2020-01-24 05:56:20, Boldog névnapot Timót !
Kereés az oldalon

Téged meg ki kérdezett, hogy apa akarsz-e lenni?

Németh Klaudia - 2019-11-25 10:00:00
Nem tabu apaság házasság gyermekvállalás válás traumák emberi sorsok egyedül anya egyedül apa család család felbomlás férfi vélemény női sors férfi sors

Tünde négy hónapja ment el. 12 év után hagyott el egy másikért. Gyűlöltem érte. Úgy éreztem mindent magával vitt, amit együtt felépítettünk. Pedig valójában semmit sem vitt el. Fizikailag, csak a ruháit és a robotgépet, amit tavaly karácsonyra kapott tőlem. Még a gyűrűt is itt hagyta az asztalon. Azóta sem kezdtem vele semmit, csak hanyagul beledobtam abba a rusnya kék virágos köcsögbe, ami az asztalon hever azóta is. Olyan mintha az is szanaszét heverne, mint a lakás. Szörnyű nagy putri van. A ruhák halomban a fotelen, alsógatyák a kanapén és a szárítóról öltözök minden egyes nap. Semmihez sincs kedvem. Mert Tünde akkor is mindent elvitt. Elvitte magával, ami miatt ez a rohadt ház mégiscsak otthon volt. Elvitte a meleg étel illatát, akárcsak a frissen mosott ágyneműét. Elvitte azt az érzést, hogy vár itthon valaki, még akkor is, ha minden este aludt mire hazaértem. Igen, azt hiszem ez volt az egyik legnagyobb baj. Sosem beszéltünk. Hajnalban indultam fuvarba és későn értem haza, hétvégén meg mindig maszekoltam valamit. Sehova sem jártunk együtt. Tünde napközben tanított, majd bevásárolt. Hazajött és főzött, mosott, takarított, meg elvitte sétálni a kutyát minden este egy órára. Igazi szeánsz volt ez neki és így ismerte meg azt a férget is, akiért elhagyott. Eleinte csak össze-össze futottak a gáton. Egy idő után már ismerősek voltak egymásnak a napi rutin miatt és köszöntek is. Aztán egy napon Robi leszólította és elkezdtek beszélgetni. Majd újra és újra így történt, még nem egy napon arra eszmélt, hogy megbeszélték másnap Robi eljön elé és együtt mennek kutyát sétáltatni. Barátságnak indult, aztán valahogy több lett néhány hét leforgása alatt, ő se tudja hogyan történhetett, de beleszeretett. Legalábbis így mesélte, amikor egyik este hazaérve megvárt. Nem aludt. Nagyon is ébren volt, tv-t nézett a fotelben felöltözve. A szobába lépve először észre sem vettem, hogy az ajtó mellett három bőrönd is van úgy meglepett, hogy ébren van. Beszélnünk kell, mondta és hamar a lényegre tért. Először tartotta magát nagyon erősnek akart tűnni, aztán zokogott, hogy sajnálja, de szeretetre vágyik. Már belehülyült a magányba. Mert itt van 32 és ő még nem látott világot, gyereke sincs csak ez a kutya, ami bár kárpótol valamit, de semmi egy saját gyerekhez képest. Már nem győz várni, várni arra, hogy én ráérjek, hogy megérjek a feladatra, hogy gyerekünk legyen. Elege van abból, hogy az intimitás az életünkben havi egy alkalom, amikor szombaton véletlen nem a haverokkal ülök be dumálni a kocsmába, hogy kicsit leengedjek. Ő ennél többre vágyik, családra és nem akar csak egy egyszerű feleség lenni, aki mindig arra vár, hogy a férje figyeljen rá és ráérjen őt is szeretni, nem csak a pénzt.

Nem tudtam neki mit mondani. Teljesen lefagytam. Sokkolt a történet, mert az elmúlt hetekben úgy éreztem, hogy boldog, hogy végre újra tud mosolyogni és nem csak a gyerek témán őrlődik. Meséltem is a többieknek, hogy Tünde olyan, mint akit kicseréltek, mint aki elfogadta, hogy talán nekünk más van megírva és nem a szülőség. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora idióta vagyok és mennyire nem vettem észre a jeleket. Mert a feleségem nem lemondott a gyerekről, hanem talált valakit, aki megadhatja ezt neki végre. Pedig ha időben kapcsolok, talán még megmentem ezt a házasságot és valódi család lehetnénk. 

Mert Tünde elment. Két hétig semmit sem beszéltünk, még nem egyik este felhívott, hogy beszélnünk kell. Én meg azonnal elhittem, hogy hiányzok neki és visszajön. Este találkoztunk, arra jött a kutyával. Kivételesen itthon voltam, nem vállaltam plusz fuvart. Jó volt kicsit pihenni és nem hajtani a pénzt. Először sokkolta, hogy mennyire megnőtt a hajam és a szakállam, amit meghagytam, de egy pillanattal később már le is forrázott még a kapuban. Be sem jött, nem bírta tovább. Közölte, hogy terhes és, hogy megtartja, de ő nem vár el tőlem semmit és nem is akarja újra kezdeni, de fontosnak érezte, hogy elmondja. Persze az első gondolatom az volt, vajon tényleg az enyém? De azt mondta ezt bizton állítja és higgyem el neki is könnyebb lenne, ha nem így lenne. Csak néztem őt, a hasát, a kutyát, majd újra őt és semmit sem szóltam. Olyan üresnek és senkinek éreztem magam ott a kapuban, hogy nem tudták szavak elhagyni a torkomat. Később beszélünk, mondtam és elköszöntem. 

