2020-09-19 01:49:22, Boldog névnapot Vilhelmina !
Kereés az oldalon

Kecskére káposztát II. rész

Németh Klaudia - 2020-07-04 10:00:00
Lelki Pillér
életmód gondolatok életmódváltás egészséges életmód fogyókúra diéta

Beleköltöztél az agyamba. Oly tisztán emlékszem minden fájdalomra még ma is, mintha tegnap lett volna. Annyira akartam, hogy szeress és, hogy én is oly tisztán szeressek, mint akkor arra ott képesnek éreztem magam. Törődésre és simogatásra vágytam. Aztán semmi sem így történt. A hirtelen jött románc elillant, a boldogság érzése szertefoszlott és csak a miértek maradtak.

Oly sok hónapon át akartam megmagyarázni magamnak minden tettedet. Megmagyarázni, hogy félsz, képtelelen vagy felnőni hozzám, az exem kavart be vagy a haverok tették be a kaput. Az is lehet egy kicsit tényleg mind benne volt abba, hogy nem jöttél többet. De sosem hagyott nyugodni, hogy azt éreztem a külsőm miatt nem kellettem igazán. Miért? Mert egyszer azt hiszem én is voltam hasonló cipőben. A srác lehetett bármennyire kedves velem a virtuális térben, élőben nem tudtam elmenni amellett, hogy a teste, az alakja, a személyisége, a hangja és semmi sem passzol ahhoz a képhez, ami a fejemben élt. Más volt, mint vártam. Más volt testben és lélekben is, mint én azt elképzeltem és azóta sem volt netes randim senkivel. De te ismertél és tudhattad, mit kapsz. Mégsem voltam neked jó, pedig nem voltam zsákbamacska.

Nos azt hiszem itt éreztem először életemben, hogy mekkora ereje van a külsőnek. Bármennyire is fájdalmas kimondani az emberek a külsőségre építenek. Bármennyire nem értek egyet Norbival, sokan nők és férfiak egyaránt a külsőségek rabjai vagyunk. Ezt pedig csak az érzi meg igazán, akit utasítottak már el azért, mert túlsúlyos, göndör a haja, csacska a foga vagy, mert épp nem szőke volt, hanem barna. Azt hiszed túlzok? Nem, nem mondanám.

Az elmúlt évek alatt pont annyira voltam egyedül a fenti okok miatt, mint amennyire azért, mert én magam sem vagyok rendben még mindig önmagammal. Bár azt gondolom pszichésen szarból építettem várat az elmúlt már több mint négy évben, de még mindig a saját testem rabja vagyok.

Mert sosem tudtam még úgy tükörbe nézni, hogy elégedett mosolyra görbüljön a szám és ne kivágni kívánjak mindent, ami tükröződik. Nagyon sok éve nem kapok magamra olyan ruhákat, amik tetszenek. Mert vagy nincs a méretemben, vagy olyan árai vannak bizonyos márkáknak, amik számomra megfizethetetlenek. Így bár nem járok meztelen. Csupán csak kiegyezek az élettel és kevés ruhadarab lapul a szekrényemben, amivel tényleg elégedett vagyok, tetszik és még előnyös is a számomra.

Viszont visszatekintve arra a négy évvel ezelőtti lányra, még így kövéren is elönt a büszkeség, hogy hátra hagytam azt az életet, hogy nem hagytam visszatáncolni a múltat a kapun és képes voltam minden fájdalom és sérelem ellenére is a tovább lépésre. De miért tartott eddig életmódot is váltani?

Nos azt hiszem én élveztem az életet. Egy börtön kapcsolatból kikerült fiatal nő voltam, aki még nem élt és én mindent bepótoltam. Féktelen bulizások, sebek szerzése és osztása, részegség, cigi, buli, pia, haverok. Átéltem és megéltem mindent, amire vágytam. Talán az öröknek hitt barátságom is azért ment tönkre, mert csak ebben a hedonista életben tudtunk jól működni együtt. Amikor már kimondatlanul is mindketten másra vágytunk, a barátság kapuja is bezárult, ha nem is nálam először. Ma sem gyűlölöm őt azért, mert más utakra eveztünk. Azt hiszem mindenki boldogabb és teljesebb így, hogy nem kell a másik terhét, múltját cipelni. Nekem biztosan könnyebb. 

Viszont ez után az életem még csendesebb lett. A legtöbb szociális program eltűnt a mindennapjaimból és ennek a hiánya meghozta a gondolatot, hogy megemeljem a seggemet a kanapéról és ne csak a sorozatnézés töltse ki a munka utáni életemet. Valami tartalmasabbra vágytam. Hosszú esték és számos „majd holnaptól” mondat követte ezt az időszakot, majd egy elég komoly endokrin vizsgálati procedúra, ami miatt 3 héten belül 4-szer jártam meg Szegedet. Egy olyan betegség után nyomoztak, amitől féltem. Bár igyekeztem minden gondolatomat elterelni róla, rettegtem, hogy beigazolódik. Végül az orvosok tévedtek és kiderült, hogy az eddig is jelen lévő jó pár hülyeség mellé, csak egy „kis” mellékvese fáradtság társult, amivel az utolsó hormont termelő szervem is beadta az uncsit. 

