Minden kislány álma, hogy egyszer, ha megnő férjhez megy, álomszép, királylány ruhában és mindenki őt csodálja majd. Tervezgetnek, fantáziálnak, hogy milyen lesz a férjük, milyen ízű lesz a torta és még sorolhatnám.
Hát én vagyok a mindenkori kivétel, ugyanis nekem eszem ágában sem volt soha férjhez menni. Sajnos nagyon nagyon sok ismerősömnél azt láttam már kicsiként is, hogy a házasság után megromlik a kapcsolatuk. Aztán ugye sokan el is válnak, vagy együttmaradnak, és egy rossz házasságban élik le az életüket.
Azok, akik élettársi kapcsolatban élnek, valahogy összetartóbbak, boldogabbak. Nem tudom mi lehet az oka ennek.
Szóval, én soha nem akartam férjhez menni, sőt kifejezetten borzongtam a házasság intézményétől, pedig a családomban nem volt jellemző a válás, úgyhogy nem onnan jött ez -a már lázadás a házasság ellen -dolog nálam.
Egy kényszernek tekintettem az egészet, a társadalom elvárásainak, ami manapság már elég ósdi felfogás szerintem. Azt meg, hogy valaki akkor házasodik meg, amikor úton van a baba, azt kifejezetten tragikusnak ítéltem meg. Amikor kiderült, hogy kisbabát várok, mondtam is a páromnak, hogy nehogy meg merje kérni a kezem csak azért, mert gyerekünk lesz. Házasság nélkül is feltudjuk majd nevelni, szeretetben a fiunkat.
Szerencsére a párom sem volt az a nagy házasodós típus, úgyhogy nem is volt probléma ezzel. Igen ám, de közbeszólt a sors, mint mindig. Jött egy olyan lehetőség, mint a babaváró hitel, ami akkor még csak a házasoknak járt, és mi persze pont akkor kezdtünk el építkezni. Ez most sokaknál lehet, hogy kiveri a biztosítékot, de ezután döntöttünk el, hogy összeházasodunk.
Viccelődtünk is, hogy az érdekházasságok tartósabbak. Persze, nyilván szeretjük egymást a-most már- férjemmel, csak nem tartottuk fontosnak az esküvőt. Sok esküvőn voltunk már és mindenhol azt láttuk, hogy rengeteg stresszel jár, a párnak nincs ideje sem egymásra, sem magukra, sem a vendégekre, de még csak arra sem, hogy egyenek egy jót. Rohangálnak ide-oda, ezt kell csinálni, azt kell csinálni, ilyen program, olyan program. Szóval igazából egy nyűgnek tartottam persze nem vendégként, úgy mindig jól éreztem magam, csak szegény ifjú házasokat sajnáltam. Nekem ez nem hiányzott, és a férjemnek is ez volt a véleménye.
Úgyhogy kapóra jött, hogy terhes voltam, mert így ráfoghattuk arra, miért nem szeretnénk nagy esküvőt. Kilencen voltunk összesen, plusz az akkor még pocaklakó kisfiunk.
Mondhatom, fantasztikusan éreztük magunkat. Csak a szűk család volt jelen, mindenkivel tudtunk beszélgetni, nem volt rohanás, kapkodás, idegeskedés. A polgári ceremónia nagyon meghitt és megható volt, és hát nem mellesleg nem került milliókba az egész esemény.
Tehát, minden, aminek annyira ellene voltam, megvalósult: férjhez mentem, ráadásul terhesen. No de sebaj, nyolc évnyi együttlét után, ennek már tényleg nincs akkora jelentősége, igazából lett róla egy papír, hogy együtt vagyunk, és együtt is akarunk maradni. A kapcsolatunk majdhogynem ugyanolyan maradt, igazából nálunk nem az esküvő óta sűrűsödtek fel a veszekedések, hanem a baba születése óta, bár a kettő között nem sok idő telt el? Mindegy is. Az biztos, hogy a házasság is és a gyerekvállalás is sok feszültséget okoz, ezeket meg kell oldani, közösen. Megváltozik az ember, ha gyereke lesz. Ami eddig nem idegesített, most annál inkább, ami eddig nem aggasztott, most duplán aggaszt, amit előtte simán bevállaltam, most kétszer is meggondolom előtte, hogy megtegyem- e, de hát ez így normális szerintem. Megváltozott a fontossági sorrend, most csak a gyerek épsége, jóléte a lényeg, de ahhoz nekünk, a szüleinek is épnek és egészségesnek kell maradnunk.
Nem tudom, hogy rajtam kívül mennyien ódzkodnak a házasságtól, biztosan akadnak egy páran, én még most is úgy vélem, hogy nem ez a legfontosabb dolog a világon, valószínűleg amiatt, mert még mindig elvárásnak tartják, egyfajta kötelezettségnek, és én sosem kedveltem azt, ami kötelező. Azonban szerencsésnek tartom magam, hogy annak az embernek mondtam igent és hoztam világra egy gyermeket, akit most magam mellett tudhatok, immár kilenc éve. Idén nyáron lesz az első házassági évfordulónk, remélem, sőt tudom, hogy még sok évfordulót tudhatunk majd magunk mögött.
További cikkek
