2019-08-23 03:00:16, Boldog névnapot Bence !
Kereés az oldalon

Kakaó a kávéban

Deák Dóra - 2017-02-22 10:00:00
erosFeketePszichoerosFeketePubi felnőttkor gyerekkor felnőtt kamaszkor tinédzser kávé

Sokaknak szokatlan lehet, de mindig teszek egy kanál kakóport a reggeli kávémba. Hogy miért? Épp a gyerekkor és a felnőtté válás határvonalán táncolok és próbálom átlökdösni magam azon, de persze ez nem olyan egyszerű, mint ahogy azt kisgyerekként hisszük.

 2017_0125135706_restaurant-person-woman-coffee.jpg

Amikor nyolc évesen nézzük a tizennyolc éveseket, a szemünkben Ők semmivel sem különböznek a harminc vagy negyven évesektől. Ugyanúgy „Csókolom!”-mal köszönünk nekik, hiszem már magasak, a nők sminkelnek, a férfiak borostát növesztenek. Ők már felnőttek. Úgy tűnik, hogy tudják mit, miért, hogyan csinálnak, és persze tisztában vannak a céljaikkal is. Most, hogy már nem vagyok nyolc éves, rá kellett döbbennem, hogy ez azért nem egészen így van.

Egyáltalán mikortól számítunk felnőttnek? Amikor betöltjük a tizennyolcat? Ha dolgozni kezdünk, vagy egy komoly párkapcsolat tesz minket érettebbé? És vajon felnőttnek számít az, akinek már gyereke van? Hisz egy gyereknek nem lehet gyereke…És mégis. Manapság mind hallottunk már – az egyre gyakrabban előforduló – tini terhességekről. Szóval nem, attól még nem leszel felnőtt, hogy gyereked van. De akkor mégis mi billent át a felnőttkorba?

Úgy gondolom, hogy ez is, mint minden, egy folyamat. Természetesen egyikünk sem fog egyik napról a másikra felnőni. Ugyan ez a helyzet a kávéval is. Éveken át kakaóval indítottam a napot, néha tejszínhab és fahéj is került az gőzölgő bögrébe. Az évek során ez utóbbiak elmaradtak, helyüket átvette egy kis kávé, de többségében még mindig a kakaó volt a bögrémben. Aztán jött egy instant kávés időszak, amit igazi főzött, erős fekete követett. Nem tagadom, gyorsan felébresztett reggel, de ez inkább annak volt köszönhető, hogy próbáltam minél gyorsabban leküldeni a fekete löttyöt, nem pedig a koffein ütött be fél perc alatt.

Egyik reggel, félig még csukott szemmel, megszokásból raktam kakaóport a bögrémbe, amit csak akkor vettem észre, mikor hozzáöntöttem a kávét. Gondoltam, csak nem vesznek össze. Egészen jó párost alkottak, úgyhogy lassan egy éve így iszom a reggeli kávém. Ez is azt bizonyítja, hogy nem vagyok még felnőtt, mert nem nő fel az ember 18 év alatt. Lehet, hogy a gondolkodásom és a viselkedésem kezd hasonlítani egy felnőttéhez. De egyelőre még kell az a kanál kakaó a kávémba, hogy megőrizzek egy egészen apró darabot a gyerekkoromból.

A gyerekkor általában kiegyensúlyozott, boldog időszak. (Nem azt mondom, hogy problémamentes, de nagyrészt stresszmentes) A felnőttkor pedig a gyerekkor komoly változata. Sokkal több stressz ér minket, rengeteg szabálynak és normának kell megfelelnünk, mégis mondhatjuk, hogy a legtöbben egy kiegyensúlyozott életen dolgozunk nap mint nap. És van valami ott a kettő között. Nyilvánvalóan egyénenként változó, de átlagosan legyen ez 8-10 év. Pubertáskor, tinédzserkor, serdülőkor, kamaszkor… annyi szavunk van erre az időszakra. Pedig az csak egy egyszerű híd. Egy átjáró a gyermekkor és a felnőttkor között. Néhányan lazán átsétálunk ezen a hídon. Néhányan pedig a vízben fuldokolva jutunk át a túlpartra. De a lényeg ugyanaz: túl leszünk rajta. Mert az csak egy híd, egy időszakos állapot. A célunk közös: átjutni a túlpartra, kerüljön bármibe.