Közel 26 évesen tehát ott álltam nagykabátban megfürödve életem legrosszabb hormonlaborjával, rossz göbös-golyvás sorvadó pajzsmiriggyel, cisztás petefészkekkel, lusta mellékvesékkel, inzulinrezisztensen, súlyosan elhízva.  Férfi hormonok az egekben, ezáltal a férfias szőrösödéssel küzdve, fűszerezve női hormonokkal, amik a béka segge alatt vannak és 7 féle gyógyszerrel, amik lényegében nem hozták meg a várt eredményt soha. Ismétlem közel 26 évesen.

Ez után a vizsgálat után pedig megint elő került egy régi visszatérő álmom, ahol egy szőkefürtű kisgyerek szaladgál körülöttem. Én pedig boldogan, egészségesen büszke anyaként nevetek vele, miközben egy férfi van az oldalamon. Bár a kissrác arcát látom, a férfiét sosem. De így is olyan lehetetlennek és távolinak hatott ez a gondolat, ez a kép. Sok éve annak, hogy ezt a képet mélyre ástam, ezt a képet elfeledtem és tovább léptem rajta. Elengedtem azt, hogy valaha anya legyek, boldog legyek, szerelmes legyek. Vagy talán sosem engedtem igazán be ezt az egészet, mert rettegtem azoktól a kudarcoktól, fájdalmaktól, amivel ez az egész járhat. 

Azt hihetné az ember mindezek elegendők ahhoz, hogy az ember lánya megemelje a valagát. De nem volt az! Ez nekem sosem lett elég. Bárhogy gyűlöltem a nőt a tükörben, bármennyire is éreztem azt, hogy ez a betegség felemészt és tennem kell valamit én egyre inkább mélyre kerültem, mintsem harcoltam ellene. Az i-re a pontot tehát egy férfi gondolatai tették. Ami miatt úgy küzdök és harcolok, mint még soha. Ami miatt életemben eddig leginkább kitartóan, eddig egyszer meg nem ingva megyek előre. Egy mondat, ami rávilágított hányszor nem kellettem én, mert kövér vagyok. Hányszor szerettek, de nem kívántak, mert nem vagyok S-es méret. Anélkül, hogy megsértődtem volna, bennem fortyogni kezdett a düh. Nem emberek ellen, nem magam ellen, hanem a világ normái ellen. Gyűlöltem, hogy én nem tudok olyan önszeretetre lelni magamban, mint például más molett nők. Gyűlöltem, hogy nem tudom kisugározni azt, hogy mindez így rendben van, mert nekem rohadtul nincs. Ott azon az estén megfogadtam magamnak végre először stabil lábakon, hogy nem adom fel, hogy végig csinálom. 

Megfogadtam, hogy megtalálom az utat a saját boldogságomhoz, elérem a most kitűzött céljaimat és csak utána álmodok újakat. Bele röhögök a világ arcába és ha megtaláltam az én „csodaszeremet” akkor majd elmondom, de nem azért, hogy okítsak bárkit is. Elvégre nekem is mindegy volt, mit papolnak mások. Ha most megkérdeznéd mi visz előre, akkor nem az előtte- utána képek, nem az, hogy újra lett derekam, amit már régen láttam. Nem az a pár kiló, amit eddig leadtam. Sokkal inkább az az állóképesség, amire szert tettem, ami miatt kicsattanok, ami miatt tele vagyok energiával és ami miatt fékezhetetlen buldózerként megyek előre az álmom felé, amit beengedtem végre. Íme:

Néhány hónap múlva, a tükörbe nézve látok egy nőt. Egy munkától stresszes harcost, hosszú hajjal, formás mellekkel, ruha alatt megbújt gyűrött bőrrel, jó fenékkel. Egy nőt, aki ott bent most is létezik. Egy magabiztos, ambiciózus nőt, aki nem bújik el többet a saját teste börtönében. Ez a nő nem rég jött az orvostól, aki szerint nincs szüksége gyógyszerekre, csak vitaminokra és kiegészítőkre, aki szerint nincsenek ciszták, stagnál a pajzsmirigy romlás és makk egészséges. Ez a nő, miközben büszkén áll otthona nem rég vásárolt nagy tükre előtt mosolyra húzódott szájjal fogadja a párja által hozott kávét. A férfi kinek arca már végre létezik szerelmesen nyom az arcára egy puszit és azt mondja ma is jól nézel ki és csak úgy ragyogsz és ekkor a nő azt mondja, készen állok. Vágjunk bele! Legyen minden fájdalomnak értelme, legyen minden harcnak lényege, legyen a lemondásnak gyümölcse és dobbanjon a szívünk a testünkön kívül meg. Legyek nő, legyek anya és egyben szerető feleség. Legyen teljes az élet, töltsük meg kacagással, négykézláb mászással és hangos gügyögéssel. 

Mert ha az emberlánya ennyi sérelmet megélt, ha kiélt minden hedonista vágyát, ha elkopott minden és mindenki, aki nem volt az életébe való, akkor készen áll valami újra. Azt hiszem én most ennek ásom az alapot. 

 

loading...


Szólj hozzá Te is!