Amikor az ember nem fér el a szobájában, kiszelektálja a nem használatos dolgokat, felviszi őket a padlásra, ami nagyjából olyan, mint a Bermuda-háromszög. Ha valami felkerül oda, nem valószínű, hogy legközelebb, ha szükséged lesz rá (ami valljuk be, nem sokszor fordul elő) megtalálod. Ragaszkodunk a dolgainkhoz, ezért inkább egyik helyről a másikra pakoljuk őket, hogy máshol foglalják a helyet, de a birtoklás érzése azért megmaradjon. A régóta tervezett és halogatott szoba átalakítás holnap elkezdődik. Abban a tudatban fogom kipakolni a szobát, hogy semmit nem viszek fel a padlásra. Amire nincs szükségem, azt olyasvalakinek adom, aki talán még hasznát veszi. Hogy legyen kihívás a dologban, megpróbálom az egész macerát 7 nap alatt lezavarni. A festésen kívül minden átalakításra kerül; bútorok ki, az azokban lévő hatezer apróság kiszelektálása, szőnyeg fel, helyette laminált padló. A cél egy letisztult, modern, hangulatos szoba kialakítása.
Hétfő:
Az elmúlt 4 év alatt felhalmozódott tankönyvek és füzetek, amik "majd kellenek az érettségihez". Azt persze senki nem mondta, hogy a netről fogom összeszedni az anyagot a tételeimhez és Word-ben írom meg őket, miközben a régi könyvek és füzetek a szekrényben pihennek. Mert ugye a Ctrl+C Ctrl+V az érettségiző legjobb barátja... na meg azok, akik voltak olyan kedvesek és időt fordítottak arra, hogy feltolják a netre a kidolgozott tételeiket, ezzel pedig megkönnyítsék a következő generációk dolgát. Dobozba velük, és adjuk olyannak, aki még hasznát veheti. Mert több esélyt látok arra, hogy nyerek egy olimpiai aranyat, minthogy az elkövetkező 30 évben kinyitom a 10.-es fizika könyvemet.
Tudatos lányként előre gondolkoztam, hogy nem kezdek el ész nélkül kipakolni a szobámból mindent azért, hogy pár nap múlva, miután visszapakoltam őket rájöjjek, a cuccaim negyedére nincs szükségem, jó részéről pedig fogalmam sem volt, hogy vannak nekem. Ezért a hétfőt a szelektálásnak szenteltem. Ahogy ültem a szőnyegen, körbevéve a cuccaim alkotta káosszal, végig Dia korábbi cikke: Kis kupac nagy gubanc járt a fejemben. Minden egyes régi ruhadarab, gyerekkori plüss láttán nagyjából ilyen gondolatmenet zajlott le a fejemben: "Jé, van ilyenem? Ja, igen emlékszek... kb. 3 éve raktam be a szekrénybe, hogy ott foglalja a helyet. Szükségem van rá? Nincs. De mi van, ha mégis? NEM! Oké, a következő?" Ahogy zsákba gyűjtöttem a sok plüsst, a ruhákat, amit rég kinőttem, vagy már vállalhatatlanok a sok használattól "de olyanjóóó kényelmesek", a sok apró dísztárgyat, rájöttem, mennyi számomra felesleges dolgot birtoklok. Két lehetőség van: Olyasvalakinek adom, aki hasznát veszi, vagy visszasüllyesztem az ágyneműtartó mélyére. Az első lehetőség több szempontból jobbnak tűnt, így hát kigondoltam, hogy kinek van szüksége egy nagy zsák ruhára, könyvekre, játékokra, bár haszontalan, de esztétikus kacatokra és elajándékoztam ezeket. A meglepődés és az öröm az arcukon bebizonyította, hogy volt értelme szelektálással töltenem az időt.
Kedd:
Miután nagyjából felére csökkent azoknak az apró dolgoknak a száma, amiket nem pakolhatok ki a szoba közepére, hanem kénytelen vagyok szekrénybe rejteni őket, ma elkezdtem bedobozolni mindent. Úgy délután 5 körül, a tizenkettedik dobozba pakolászva realizáltam, hogy hiába a tegnapi nagy szelektálás, továbbra is meglepően sok cuccom van. Fel sem tűnik az embernek, amíg nem kell egy nap alatt bedobozolni ezeket. De ma mindenképp kész kellett lennem ezzel, hiszen rohan a hét és igazából még semmi látványosat nem csináltam. Este 7 után minden apróság dobozba került, a ruháim pedig zsákokba. Ezen a ponton jöttem rá, hogy most akkor napokig a zsák-szekrényből kell öltöznöm. Halkan, elszántan mormoltam, hogy "Megéri, megéri..."
Szerda:
A hét közepén járunk és ma végre kezdetét vette a szoba átalakítás projekt szemmel látható - és a derekam szerint határozottan érezhető - része. Nincs nekem sok bútorom. Csak hatalmasak. Egy majd' plafonig érő ruhásszekrény, ugyanekkora gardrób, kanapé, komód, a normálisnál jóval nagyobb fotel (mert ugye miért is férjen ki az ajtón...) várt kipakolásra. Nyilván nem egyedül hajtottam végre a procedúrát, bár a nap végére az egész család leszedálódott, az ágyamon kívül semmi nem maradt a szobában.
