Szülés utáni depresszió 2. rész

Miért olyan megosztó a szülés utáni depresszió, mint betegség? Sokak szerint nem létezik. Mások a betegségről vallanak. Mi okozhatja az ellentétes véleményeket? A generációs különbségek? A neveltetés? Erre keressük a választ a cikk második részében. Ne kezeljük tabuként. Nyíltan beszéljünk róla! Ha lemaradtál volna az első részről, a cikk végén találod a linket!

Milyen volt, amikor már együtt voltatok a babáddal? Hogyan élted meg, hogy egyedül vagy vele, összezárva?

• A nappalokkal nem volt probléma. Persze akkor még sok ismeretlen helyzet volt, de mindent megoldottam. Az egyetlen stresszforrást az állandó védőnői látogatás és ellenőrzés jelentette. Ilyenkor  mindennek tökéletesnek kellett lennie. Mindenben kivetnivalót talált. „Miért ott és miért így áll az ágy?”, „Miért nem erőltetem a szoptatást?”,  „Ez nem jó a babának!” és így tovább…
  Sajnos a háziorvossal ugyanezt át kellett élnünk. Csak hogy ne legyen olyan egyszerű, ő teljesen mást kért, és várt el tőlem. Szóval minden látogatás előtt, mindig annak megfelelően, hogy ki jön éppen, fel kellett készülnöm a látogatásra, hogy véletlenül se legyen kivetnivaló. Kicseréltem a popsi krémeket, a fürdetőt, a köldökcsonk ápolót stb. olyanra, amit az épp látogatóban érkező javasolt/elvárt. Ez borzasztóan kellemetlen volt.
  Azonban a kínok kínja az esti műszak volt számomra. Eleve rossz a közérzetem, ha nem alszom 8 órát. Egy kisbaba mellett pedig valljuk be, ez nem kivitelezhető. Jajj, ha csak a 3 óránkénti etetés lett volna, de az anyatej vagy annak minősége miatt szinte állandó volt az etetés után a hasfájás és a több órás sírás. Ilyenkor jött a masszírozás, tornáztatás. De mire elaludt, szinte kezdődött elölről, mert egy újszülöttnek három óránként enni kell. Ezt úgy két hétig bírtam, utána belerokkantam. Nem állt másból az estém csak fejésből, etetésből, meg a fejésből, etetésből. Az utolsó ilyen este - amit sosem felejtek el - már úgy telt, hogy én fejtem, és a párom adta a babámnak, ez így ment tovább forgásban. Közben már sírt a baba és én is. Az járt a fejemben, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Mi történik azzal a gyerekkel, aki napközben egy angyal, estére viszont pokollá változik minden? Itt volt a töréspont.

Meddig tartott ez így? És hogyan lábaltál ki? Tudatosult benned, hogy mi történik veled? 

• Bizonyos ideig rendszeresen jár a védőnő, ez alatt végig. Folyton az járt a fejemben, hogy mit fog szólni. Kis túlzással mondhatom, hogy egyfajta ellenőrzés alatt tartott, és ez egy olyan embernek, akinek megfelelési kényszere van, borzasztó. Aztán elkezdtek ritkulni a látogatások és apránként rájöttem, hogy nem kell mindenről tudnia. Azt mondtam, amit hallani akart, közben elkezdtem egy olyan rendszert kialakítani, ami a babának és nekem is jó. Így lett a fiam tápszeres, hasfajás mentes, egy hónaposan már teljes éjszakát átalvó, kiegyensúlyozott és boldog baba. Én is jól lettem

A védőnővel beszéltetek erről?

• A védőnővel ilyenekről érintőlegesen beszéltünk. Soha nem kérdezte meg, hogy én hogy vagyok. Akkor még nem fogtam fel mi zajlódik le bennem, csak azt éreztem, hogy bármit csinálok, az rossz. Frusztrált a bezártság. Anyósomnál laktunk egy nagyobb szobában. Nem volt autóm, és februárban szültem, szóval túl sok lehetőségem nem volt arra, hogy eljárjak otthonról vagy kicsit kimozduljak. Ez sem tett túl jót.
  Még a szülést megelőzőleg megígértem magamnak, hogy heti egyszer kimozdulok és kicsit magammal is foglalkozom. De bűntudatom volt már akkor is, ha egy órára elmentem.

Mit gondolsz mi lehet az oka, hogy ilyen megosztó ez a téma? A generációs különbségek? A neveltetés? A személyiségünk, hogy különbözőek vagyunk? 

