2022-05-21 15:33:24, Boldog névnapot Konstantin !
Kereés az oldalon

Mennyei riport József Attilával

Kőrösi Ferenc - 2017-12-03 12:00:00
Beszéljünk másról
József Attila riport versek vers-életrajz

Mennyei riport József Attilával

 
A fény megfagyva, kettétörve hull a hóba... a hold reszketve bújik köd-kabátjában. A fák álmukban madárcsicsergésben fürdenek, a hó alatt a kis füvek is alszanak. Varjak ülnek a hulló hópelyheken - várat emel, házat épít a tél...
 
A távolban egy kis ház látszik. Ablakán át kiszűrődik a közönyös világ szemei elé a kandalló fénye...
 
A szobában ketten ülünk, én és ő. Bajsza, akár egy hernyó, falja a szavakat. Szemében lángot vet a kandallóban parázsló fa elszenesedett kiáltása. Halkan köszörüli torkát. Kinéz az ablakon, mereng; mikor néha rám pillant egy homályos mosoly emléke pislákol fel bennem - egy megszürkült, rozsdás papír-emlék arca...
 
Már találkoztunk párszor, tegező viszonyban vagyunk. De sokáig csendben ülünk, nem merem megszólítani. Ő töri meg a csendet. Szinte némán, mintha csak magának suttugná a szavakat: ,,Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek..."
 
Nem várhattam tovább, elrendeztem feljemben a jegyzeteimet, s feltettem első kérdésemet:
 
- Mielőtt a konkrét kérdéseket tenném fel, mondanál pár szót magadról, szüleidről?
-- Nemzett József Áron, szappanfőző... Megszült Pőcze Borcsa... Kit megettek a fenék...
[Úgy látom, most különösen rossz hangulatban van.]
-- Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az...
[Arca megváltozik, szorongó szemeit vörösre csikarja a düh, a semmibe szórja utolsó szavait.]
-- Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm!...
 
- Életrajzi adataid összegyűjtötték ugyan, de az valahogy túl hideg, idegen; ezért szeretném, ha mondanál pár szót a gyerekkorodról.
-- Sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban... [megrándítja vállát] Felnőttem már... A kis kölyök, ki voltam, ma is él, s a felnőttet a bánat fojtogatja...
 
- Miért kezdtél el írni, s milyen érzés, amikor verset ír az ember?
-- Mert látom, amit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell... Amikor verset ír az ember? Mindig más volna jó, a szárazföld helyett a tenger, kocsi helyett hajó. Amikor verset ír az ember, nem írni volna jó!
[Végre mosolyog! Valami titkos jelentése van annak, amit mondott; vagy valami más juthatott eszébe?]
 
- Sokan megvádolnak téged azzal, hogy túl durva a szavad, hogy kiáltozol...
[Nem hagyja, hogy befejezzem a kérdést; kacagva, ámde szigorú szemekkel szólal meg:]
-- barátom, drága, szerelmes barátom, akár borzalmas, akár nagyszerű, nem én kiáltok, a föld dübörög!
 
- Mit tanácsolsz a kezdő íróknak?
-- Lesznek, akik majd kinevetnek. Ti ne hallgassatok azokra. És lesznek, akik elszörnyülködvén ilyesféléket beszélnek egymásnak: miket össze nem fecseg ez az ember! Erre pedig csak azt mondhatom, az én akarásom nem bolondság, hanem tövigkalászos táblája a tibennetek még csak csírázó búzaszemeknek!
 
- Sokan félnek tőled, idegen, furcsa alaknak gondolnak; szokásaid megijesztik őket; mit üzensz nekik?
-- Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hoozám, de gondold jól meg, bántana, ha utána sokáig elkerülnél!
 
- Most zimankós tél, de mit lenne jó megtenni, ha éppen nyár volna?
[Először kiles az ablakon; majd rám néz, s nevetve mondja el a következőket:]
-- Ezt a széket odább tolni, vonat elé leguggolni, óvatosan hegyre mászni, zsákomat a völgybe rázni, kalapom a sínre tenni, a tavat csak megkerülni, csengő habok közt pirulni, napraforgók közt virulni...
[Arcáról eltűnik a mosoly, hirtelen egészen megvadul. Komolyan gondolja a képzetet.]
-- Elemeimmel békülni...
 
- Nos igen... a kor amiben éltél nagyon vad volt; de ma már minden megváltozott: autók robognak, tévé és rádió ontja a hangok sűrűvé összeálló tejszínhab masszáját, az emberek boldogok, szeretnek élni...
-- S mond, mit érlel annak sorsa, ki költő s fél és így dalol; felesége a padlót mossa s ő másolás után lohol; neve, ha van, csak arúvédjegy, mint akármely mosóporé!
[Egyre dühösebben, karjait dobálva beszél; majd hirtelen lenyugszik, egy pillanatig behunyt szemmel vizsgálja önmagát, majd egészen halkan folytatja:]
-- Én költő vagyok, de nem kell dicsőség, ne ünnepelje bennem senki hősét... Versem azé, ki szívem versbe kérte, és nékem elég a barátság érte...
 
- 1937. április 11. még egy ránc a homlokon, vagy esetleg a várva várt örömöt hozta el?
-- Harminckét éves lettem én... Harminckét évem elszelelt...
[Megáll, rám néz; szemében csillognak a szavak tovább: ,,De hisz tudod! Mért kérdezel butaságokat??!" Restelve vallom be, így utólag: nem ez lett volna a következő kérdésem, valamiért kifutott a számon...]
 
- Melyik a kedvenc évszakod?
-- Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp csak másoknak remél...
 
- Milyen érzésekkel tölt el ez a tél?
-- Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva... Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám... Nem nyafognék,d e most már késő...
 
- Elég gyakran kerültél szanatóriumba, hogy érzed most magad?
[Újra az a különös, vad, ijesztő tekintet!]
-- Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert, vadon táj - s ágya körül, üszkösen, ha elszenderül, vakogjatok velem: Nagyon fáj... Hallja, míg él. Azt tagadta meg, amit ér. Elvonta puszta kénye végett kívül-belől menekülő élő elől a legutolsó menedéket...
 
- Sok feladata van egy embernek az életében; szeretni és dolgozni kell, de jöhetnek problémák...
-- Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem - és ebbe más is belehalt már.
[Nem is tudom feltenni a következő kérdést. Szinte sírva súgja az ólom-szavakat:]
-- Íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet...
 
[Látom nagyon felzaklattam, de egy utolsó kérdés nem hagy nyugodni!]
- Halálod után sokan megvádolták Kozmutza Flórát, hogy nem szeretett téged; mit üzensz nekik?
-- Fecseghetnek nyelves tudományok - mind pártfogolna, ki szívébe lát: legalább keressem, amire vágyok, bár nincs, az örökös ifjúság italát...
 
- Köszönöm, hogy választoltál a kérdéseimre, esetleg lenne még valami, amit szívesen megosztanál velünk, és én nem kérdeztem rá?
[Bólint - egy pillanat csend után így zárja le beszélgetésünket:]
 
,,Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,
nektek írok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem, s akit ti szerettetek egykor."
 
***
 
80 éve halt meg...

 

 

loading...


Szólj hozzá Te is!