2022-05-21 15:08:31, Boldog névnapot Konstantin !
Kereés az oldalon

Könyv-elő: Jókai Mór - Tégy jót

Kőrösi Ferenc - 2018-10-15 10:00:00
Beszéljünk másról
Jókai Mór Tégy jót regény elemzés könyvismertető recenzió

Könyv-elő: Jókai Mór -- Tégy jót

 

Ki vagyok én? Mármint, hogy nem én. Az ugyan kit is érdekelne! Ki kérdezett?! S ha már itt tartunk: ,,Ki kérdezett, Homérosz? Ki kérdezett, Szókratész? Ki kérdezett, Gautama Buddha? Ki kérdezett, Názáreti? Shakespeare, Goethe, Madách, Dante, Beethoven, Kant... ki kérdezett? Ember... ki kérdezett?" Hagyjuk...
Szóval ki vagyok Én, és kik vagyunk Mi? Ha Darwin fiait és lányait kérdezem, ők persze azt mondják, hogy a legerősebbek, akik le tudták győzni a gyengébbet; ha meg Isten fiait és lányait kérdezem: ők azt mondják, hogy a leggyengébbek vagyunk, akiket a legerősebb óv. De azt hiszem ez nem ilyen egyszerű.
A modern kor legújabb vívmánya, hogy a kutatók bármiből képesek új élőlényt létrehozni. Birkából új birkát szül egy lombik; egy halom vas és alumínium, meg egy erős processzor manapság simán elvegyülhetne az emberek között, anélkül, hogy bárki észrevenné… Legalábbis amíg nem szólal meg, és nem csinál semmit.
Na persze nem azért fog rögtön feltűnni, ha megszólal Termi-Nándor az utcán, mert robothangja van, hanem azért, amit mond, s amit cselekszik. – Térjünk vissza Darwinhoz, pontosabban a tudományhoz: azt mondják, hogy az különbözteti meg az embert más élőlényektől, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. S ebből következően választási lehetőségünk is van rosszat és jót tenni.
Ha ezt a meghatározást továbbvisszük, oda jutunk, hogy személyiségünket az határozza meg, hogy jót vagy rosszat cselekszünk. „Na de miért tesszük ezt vagy azt?” – kérdezheti bárki. „Miért jó nekünk a rossz?” s megfordítva: „Miért rossz nekünk a jó?”
A XIX. században Hegel azt tanította, hogy jó-érzetünket az Istennel való kommunikáció útján erősíthetjük meg, fejleszthetjük tovább; ez azonban azt feltételezi, hogy csak hívő emberek vannak… Ez viszont nem igaz, ki is jelentették, hogy személyiségünket a természettel való párbeszéd határozza meg, ez a  materialista, vagy természet dialektika. (Ha elemezzük egyébként  a szót ugyancsak a párbeszédhez jutunk, ugyanis a jelentése: vitatkozás.)
Ez az elmélet tovább élt békében, mint Hegel elmélete, azonban a századfordulón túl már ő sem úszta meg harcok nélkül. Az emberek, talán a városiasodás hatására, olyan távol kerültek a természettől, hogy már nem tudták elképzelni, hogy egy fa, vagy egy virág befolyásolni tudná lelküket. Jött hát Freud, a pszichoanalízis megalkotója, aki azt mondta, hogy személyiségünket a tudat alatti énünk határozza meg. Tehát egyrészt az öröklött személyiségi jegyek, másrészt a közösség és az én közötti párbeszéd  eredményei vagyunk. Ha végiggondoljuk az eddigi haladást, jól látjuk, hogy szépen haladunk a megfoghatatlan, a  távoli, végtelen, semmi felől egyre közelebb hozzánk, a megfogható, látható, tapasztalható személyig.
Tehát megoldottuk a problémát, Nietzsche szavaival élve: Az Isten halott, mi vagyunk az ember feletti ember – az ész és a tudomány… De álljunk csak meg! Hisz ezzel visszatértünk Termi-Nándorig, hát akkor mégsem más ő, mint mi? Hisz ő maga az ész és a tudomány, a testet öltött matematikai tökéletesség, az „ember feletti ember...”