• Szerintem az ok a hamis kép, ami a szülésről és az anyaságról szól. Akármit olvastam, mindenhol csak azt láttam, hogy milyen csodálatos és megindító dolog a szülés. Hát egyáltalán nem az. Nagyon fáj, borzasztó érzés órákon át feküdni úgy, hogy fogalmad sincs mi folyik épp körülötted. Az újságokból visszaköszönnek a tökéletesen kinéző frissen szült anyukák fotói. Marad az ábrándozás, hogy milyen szép minden. Amikor az ember ezeket olvassa, akarva vagy akaratlanul elgondolkodik, hogy vajon mit csinál rosszul. Mikor bele nézel a tükörbe, és egy táskás szemű, zsíros hajú, jól egyáltalán nem kinéző anyuka néz vissza. Ilyenkor elhiszed, hogy szarul csinálod. Lehet, hogy tudod, hogy ezek a fotók agyon vannak retusálva. Tudod, hogy egy egész brigád dolgozott azon, hogy arcot varázsoljon az épp aktuális címlap anyukának, de ott és akkor ezzel nem foglalkozol, csak azzal, hogy te nem úgy nézel ki. De miért nem? Mit csinálsz rosszul és elkezdesz befelé fordulni.

Jelenleg milyen a kapcsolatod a gyermekeddel?

• Imádom és ő viszont imád engem. Folyamatosan tanulok tőle. Tanulok tőle, a már elkövetett hibákból, az óvónőktől. Próbálok következetes lenni, mert anélkül nem megy. Mindig van valami új, de rájöttem, hogy nincs két egyforma gyerek és egyforma szituáció. Így már nem félek attól, hogy valamit rosszul csinálok. Szerintem az anyaság egy örök tanulás. Soha nem ér véget!

Most mit gondolsz az anyaságról?

• Az anyaság egy egész életre szóló "feladat". Persze a szó pozitív értelemben. Egy 0-24-es szolgálat. Fárasztóbb, mint bármilyen munka és igen nagy felelősséggel jár. Alapvetően az évek során egy embert kell formálnunk belőle. Mindent amit tanítunk, amit adunk a gyermeknek, az az egész életére hatással lesz. Ijesztő és nehéz, de egyben jó érzés tele boldogsággal. Mikor látod a sikereit, vagy beszélgetsz vele, és hallod ahogy elkezd kialakulni a véleménye, a személyisége. Szuper érzés!

Mit üzennél a leendő anyukáknak?

• Felejtsék el a könyveket, az internetes oldalakat és a nagyon okos csoportokat. Minden gyerek, minden család más. Legyen egy alap, tudjuk melyik a gyerek eleje, vége. Igazából az egész anyaság egy nagy tapasztalatgyűjtés. Csak éljük meg az anyaságot, alakítsuk ki a saját ritmusunkat, és akkor nem lesz baj!

Mindezek függvényében elmondhatjuk, hogy nem tudtuk bebizonyítani a betegség létezését, és soha nem is fogjuk. Hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkodunk. Nem feltétlenül fogunk egyetérteni a gyermeknevelésben, de nem is kell. Különböző neveltetést kaptunk, különböző példákat hozunk otthonról. Ahogyan mi is, úgy a gyermekeink is mások. Más igényekkel, más szokásokkal, más ritmussal. A mi dolgunk az, hogy ezeket felismerjük, kezeljük. Az egyetlen és legfontosabb dolog, hogy a gyermekünkkel foglalkozzunk, és az ő érdekeit tartsuk szem előtt. Egymást pedig soha ne bántsuk azért, mert valaki éppen másképp éli meg a szülést, az anyaság nehézségeit.

Kedves Olvasó! Te, aki édesanya vagy! Amíg a szívedben jóság van és a gyermeked érdekeit tartod szem előtt, csodálatos anya vagy. Nem számít, hogy nincs címlapfotóhoz illő külsőd, hogy nem tudod természetes úton táplálni a gyermeked, hogy nem tartod be percre pontosan a szakemberek által javasolt napirendet. A gyermeked soha nem fogja számon kérni rajtad. Arra gondolj, hogy Ő ebből mire fog emlékezni! 

Mindezek függvényében elmondhatjuk, hogy nem tudtuk bebizonyítani a betegség létezését, és soha nem is fogjuk. Hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkodunk. Nem feltétlenül fogunk egyetérteni a gyermeknevelésben, de nem is kell. Különböző neveltetést kaptunk, különböző példákat hozunk otthonról. Ahogyan mi is, úgy a gyermekeink is mások. Más igényekkel, más szokásokkal, más ritmussal. A mi dolgunk az, hogy ezeket felismerjük, kezeljük. Az egyetlen és legfontosabb dolog, hogy a gyermekünkkel foglalkozzunk, és az ő érdekeit tartsuk szem előtt. Egymást pedig soha ne bántsuk azért, mert valaki éppen másképp éli meg a szülést, az anyaság nehézségeit.

Kedves Olvasó! Te, aki édesanya vagy! Amíg a szívedben jóság van és a gyermeked érdekeit tartod szem előtt, csodálatos anya vagy. Nem számít, hogy nincs címlapfotóhoz illő külsőd, hogy nem tudod természetes úton táplálni a gyermeked, hogy nem tartod be percre pontosan a szakemberek által javasolt napirendet. A gyermeked soha nem fogja számon kérni rajtad. Arra gondolj, hogy Ő ebből mire fog emlékezni!

A cikk első részét itt találod meg.