2019-07-21 23:40:34, Boldog névnapot Dániel,Daniella !
Kereés az oldalon

Nosztalgia Krónikák III. Kísértő Békeidők

Pásztor Dániel - 2019-05-06 10:00:00
Beszéljünk másról szecesszió békeidők nosztalgia dohos

Ha Horace Walpole nem írta volna meg az első gótikus regényt a saját kastélyában, minden bizonnyal itt tette volna meg. Kívülről szinte semmi nem látszik, de még az alsó szinten működő kornosztalgiás étterem se jelent semmi félelmeteset. Szinte kedélyesen néz ez a ház az utcára a kiáramló vidám zsivajjal a lámpafényre. Szép élénk okker, timpanon, és oszlop díszekkel, pazar, jólétet hirdető 1900-as évek… Ugyan mi történhetne itt? Hiszen itt élet van… Lágyan fújja vissza a monarchiát. ha ránézünk, megkívánjuk a rántott húst és hozzá egy korsó sört, utána cseréppipából pöfékelnénk Közepesen Finom Török Pipadohányt a magyar királyi dohányjövedék címkéjével. A hangulat, amit az emberek keltenek, nem változik, mert talán ez az egyetlen állandó, ami az élők valóságában tart egy házat.

2019_0418181544_horror2.jpg

(Fotó: Pásztor Anna)

De biztos minden része él egy háznak? A fenti ablakok mögött nincs fény, csak mozdulatlan függönyök. Ha valaki állna mögötte, biztos nem ennek a világnak a része volna, százévnyi dohos levegő süvítésével adna hangot méltatlankodásának. Óvatosan felnézek, csak mereven néznek rám az ablakok, idomulva az esti sötétséghez. „Ne gyere ide… ez nem a te világod már”- suttogják a függönyök. De nekem aznap este nem volt választásom, akkor is be kell mennem. Nem kerestem a bajt, de a feladatot el kell végezni. A vidám dohányzókkal teli terasz mellett egy magas, sötét ajtó is csak a fenti ablakokat ismétli, de le kell nyomnom a kilincset, bárhová is nyílik. Odabent már nem az élők világa fogad. Komor sötétség, és félhomály, kopott falak, limlomok, deszkák. A kőlépcső évszázada kopott csúszós felületében süllyed a kovácsoltvas lépcsőkorlát. Kevés fény vetül a lépcsőre a félemeleti ablakból. Most már igazán félelmetes, a doh, a temető és a por szaga vegyül a levegőben. Az elmúlás borzongató lehelete, hiszen annak a kornak is vége lett egyszer. Mindez, ami maradt belőle a síron túlról, hiszen a hajdani lakók már egy kőtábla alatt alszanak. Minden lépés felfelé zavaróan hangos ebben a csendben, érzi az ember, hogy ha tovább kopog ott a cipője, még felébreszt valaki régóta szunnyadót, annak bosszúságára. Percekig csak állni bírok a sötét emeleten. A lakásajtó sem evilági, a szecessziós kovácsoltvas magas ajtó itt is megfélemlítően néz rám. „Ne zavard az álmunkat, nem akarunk erre a valóságra ébredni…”. Nem tehettem mást, kopp, kopp, kopp… három hatalmas kongó koppanás hosszú visszhanggal. De csak ásítja tovább a halálszagot a csend. Ismételem…kopp, kopp, kopp… Megint csak néma sírkő üvöltése. Nem mehetek el a feladatom végezte nélkül… kapcsolatba kell lépnem a lakóval. Kopp, kopp, kopp. Az ajtóüveg mögött függöny libben, megrázkódik, megnyikordul az ajtó, és megint minden elcsendesül. Bármennyire futnék már, de kopp, kopp, kopp… 

2019_0418181644_horror3.jpg

(Fotó: Pásztor Anna)

ssssssssssshhhhhhhhh… hirtelen erős szél kezd fújni, az ajtót valaki megtaszítja belülről…rázza, rázza a sötétségben…végül a levélnyíláson kihullik egy papír... századfordulós üzenőlap, nyomtatott szegéllyel, rajta egy üzenet.

Nem lehet, mi ez??? Vicc??? Én voltam a címzett!

„Mi amice! Kedves …. barátom!”

Odalent vártam a szálló halljában egy zónapörköltre, de sosem ért ide… sohasem ért ide… pedig vártam mostanáig… a Herczegovinai dohányt is magának vettem…

(és a dátum!!! Lehetetlen!!!)

1908. április 13.                    maradtam alázatos szolgája

                                                                                          ………….”

Földbe gyökerezett a lábam, megmozdítottam volna, de megérintett valamit a cipőm… egy dobozkát, felveszem, ütött kopott, de olvasható: „Finom Herczegovinai Pipadohány”.

 

 2019_0418181544_horror2.jpg

(Fotó: Pásztor Anna)



Szólj hozzá Te is!