A hetekben olvastam egy könyvet, Jókai Mór – Tégy jót című kisregényét. Igazán érdekes könyv, és valóban rövid: összesen 154 oldal (persze könyve válogatja, hogy pontosan ennyi-e). A könyv történetét természetesen nem mondom el, annak nincs semmi értelme, hisz ha már ismeri az ember a történetet, akkor minek olvassa el? – Egy könyv-ismertetőnek más a feladata.
Például az, hogy elmondjam: Jókai rengeteget foglalkozott regényeiben azzal, hogy mitől ember az ember, s mik azok a tényezők, amik elferdítik az énjét, ami megváltoztatja az embert.
Az említett regénye is ezzel foglalkozik. A történet főszereplői mér Freud előtt kimondják, hogy az ember személyiségét csak önmaga alakítja. „Jószívű emberek? A szív egy monoton munkára alkotott gép, ami abszolúte nem érez semmit.” „Jótékonyság? Megvesztegetési kísérlet a sors ellen. Reklám. A legtöbb embernél.”
Még az elején elhangzik a következő mondat, amit egy ügyvéd mond egy amatőr író nőnek: „Írjon esendő, önző, élvező emberekről, amilyenek mindnyájan vagyunk és akarunk lenni. Tündérekben, szentekben még sokan hisznek, de már becsületes emberekben, jó szívűekben, szerető lelkekben nem hisz senki...”
Tehát már azért nem tűnik fel nekünk, ha robotok sétálnak az úton, mert mi magunk váltunk azokká a robotokká. Gondolataink a jövőnket építik, ahol sikeresek, gazdagok – győztesek vagyunk. Nem hiszünk az Istenben, nem hiszünk a Természetben: „Egy bálvány van, akit imád mindenki. – A pénz? – Nem az. Hanem saját maga.”
Régen még voltak nagy emberek, például volt az „ADY”, akit nem utánozhatott senki, s akit még tiszteltünk, de ma már lekezelően mondjuk a szembejövőknek: „Ha ki király, Sorsának a királya, / Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja, / Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.” (És ismét eljutottunk a cikk elejére: Ki kérdezett Goethe?!
Azt mondják ma nem alakulnak családok, mert az emberek a karriert helyezik előtérbe. Egymást cselszövéssel tartjuk magunk mellett, csak azért, hogy feljebb lépjünk a ranglétrán. „A hazugság az egyetlen kötszer, ami a társadalmat összetartja. Szűnjünk meg hazudni, s egymást fogja felfalni az emberiség.” Rohanunk. S ez már nem egy talános-állítás, nagyon felgyorsult az élet, már Jókai korában is őrült gyorsasággal haladtunk előre, amit a kisregényben így jellemez: „A civilizált világ minden tagja fölemelkedett már arra a tudatra, hogy itt ezen a földön kell kivenni az élvezetekből annyit, amennyit lehet.”
Azt a régi „ADY-t” idézzük tudtunkon kívül:

„Engem egy pillanat megölhet,              "Az én jachtomra vár a tenger,
Nekem már várni nem szabad,               Ezer sátor vár énreám,
Engem szólítnak útra, kéjre                     Idegen nap, idegen balzsam,
Titokzatos hívó szavak,                            Idegen mámor, új leány,
Nekem már várni nem szabad.”             Mind énreám vár."


Csak van ezzel egy kis probléma, hogy ezek mégsem mi vagyunk, egy idő után mégiscsak el kell  mondanunk a főnökünknek, hogy nem, szeretjük; hogy amit csinál „N. Pálné, X. Tamásné,” az nem jó. Nem élhetünk úgy, hogy életelvünk ez: „Életemet a sikerért.” – mert akkor megszűnünk létezni.
Erre rájönnek a Tégy jót szereplői is, a regény második részében a két ellenségeskedő csapat elkezd ki-ki a maga személyisége szerint változtatni az életén. Felteszik maguknak a kérdést: Valóban színház az élet, s mi valóban csak színészek vagyunk? S  válaszolnak is: igen, mert múltunkon már nem tudunk változtatni, amik lettünk, azok leszünk örökké, de mégsem egészen, mert bizony színészek vagyunk, ezen nincs mit változtatni, de mi vagyunk a segéd-rendezők is (most azt hagyjuk, hogy ki a rendező, ez egy másik téma).
És elkezdenek a szereplők igazat mondani, elkezdenek úgy élni, hogy az maguknak és másoknak is jó legyen. Régi haragosokból barátok lesznek, régi, eltávolodott szerelmesek újra egymásra találnak; s közben összeomlik a teremtett világ, a sikerek sátora felgyullad. Erre persze ismét egy kérdés következik: Megéri igazat mondani, tudva, hogy a hazugságon felépült életünk ezzel megszűnik, ezzel nem szűnünk meg mi magunk is?
Nos ne kerteljünk, Jókai sem teszi ezt, regénye nem „happy end” – miért? Mert a szereplők túl későn merték elfogadni magukat. A sikerekben, az elismerésekben, a rangban keresték magukat, s közben elvesztették azt, ami emberré tette őket. Túl későn kezdtek el jót tenni.
Azt hiszem a regény tanulsága ez tehát: Merjük kimondani, hogy kik vagyunk; nem kell attól tartani, hogy mit fognak gondolni rólunk: mert nem számít, hogy mi az, ami minket formál, az Isten, a Természet, az Én, vagy mindhárom egyszerre – csak az számít, hogy mivé formál minket.

                                                           „Nem elég jóra vágyni:
                                                            a jót akarni kell!
                                                            És nem elég akarni:
                                                            de tenni, tenni kell!
                                                            A jószándék kevés!
                                                            Több kell: - az értelem!
                                                            Mit ér a hűvös ész?!
                                                            Több kell: - az érzelem!
                                                            Ám nemcsak holmi érzés,
                                                            de seb és szenvedély,
                                                            keresni, hogy miért élj,
                                                            szeress, szenvedj, remélj!”
loading...


Szólj hozzá Te is!