....és most dolgozik magán.
Nincs más. Csak ő. És ami idegen:
Szemét. Kihullva, mint a rossz fog egy fájó éjjel után.
Fájt.
Szemetdombon táncolt, a közepén.
A domb háta mögül kelt fel a Nap:
- na, király! Új remény!
Gondolta magában, s lemászott, hisz így már végre feltűnt neki, hogy él.
S most dolgozik magával.
Elesett lefelé, még szédül és alig lát, megkapaszkodik egy eldobott játékbabán.
Felkel. Megy tovább. Egyszerre most kijózanodik. Leér. Mélypont:
-Jaj, ne, ez így nem ér! Fájok. Hullik rám az eső, pont most, jaj, miért?
-Szemétdombon kukorékolt a kiskakas igaz?
Ismerem, én a szomszédjában laktam, folyton énekelt.
Mindig reggel. Még meg sem ittam a reggeli kávém. Igen. Itt mindig volt valami balhé.
S most te jöttél. Félkrajcárt kerestél? Vagy szét sem néztél.
A távolból csörömpölés, olykor hangos dobbanás.
-Hm...ez olyan szép! Nézd! Nemsoká ideérnek és elviszik a kupacot. Minden reggel. Milyen szép! Nekem ki se kell mozdulnom, sem az ajtó elé. Ez marad már csak az én mesém.
... Hirtelen kijózanodott a hideg esőben, hallgatta ezt a semmirekellő mesét.
Magára nézett.
Megnyugodott.
És el nem ment, míg az autó a távolból oda nem ért.
További cikkek
