekintetüket, várták a menyasszonyt. István az anyjával várta Júliát. A pap meghitt nyugodtsággal tartotta kezében a Bibliát.
Júlia lassan lépkedett, karöltve izgatott apjával. A szívük hangosan vert, leizzadtak, amint beléptek a terembe. Száz tüzes szempár figyelte őket, hol boldogan, hol lenézően.
István azt hitte elájul ebben a minutumban. Mariann tartotta meg.
- Hát igen fiam, erre nem lehet felkészülni, ezt meg kell élni- suttogta könnyek között Mariann. István sosem felejtette el ezt a mondatot.
Júlia és az apja az oltárhoz értek.
István magas, szálkás férfi volt, zöld szemekkel, szőkésbarna hajjal. Öltönyében a legszexisebb férfinak látszott az egész világban. Júlia alacsony, törékeny nőnek tűnt, szőke hajjal, gesztenyebarna szemmel. Külsőleg gyengének látszott, de belülről a legerősebb nő lehetett itt a világon. Hófehér, hosszú esküvői ruhája beragyogta az egész templomot.
Izgatottan álltak egymás mellett.
A zene elhalkult, a pap neki kezdett a beszédjének.
- Madár István, megfontoltad-e Isten színe előtt szándékodat és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
- Igen.
- Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, gazdagságban, szegénységben, betegségben és egészségben, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Ígérem.
- Elfogadod-e a gyermekeket, amikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
- Elfogadom.
- Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint neveled őket?
- Ígérem.
- Madár István, nyilatkozzál Isten és az anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlevő Nagy Júliát feleségül venni?
- Igen.
- Nagy Júlia, Isten szent színe előtt feleségül veszlek- István nagyot nyelt.
- Nagy Júlia, megfontoltad-e Isten színe előtt szándékodat és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
- Igen.
- Ígéred-e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, gazdagságban, szegénységben, betegségben és egészségben, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Ígérem.
- Elfogadod-e a gyermekeket, amikkel Isten megajándékozza házasságotokat?
- Elfogadom.
- Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint neveled őket?
- Ígérem.
- Nagy Júlia, nyilatkozzál Isten és az anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlevő Madár Istvánhoz feleségül menni?
- Igen.
- Madár István, Isten szent színe előtt feleségül megyek hozzád.
- Isten színe előtt, immáron házastársaknak nyilvánítalak titeket. Csókoljátok meg egymást!
István feladta a gyűrűt Júlia ujjára, és a lány is István ujjára. Utána István felemelte a lány fejét, pont úgy, ahogy legelőször és megcsókolta. A zene újra felcsendült, a padsorok között ünnepeltek az emberek.
Kisétáltak a templom elé, Júlia a csokrot hátra hajította, ahogy szokás, és István öccse kapta el, Róbert, aki rá egy évre meg is házasodott.
Beültek az új Wolkswagen Passat autóba, és elindultak a mézes-mázas nászútra. István nem talált szavakat, annyira boldog volt. Elvette élete szerelmét, akit a halála napjáig szerethet. Júlia öröm mosolya ráfagyott az arcára.
- Hova megyünk, férjem?- Júlia játszadozott ezzel az új szóval, férjem- Férjecském, hová is megyünk? Jó messze, férjem? Visszatalálunk egyáltalán, férjuram?
- A horvát tengerhez megyünk, feleségem- István nem is hitte el, hogy megszólalt- A feleségemmel megyek nászútra a tengerhez. El sem hiszem, basszus!
- Tényleg én sem hiszem el, hogy a férjemmel megyek nászútra!
- Mindig szeretni foglak, Júlia.
- Tudom jól, Rómeó.

loading...


Szólj hozzá Te is!