Csütörtök:
Ma reggel kinyitottam a szemem - vagy mondjuk inkább úgy, hogy hunyorogva, a kezemmel próbáltam megakadályozni, hogy kiégjen a retinám a szobába beömlő fény hatására -, miután nagyjából észhez tértem, az üres szoba láttán apró mosollyal konstatáltam, hogy ma végre végleg megszabadulok a sötétkék, furcsa mintás szőnyegtől. Kicsiként sokat filóztam azon, mit ábrázolhat. Hogy halakat vagy félszemű orrszarvúfejeket egy szál hajjal... mai napig nem tudtam eldönteni. Bármilyen különleges mintákat is rejt, azért volt még rajta hely néhány akrilfesték foltnak, és hasonló megmagyarázhatatlan eredetű nyomnak. A lényeg, hogy a mai nap végére a szőnyeget felváltja a világos fa mintázatú laminált padló. Nem mondom, hogy megkönnyítette a dolgot az, hogy a szobám nem egyszerű négyzet alapú (nehogy már túl egyszerű legyen a folyamat), és persze a fal sem tökéletesen egyenes, ami eddig nem tűnt fel, a szegőzést viszont jóval nehezebb feladattá tette. De a kellemes műgyanta illata és az egységes padló látványa kárpótolt minket a nap végén. Az pedig megbizonyosodott, hogy nem fognak hiányozni a szőnyegen lévő színes szemű állatfejek.
Péntek:
Padló kész, jöhetnek vissza a bútorok! Én teljes frászban, mivel az eladó azt mondta, ne csúsztassunk semmilyen bútort a frissen lerakott padlón, hacsak nem szeretnénk kicsit több mintát bele, annak ugyanis nyoma marad. A másik probléma csak annyi, hogy igazából fogalmam sem volt, mi hova kerül vissza. A jelenet a következőképp zajlott: az összes bútor bent a szoba közepén, én erősen gondolkozok, minek hova kellene kerülnie, a többiek türelmesen várnak, hogy kiagyaljam. Amint ez megvan, én "Vigyázz, ne érjen le az alja! Ne csúsztassuk! Áhhh, ez tuti meg fog látszani...mindegy rakok rá szőnyeget" és hasonló mondatokkal végigaggódva, többszöri próbálkozásra, végre minden a helyére került. A padló egy karc nélkül megúszta, én meg végre megnyugodtam, hogy a nagyján túlvagyunk.
Szombat:
A tegnapi nagy cipekedés után gondoltam, a mai nap az eddigiekhez képest már semmi lesz. Hiszen csak a kisebb dolgokat, ruhákat kell visszapakolnom. És mivel mindent átválogattam, nem lesz ez nagy feladat, simán befejezem a nap végéig. Aha, hát nem egészen! Mert ugye abba bele sem gondoltam, hogy egy dolog, dobozokba halmozni a dolgokat, csak kipakolni, áttakarítani őket és helyet találni nekik kicsit időigényesebb folyamat. A napom tehát szép lassan eltelt, a dolgaim nagy része azért visszakerült a szobába, de még holnapra is maradt egy jó adag.
Vasárnap:
Utolsó nap, gyors hajrá. Az egész heti pörgés után ma szívesen élveztem volna az új szobát, de még néhány dolgot el kellett intézni. Be kell valljam, az egész szoba átalakítós projekt fő célja az volt, hogy egy zenei részleget alakítsunk ki a szobámon belül, ahol egy helyen van minden hangszer, erősítő, zenéhez szükséges apróság. Gitárok a falra, eddig ugyanis bármerre ment az ember, itt egy gitár, ott egy másik, ó egy harmadik? Állványon, a kanapén, a fotelban. Mondhatni kezdték átvenni az uralmat a szobám felett. A projekt legjobban várt része ma este fél tízkor végre kész lett, ezzel pedig lezártnak tekintem a szoba átalakítást. Nagyjából 15 percig ültem a friss, faillatú padlón, a falat bámulva. A falat, amin trófeaként sorakozik a három gitárom és a szintetizátorom, bakelit lemezekkel megspékelve. Egy kis szentély, ahol helyet kap minden, ami a zenéhez köthető. Néhány évvel ezelőtt álmodni se mertem, hogy egyáltalán lesz gitárom. Most meg egy egész hetes átalakítást szántam erre. Ahogy ültem ott, lecsapódott rajtam az egész heti pörgés, abban viszont teljesen biztos voltam, hogy minden percet, idegeskedést, ráfordított pénzt és energiát megért.
A kihívást tehát sikerként zárom. Kivitelezhető egy hét alatt a komplett átalakítás - még úgy is, hogy közben érettségire készül az ember, na meg ugye dolgozni is kell - és a végeredmény láttán garantálom, hogy mindenkiben ott lesz az a kellemes érzés, aki bele mer vágni. Olyasmi ez, mintha egy új fejezetet kezdene az ember. Én legalábbis ehhez tudnám hasonlítani. Egy rendezett, kellemes hangulatú szobában ébredni minden nap, ahol tényleg szívesen tölti az idejét az ember, hatással van a nap további részére is.
Mindenki, aki azon gondolkozik, ráférne a szobára/a ház valamely helységére az átalakítás, vágjon bele. A különbség, ahogy belép a felújított helységbe, nagyon sokáig fel fog tűnni és jó érzésekkel jár-kel az ember. Mert ez a legfontosabb: hogy szeresd a környezetet, ahol a mindennapjaidat töltöd.
További cikkek