Este írtam neki, hogy ez nem így működik, hogy nekem is lehet véleményem. Én nem akarok fénykép apuka lenni, aki minden hónapban küldi a gyerektartást és végig nézi, hogy más felneveli a gyerekét. Jöjjön vissza és próbáljuk meg legalább újra, ha már megtartja. Vagy ne tartsa meg. Nem tudom, de nem teheti ezt velem. Nem fordíthat fel mindent, ehhez nincs joga. Elmegy, tönkretesz, majd közli, hogy apa leszek, de mégsem mert neki igazából nincs is rám szüksége. Nem ezt érdemlem, tizenkét év után rohadtul nem ezt érdemlem. 

Napokig nem jött válasz. Fortyogtam, szabit vettem ki, leittam magam minden nap. Hívtam, de nem vette fel. Azt sem tudtam, hová költözött. Elmentem az anyjához, aki akkor még az anyósom volt, de nem ott volt és nem mondta meg senki, hogy hol keressem. Aztán egyik nap egy levél volt a postaládámban, megérkezett a válóperes papír. Tehát ennyi, tényleg vége. 

Egy hétre rá Tünde felhívott. El sem hittem mikor megláttam a kijelzőn, hogy „ Szívem”. A gyomrom görcsbe rándult és háromszor is nagyot nyeltem mire felvettem a telefont. Azonnal belekezdett. Elmondta, hogy ha visszajönne, sem változna semmi, hogy a gyerek után még inkább hajtanám a pénzt, amiből nekem sosem elég. Képtelen lennék leállni és vele és a születendő gyermekünkkel is foglalkozni. Azt mondta, szerinte ez nem menne és így hogy eljött talán jobban fog menni együtt szülőnek lenni. Mert ő boldog és hiszi, hogy engem is megtalál majd a szerelem egy sokkal szabadabb, karrierista nő mellett, akinek ez elég. Elmondta, hogy nem csak az én hibám, ő ezt sosem mondta. Ő az, aki nem érte be azzal, amit adni tudtam. Majd elmondta, hogy szerinte jobb apa leszek akkor, ha idővel két hetente egy-egy hétvégét a gyerekemre szánok, mintha sosem lennék ott vele és csak álmában nézegetném. Azt is mondta, hogymég erre meg nem érik a gyerekünk, addig is bármikor láthatom.

Most először nem veszekedtünk, mert bármennyire fájtak a szavai tudtam, hogy van benne igazság. Csak az én igazságom hiányzik belőle. Azaz igazság, hogy a volt feleségem mindjárt 5 hónapos terhes. Három hete kimondták a válást, gyorsan ment. A bíróságon nem volt téma, hogy terhes és ő mindenről lemondott cserébe. Én meg itt ülök egy keserű német sör felett a retekben és azon tűnődők, hogy ki kellene takarítani. De valami mindig leblokkol. Ha kitakarítok, akkor tényleg elveszik minden, de muszáj lesz, nem maradhat így. Behozok egy nagy zsákot és elkezdem tele dobálni. A zsák hamar megtelik. Benne landol egy közös kép még 2015-ből. Karácsonykor készült még anyámnál. Kihajítom az összes könyvét, amit találok. A kedvenceit úgy is magával vitte, mert kizárt, hogy csak ennyi volt. Beledobálom a kiszáradt virágokat a zsákba cserepestől. Mert az kizárt, hogy én virágokat fogok öntözgetni itthon. Lehúzom az ágyneműmet, meg az övét is. Elindítom a mosógépet, hosszú mosást, szárítóprogrammal. Ebbe már elég jól belejöttem az elmúlt időszakban. Letörlöm a port a szekrényről, összeszedem a zsebkendőket és kidobom a szotyi héját is. Már csak porszívózni kell, de előtte kiviszem a zsákot, amit telehánytam a közös életünkkel. 

A zsák persze azonnal kiszakad, az a rohadt fényképkeret végig hasította. Az összes virágföld és szotyihéj a hosszúszőrű, fehér szőnyegen landol. Ekkor nem bírom tovább. Összerogyok és végre bőgök. Úgy bőgök, mint egy taknyos gyerek. Eszembe jut, hogy mindjárt karácsony és, ha minden úgy lenne, ha nem basztam volna így el és ő nem hagy el azért a baromért, akkor ma akár a 20. héten készült ultrahang képeket is csomagolhatnánk. Ezt adnánk mindenkinek karácsonyra. Elmondanánk, hogy egy család leszünk és, hogy jön Emma, mert hogy lányunk lesz. Emma lesz. Nem, nem én választottam ezt a nevet, hanem Robi. Az a Robi, akinek valószínűleg a gyerekem először mondja majd, hogy apa. De ettől még szép név, az én lányom neve. 

 

loading...


Szólj hozzá Te is!