Bár jómagam is cikkeket írok a közmédia távol áll az én lelkivilágomtól. Nem olvasgatom különböző hírportálok celeb történéseit és a tv nézésről is évek óta leszoktam. Az infók így is mindig eljutnak hozzám. Az egyetlen közmédiás tevékenység, amit azonban minden évben tényleg nyomon követek, az A Dal és maga az Eurovíziós Dalfesztivál. Bár személyes véleményem, hogy ez a Dalfesztivál egy burkolt politikai hidegháború, azért mégis figyelem és értékelem minden évben. Számomra ugyanis nem az az érdekes, hogy kik képviselik kis hazájukat a nagy megmérettetésen, sokkal inkább az előválogató.
Ugyanis egy éve történt valami! Valami, ami remélem visszafordíthatatlan és egy folyamatosan fejlődő tendencia. Egy éve a magyar közmédia kilépett a sablonos pop kultúra világából és teret engedett az alternatív zenék megismerésének is. Számomra pedig ez hihetetlen élmény volt. Mert végre megalakult egy platform olyan zenekarok megismerésére, akiknek eddig erre nem volt lehetőségük. Ugyanis manapság nem fog felcsendülni egy metál vagy egy rap zenekar egyetlen száma sem a rádióban, és nem lesz zenei alap sem túlságosan egy-egy magyar filmben. Ezért olyan minőségi zenekarok voltak eddig meglapulva a sötétségben, akikre igenis oda kell figyelni, akik hihetetlen tempóban fejlődnek és elkezdik szép lassan megalapozni a magyar zenekultúra XXI. századi klasszikusait. Mert kérem létezik zene a rádió falain túl is! Olyan dalok, amik nem egynyári muzsikának készülnek a diszkóba, amikre csak halványan emlékszünk majd pár év múlva. Nem! Ezek a dalok kitépik a lelkünket, és olyan extázist tudnak nyújtani, amire évekkel később is hatalmas élménnyel tekintünk vissza.
Így történt, hogy 2018-ban a magyar közmédiában három a rock és metál hallgatók körében már jó ideje ismert magyar zenekar bontja le a színpadot, tépi a húrokat és mutatja meg azt, hogy milyen is az élet az agymosott rendszeren túl! Olyan zenekarok mutatják meg magukat, akik saját maguk értek el minden sikert, akik a nulláról kezdték, akik szívből csinálják, akik a koncertjeiken együtt őrjöngenek a tömeggel és nem kordonokkal védik magukat, nehogy hozzáérjenek a hajukhoz.
2018-ban A Dal színpadán a Leander Kills, az AWS és a Nova Prospect!
A történet pedig azért gyönyörű, mert egyben azt is bebizonyítja, hogy ezek a zenekarok mennyire támogatják egymást is. Ugyanis a Leander Kills zenekar társzenekara volt az AWS 2016-ban, a múlt évben pedig a Nova Prospect-tel járták az országot. Azt pedig, amit ők közvetítenek kevesen tudják megvalósítani. Ez pedig a hitelesség!
Egy Leander Kills koncert minden alkalommal kitépi az ember szívét. Megmagyarázhatatlan érzések szabadulnak fel az emberben, amikor akár zokogva is őrjöng a színpad előtt. Köteles Leander hangja ugyanis véleményem szerint kimagasló a zenei palettában. Kevesen vannak, akik ennyi hangszeren képesek megszólalni, és átadni az érzéseiket és még kevesebben azok, akik ezeket az érzéseket ki is tudják magukból adni és énekelni. Egy Leander Kills koncert után nem tudsz csak egyszerűen hazamenni. Napokig beszélsz róla és próbálod megérteni, hogy hogyan tépheti ki egy zenekar úgy a lelkedet, hogy közben új erőre kapsz minden egyes alkalommal. Vényre írnám fel őket, minden egyes depressziós embernek!
A Nova Prospect zenekart nem rég ismertem meg, de a lendület és a tudat, hogy ma Magyarországon van egy nő, aki felvállalja és beleordítja a gondolatait a tömeg fülébe felülírhatatlan öröm. Az pedig, hogy lehetőséget kap, hogy ezt meg is mutassa több ezer embernek egy televíziós műsor berkein belül egészen eddig elképzelhetetlen volt a számomra.
Azonban az, amit az AWS hozott a szombati adásban, az komolyan eszméletlen! Ha eddig értelmetlen volt az életem, akkor abban a hárompercben megszületett minden, amiért érdemes volt eddig élni. Életem első AWS koncertjéről úgy mentem haza, hogy nem akartam elhinni, hogy ez velem történt egy félegyházi koncerten. Az az elmebeteg profizmus, ami a frontemberben benne van, az az energia, amit áraszt magából teljesen magával sodort. Hazudnék ha azt mondanám, hogy tátott szájjal álltam és lestem, mert ez képtelenség lett volna. Mert az ember csak csapkodta a fejét , amikor beugrott a tömegbe, mikor együtt tombolt velünk, bevont minket és egy eszeveszett interaktív koncertet teremtett meg egy aprócska városban száz emberrel. Ezért féltem ettől a produkciótól. Kételkedtem abban, hogy odaáll és megmutatja milyen is az ő zenekaruk. Azonban az első húsz másodpercben minden kételyem elszállt és hidegrázással ültem a tv előtt és gyönyörködtem abban, hogy három percre a tv-ben nincs megfelelés, politika, hazudozás hanem csak a nyers valóság, az ösztönök és az őszinteség. Lerombolta a közmédia színpadját és beírta magát a történelembe.
Bár Lisszabon seggét is szétrúgnák!
További cikkek
