2020-05-28 06:12:45, Boldog névnapot Emil,Csanád !
Kereés az oldalon

Értekezések a Kultúrpokolból IV. Szakértők a sör mellől

Pásztor Dániel - 2020-04-19 10:00:00
Beszéljünk másról
proli kocsma sör feles okoskodás proliság prolikultúra melós megmondás

Amikor a suszter nem marad a kaptafánál, és még iszik is.

 

Tízmillió mérnök országa. 

Tízmillió Sherlock Holmes országa.

Tízmillió történész országa.

Tízmillió nyelvész országa.

Tízmillió infektológus országa.

Tízmillió alkotmányjogász országa.

Mint ahogyan azt megállapítottuk, a proliság legfőbb ismérve, a prolinak mindig, mindenkor igaza van. 

Ez vala kezdetben az ige. 

De hogyan, és miért alakult ki ez a viselkedésforma? Megmondóemberek (akik maguk is a jelenség részei), cikkek, celebek, újságírók is rengetegszer kivesézték téma szerint a proliság, mint fogalom jelenségét, de egyszer sem beszéltünk arról, hogyan alakult ki, de legfőképpen: miért is konzerválódott? Hogyan maradt meg a magyar társadalomban, és minek hatására száll át generációról generációra, ez a káros, „kocsmakulturális” jelenség. Ugye mindannyiunkban megvan a kép, amely szerint Okos József munka után kirendeli a Kőbányait egy tüske kíséretében, ami jobb esetben féldeci Unicum, rosszabb esetben mondjuk valamely matróz-szeszesital, majd a „hogyvagypetikém”, meg a „rohadtfőnökszopatpedigmegmundtukneki” , és a tüske beverése után a következő lépésre. Okos József frusztrációi egy részétől megszabadult lelke készen áll elővenni a napi híreket, és megkezdeni a lényeget, a kéretlen szakértést: amikor félinformációkból, és félbehagyott iskolai tanulmányaiból, újabb körrel való ihletnyeréssel szépen világgá ordítja a laikusságát, leegyszerűsítéseit, és könnyedén megoldást javasol egy-egy Nobel díjas tudósokat tanácstalanul hagyó problémára. Erre miért is ne lenne képes, hiszen dolgozik a sör, meg a feles, rendkívüli tudást, és önbizalmat ad. Ha pedig netalán jön valaki, aki másik véleményt fogalmaz meg, akkor jön Okos Józsi ismeretterjesztő oktatási, és dominancia-elnyerési módszereinek széles tárháza (Vótákatona?, kiveeebeszészkisfiammajhaennyiidősleszeee, te ezt elhiszeeed?, stb.), és jobb esetben néhány vitapartner által fizetett itallal (Elismerjük, hogy a másik is mekkora tudós! Sic!) megszakad a vita, vagy legrosszabb esetben verekedéssé fajul.

Hogyan is alakult ki?

