Józannak Maradni

Habár ilyen címmel az embernek azonnal eszébe juthat valami piás poén, ettől most azt hiszem jobb lesz eltekintenünk a téma komolyságát illetően. 

Ebben a jelenlegi kissé háborús helyzetre emlékeztető szituációban az okoseszközökhöz szokott életünkhöz képest, most hatóságilag vagyunk kényszerítve arra, hogy több legyen a szociális interakció közvetlen mikrokörnyezetünkben, vagyis a családunkban. Ráadásul a lehető legrosszabbkor, amikor a fenyegető járvány mellett teljesen beszűkül a mozgásterünk, a komfortzónánk, szokásaink, társasági életünk korlátozva van jelentősen. Ennek hatására előtörnek legbelsőbb félelmeink, és ingerültté válunk, türelmetlenné, frusztrálttá, és az első adandó alkalommal igyekszünk levezetni ezt, például –jobbik esetben- facebook kommenteléssel. 

Remekül megfigyelhető mennyire elfajulnak a viták online, és igen, abban is biztosak lehetünk, hogy ez a mély negatív frusztráció otthonunkat is megtölti. Mégis meg kell valamit próbálnunk, ahhoz, hogy testi egészség mellett ép ésszel túléljük a járványt.

Józannak maradni.

Ahogy dolgoznak bennünk a félelmek, elkezdünk a rossz közérzet mellett nagyon türelmetlennek lenni, és a bennünket körülvevő világban, ahogy szemlélődünk, egyre jobban meglátjuk a hibákat, még a legapróbb dolgokat is. 

Ha alapvetően türelmes alkatok vagyunk, akkor egy ideig felül tudunk ezeken emelkedni, de aztán ahogy növelődik a frusztráció, egyre inkább szeretnénk odaszólni a másikhoz méghozzá negatív tartalommal, kioktatással, dominancia szándékkal. 

Következő lépésként odaszúrunk egy-egy mondatot, amit szándékosan sértésnek szánunk, ez egyfajta passzív-agresszív cselekmény, és éppen az a célja, hogy jelezzük a másiknak, hogy észrevettük a hibáját, és hogy mi ennyivel jobbak vagyunk nála, ő pedig kevesebb, mint mi. És ezután érkezik egy kis megkönnyebbülés, egy önsimogató, vállveregető érzés. 

Ismerős ugye? 

Ezt azért érezzük, mert megszabadultunk egy piciny adag frusztrációtól, és adódott egy pillanatnyi boldogsághormon felszabadulás. Ezért is ilyen csábító dolog a megmondóemberkedés, odaszúrás, és mindezek mellett végtelenül aljas dolog másokat hibáján keresztül ledominálva könnyíteni magunkon. 

Következő fokozatban már, mivel ilyen helyzetben frusztrált emberekkel vagyunk összezárva, és nemcsak mi magunk vagyunk azok, már passzív-agresszív válasz is érkezik, és akkor a pillanatnyi megkönnyebbülést, egy erősebb sértettség veszi át, és hogy visszaszerezzük, ismét odaszúrunk. Ezután ismét kapunk egy válasznyi szúrást, és megkezdődik az adok-kapok, ami addig megy, míg ki nem alakul a konfliktus, és átcsap nyílt verbális agressszióba, veszekedésbe egy dominanciaharcba, amelyben mindenáron hajszoljuk a győzelmünket, hogy megéljük a helyzet uralmának a megkönnyebbülését, kielégülését, és hogy az egónk ne sérüljön. Mivel a járvánnyal kapcsolatos félelmünk pontosan arról szól, hogy nem vagyunk urai a helyzetnek, ezért ilyen gyakori véres vitákba bocsátkozunk, hogy legalább a környezetünkben (vagy online) megkapjuk az illúziót, mely szerint, urai vagyunk a helyzetnek. És bizony, bármilyen eredménnyel is zárul a vita, jó eséllyel egy mini ptsd-t szedünk össze, tehát sérülünk, és ez az alaphelyzetnél is rosszabb közérzetet okoz hosszútávon. 

Tehát lássuk meg, hogy nem szabad engedni az ego csábításának, és belemenni egy frusztrált veszekedésbe, dominanciaharcba. Mert nekünk mindenképpen rossz érzés lesz, akár győzünk, akár veszítünk. Sérülhet az ego, kudarcélményt okoz elsősorban, de lelkiismeretesebb alkatoknak bizonyosan erős bűntudatot is fog okozni. Ezért kell(ene) megfelelő önuralmat gyakorolni, és előhívni a bennünk élő empátiát.

Hogyan maradjunk józanok?

(A „légy pozitív” című drogosvigyor-közhely helyett. :P Na, ez egy passzív-agresszív megnyilvánulás volt a szerzőtől. Haha! Önkritika, kéremszépen!)

Mielőtt támadóan akarunk megszólalni:

1. Vegyünk mély levegőt, legalább tízszer. Az életünk egyik alapja az oxigén, a légzés. Nyugtató hatású.

2. Gondoljunk bele a másik helyzetébe: neki is ugyanolyan rossz, mint nekünk.

3. Szemléljük meg kívülről, mit is akarunk tenni, és ne tagadjuk le magunknak.

4. Gondoljuk át, hogy mi nem követtük el a felróni készült vélt, vagy valós hibát.

5. Gondoljunk bele, nekünk hogy esne a sértés, támadás, amit tenni készülünk.

6. Tudatosítsuk, hogy hosszútávon csak ront a lelki békénken, tehát ne tegyük meg!

7. Vegyük elő a jóindulatunkat, adjuk meg a másiknak a bizalmat, hogy nem akarnak minket bántani, és akkor bennünk is kevesebb inger lesz a bántó szándékra.

8. Emlékezzünk rá, hogy mi okoz nekünk jó érzést: a szívesség, a segítőkészség.

Ezeken kívül, relaxáljunk sokat, hódoljunk annak, ami kikapcsol: hobbik, sport, szex. Hallgassunk zenét! Minden olyan tevékenység, amely hatékonyan nyugalomban tart minket, levezeti vagy feloldja a felgyűlt feszültséget. És szemléljük kívülről a cselekedeteinket, éljünk kritikával magunk felé.

Önuralom + önkritika = Nyugalom. 

Tessék józannak maradni!