2017_0125135155_pexels-photo.jpeg

A legtöbb amerikai tini film a tökéletes gimnáziumi évekről szól. Mert ebben az időszakban mi a legfontosabb? Egy jó iskolában, jó közösségben, jó hangulatban töltsük ezt az időszakot, miközben persze jó jegyeket szerzünk, ezáltal a szüleinkkel is harmonikus kapcsolatunk van. Ezekre kell koncentrálnunk, igaz? Akkor most ezt gondoljuk át még egyszer. Szép lassan sétálunk azon a bizonyos hídon. Persze nem egyedül, hanem a korunkbeliekkel. Beszélgetünk, együtt haladunk előre. Van, akivel hosszú távra tervezünk, jól kijövünk egymással és van, akit legszívesebben lelöknénk a hídról. Ez rendben is van így. Az egyetlen tényező, amivel nem számolunk az, hogy a hídon nincs más választásunk, együtt kell végigmennünk, azonban amint lelépünk a kemény talajra, mindenki más felé indul. Ami a hídon a világodat jelentette, egy pillanat alatt szertefoszlik és jelentéktelenné halványul, csupán egy emlék marad.

Életed során senki nem az alapján fog megítélni, hogy hogyan töltötted el a gimnáziumi éveidet. Senkit nem érdekel, milyen jegyeket szereztél, vagy hogy mennyire voltál a társaság középpontjában. Mert ezek a dolgok nem tesznek se kevesebbé, se többé bárki másnál.

A más iránti vágy mindenkiben ott van. A gyerekek a szülőket másolják. A lányok felveszik anya magas sarkúját, a fiúk pedig apa aktatáskájával, felszegett fejjel járnak-kelnek a házban. Ez persze még ártatlan szórakozás és kíváncsiság keveréke. Nagyjából 12-13 éves korunktól azonban már komolyabban foglalkozunk azzal, hogy felnőttnek tűnjünk. Ez külső szemlélőként persze viccesnek tűnhet, hiszen miért is kellene egy 12 évesnek felnőttként viselkednie? Számtalan kutatásról olvashatunk, ahol bebizonyították, hogy a tizenévesek agyműködése nagyban eltér a tíz év alatti, illetve a húsz év feletti korosztályétól. Ebben az időszakban az agyunk elképesztő változáson megy át, ami azt eredményezi, hogy ekkoriban mindent túlbonyolítunk, nem törődünk a kockázatokkal vagy következményekkel, hajlamosabbak vagyunk a depresszióra, étkezési zavarokra, és egyéb mentális betegségekre. Egyre több olyan posztot, képet látok, ahol a 12-14 éves korosztályt támadják, hiszen nekik „még nem lehetnek problémáik” és olyan hasznos tanácsokkal látják el őket, mint „Menj vissza babázni, kicsi lány!”. Úgy gondolom, elég nagy problémának nevezhetjük azt, hogy fogalmuk sincs, mikor, miért és mit éreznek. Nem értik, hogy miért nincsenek elég jó jegyeik, elég nagy baráti körük. Nem értik, hogy Ők miért nem elegek. Emellett ebben a korban van átlagosan legtöbb konfliktus a családdal, hiszen a szülők még gyerekként kezelik őket, amíg ők próbálnak kitörni ebből a skatulyából és érettebben viselkedni. Ezek felnőtt fejjel semmiségek. De a tizenévesek mégis úgy érzik, hogy a világuk darabokra hullik, ha nem mehetnek el a barátaikkal szórakozni. Ezért azonban nem kell lenézni őket. Mert nekik akkor, abban a szituációban az a legfontosabb. Ez persze nem csak erre a korosztályra érvényes, a számunkra fontos dolgok a nálunk tíz évvel idősebb nagybácsi szemében talán semmiségek.

 

 „Csókolom!” Majd felnéz anyura és halkan megkérdezi: „Anya, ki ez a néni?”

Nagyon furcsa szavak ezek egy kisember szájából, főleg, amikor Te vagy az a „néni”. A kezdeti sokk után kedvesen elmosolyodtam, majd leguggoltam és bemutatkoztam a fiúcskának. Visszamosolygott. Biztosra veszem, hogy fogalma sem volt arról, hogy mennyire nem vagyok még felnőtt. Ő döbbentett rá arra, hogy a gyerekek szemében már bizony annak tűnök, még ha nem is érzem úgy. Az már egészen jó kezdet, nem igaz? 

 

loading...


Szólj hozzá Te is!