Egyes teóriák szerint a rendszerváltás előtti véleményelnyomás, és a „kommunista” diktatúra nevelési módszereinek hatására. A gondolatrendőrség, a véleményelnyomás hatásait több generációba örökítette át, és tette láncreakcióvá ezt a frusztrációt, és szorította vissza a véleményeket a kocsmába, és az örök pszichés oldószer mellé, a diktatúrák legjobb barátja mellé: az alkoholhoz. Hozzászoktunk, hogy amíg dolgozunk (vagy csak úgy teszünk, szintén kádári hatásra) addig nekünk nincs, és nem lehet véleményünk, egyedül a rangban, beosztásban nálunk alacsonyabbakon tudjuk némiképpen csökkenteni a feszültséget, és ott rúgunk bele, ahol csak jólesik. És így tovább felfelé a ranglétrán 8 óra (vagy akár 12 óra alatt) kellő mennyiségű frusztrációt tudunk adagolni, kollégáinkba, embertársainkba, ami sajnos két helyen tud kitörni: 1. otthon a családban, 2. vendéglátó-ipari egységben: kocsmában. Ennek következményeként generációkra megtöltjük a kocsmákat frusztrált prolikkal, és a saját gyerekeinket is azzá neveljük, hiszen már csecsemőkorában, amikor alakul ki az idegrendszer már belekódoljuk ezt a viselkedést, és hiába múlt el a fejünk felől a rendszer, ezt a viselkedési, kulturális nívót nem tudjuk meghaladni bárhogyan is akarjuk. Továbbra is megtaláljuk ezeket a típusokat a kocsmában, a boltban, a főnökben. Mi több, a főnöknek továbbra is személyi kultusza van, és a munkahely az ő heppjei, becsípődései szerint formálódik, mert a főnök az isten. És a hülye főnököt nem tudjuk letenni, csak a műszak végén a műszakkal együtt. És áhítozunk a könnyebbséget hozó sör után, aminek a hiányát napközben csak a cigi-kávé „kombóval” tudjuk valamelyest enyhíteni. De természetesen vannak olyanok, akik nem bírják ki. Nem csoda, hogy a szesztilalom által meghonosodott kisüveges feles kultúrája óta, a mai munkahelyen tiltott időkben is dívik az alkoholfogyasztás. Ahogyan jellemző szokott lenni, hogy a proliképet gyakran alkotja alkoholista kőműves, vagy segédmunkás. Mert valóban jellemzően az alacsonyabb beosztású munkakörökben látványos az alkoholizmus. Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint az alkoholisták országa vagyunk, igaza is van. Csak a megoldásokban sosem hangzik el, hogy nem egyéni gyógyulás, hanem kollektív gyógyulás is kellene. 

Tulajdonképpen ez egy kézenfekvő megoldás a kocsmaproli mentalitás kialakulására, de már Jókai Mór a Névtelen Vár című regényében Bernáth alispánt is hasonlóan asztal mellől okoskodó, szájhősként ábrázolta, akárcsak a kocsmaproli viselkedés sajátsága. Lehetséges, hogy mindez sajátságosan része lenne a magyar népléleknek?

A rémisztő része ennek a jelenségnek, hogy hagyománnyá vált mindenben szakértőnek lenni, és ahogy a vicces szólás mondja: mindenhez IS érteni. Ennek eredményeképpen hajlamosak vagyunk álhíreket kreálni, mindenbe kéretlenül beleokoskodni, sőt beletudóskodni is. Előszeretettel hurrognak le szakembereket, tudósokat, mindenfajta képzettség tudás nélkül kérdőjeleznek meg szakmabeli embereket.

Mindezt a sör-feles mellől.

Elég, hogyha a nemzeti érzelmű oldal szája ízét meglovagoló „űrszittya”, „szíriuszi” áltudósokra gondolunk, akik felfedik a magyarság elől gonoszok által eltitkolt tényeket, amely általuk kerül napvilágra. Róluk, legtöbbjéről is kiderül, hogy teljesen más képzettséggel „történészkednek, nyelvészkednek”, és semmi közük a szakmához. Ez sajnos ennek a prolikultúrának az értelmiségi változata, hiszen ugyanaz a frusztráció dolgozik, ugyanazzal a képzetlenséggel.

Ugyanígy ez a jelenség, amikor értelmiségiek összevesznek egymással facebook-kommentekben olyan témákban, amelyekre nézve mindkét vitázó, sokszor tanult fél egyaránt laikus. Többek között ezért sem lehet kijelenteni, hogy a proli-viselkedés a munkásosztály egyedüli sajátossága. Sajnos az átörökítéssel a rendszerváltás előtti viselkedésminta ugyanúgy megjelenik majd a Z-generációban, sőt, az azt követő generációban.

Remélhetőleg egyszer megtörik a minta.

Én őszintén remélem.

(Ugyanitt megjegyzendő, hogy neves pszichológusokat foglalkoztató témában a laikus szerző összesen alig több mint két oldalban szétokoskodva feltárja a problémát. Haha!)

 

loading...


Szólj hozzá Te is!