Atomtóth Árpád
Paksi Sugárkoszorú
Előttünk már világított a sötétben az út,
S grafitatomból hasadt lágyan a nukleon,
De az elektronról fénylő sugárkoszorút
Font az éjszaka sötétjéből a cikázó foton.
Erős, nukleáris és rémisztő ragyogás,
Mely már alig volt egy izotóp mása,
S robajló vátesz végzet és morajlás,
A koszos rút reaktor robbanása.
Porrá és csendé. Instabil elemek,
Molekulák tánca pislog a levegőnek,
S a sugárzás szintje ott, hol a fellegek,
Holdvilágnyalója lett a megengedhetőnek.
S a dózis így beivódott minden szervembe
Májamba éppúgy, mint a csontvelőmbe,
Égő csipkebokor lett hát drága testem,
S Radioaktív leszek többezer esztendőre.
Vakítóan álltam, mint meghasadt cézium,
És percek mentek, ezredévek jöttek,
Nekem így lesz sugárzó sok millenium,
A tudósok műszerei csak belémkötöttek.
S érzem lényed, nagy csúszó grafitrudad,
Mitől fúziós teljesítményem megeredt,
S plutóniumtól féktelen, szilaj vágyad,
Mi bennem egy egész reaktort tönkretett.
További cikkek
