Még kér a nép

"Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?"

(Petőfi Sándor)

Egy vers, összefogásról, erőről, célokról. Egy vers, amely az 1848-as forradalom előtt készült egy évvel. Egy vers, mely megjósolt valamit. Valamit, ami oly' meghatározó volt a magyarok életében, hogy sok évvel megtörténte után is sokaknak az egyetlen történelmi esemény, amelyet évszámmal fel tudnak idézni.

1848. március 15-e az 1848-49-es forradalom és szabadságharc első komolyabb momentuma. Ez az a nap, amikor nép ereje teret nyert és hódított. Ez az a nap, amikor a fiatalok bebizonyították, hogy a jövő kulcsa az ő kezükben van. Ma hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Elfelejteni, hogy egy szónak, egy tettnek ereje van és hatalma. Elfelejteni, hogy egy szónak, egy tettnek mindig ára van és súlya. Elfelejtjük, mekkora ereje van az összefogásnak és a kitartásnak.

Mindig is büszke voltam arra, hogy magyar vagyok. Itt élhetek Európa szívében és minden percben egy hazaszerető szív dobban bennem. Sosem akartam elmenni, külföldre költözni. Arra vágytam, hogy itthon építhessem ki az életemet, a karrieremet. Családom legyen és egy kiegyensúlyozott életem. Hol vagyok ettől? Pontosan ott, ahol a velem egykorúak tömkelege.

Ez ma majdnem a lehetetlen! Én mégsem adom fel. Nem akarok elmenni és csendben várom, hogy a világ és vele együtt ez az ország is élhetőbb és szebb hely lesz. Csendben, hisz mindannyian csendben vagyunk.

Mit adott nekem ez az ország? Hitet, kitartást és erőt.

Sosem hittem, hogy képtelen vagyok megvalósítani az álmaimat. Mindig is tudtam, hogy kitartó vagyok. Az oktatási rendszer és sok más dolog belekényszerített abba, hogy keresgélnem kelljen. Nem vált be az egyetem, így szakmákat tanulok és dolgozok. Már fiatalon több lábon állok és folyamatosan emelek az életszínvonalamon. Görcsösen? Persze. Viszont értékelném ennyire, ha nem szenvedtem volna meg így érte? Mégis kaptam hitet. Hisz' elhiszem, hogy egyszer majd minden könnyebb lesz.

A világ és az ország is folyamatosan változik és valljuk be, hogy jó magyarhoz híven mi mindig is elégedetlenek leszünk. Sosem lesz jó a most és épp az, amit kaptunk az élettől. Mindig többre vágyunk és pontosan ez az ami hajt minket előre. Ez az, ami miatt nem állunk meg. Ezért van ennyi feltalálónk,  híres sportolónk, kutatónk, orvosunk, kőművesünk és sok más szakemberünk. Minden téren kimagaslóak és megismételhetetlenek vagyunk, mi örök elégedetlenek.

Annyi minden van, amire büszkék lehetünk. Őshonos állatok, csodálatos épületek, várak, a magyar tenger, a hegyeink, a nyelvünk, a kultúránk. Miért nem ezekre emlékezünk?

Számomra ez az ünnep a magyarságot jelenti. Amiben nincs politika, nincs megfelelési kényszer, nincs ünnep. A kokárda pontosan azért van a szívem felett, mert magyar vagyok és erre örökre büszke. Egyetlen napra tisztítsuk meg a gyűlölködő, negatív lelkünket és legyünk büszkék a helyre, ahova születtünk.