2021-03-04 00:28:14, Boldog névnapot Kázmér !
Kereés az oldalon

Vesszők helyett pont

Németh Klaudia - 2017-03-20 10:00:00
Pszicho
felnőtt szerelem hátrahagyott múlt hogyan engedjem el a múltam válaszok a miértekre plátói szerelem talpra állás

A szerelem mámorító érzése részegített már meg engem is, akárcsak sok más embert ezen a Földön. Átélhettem és valósággá válhatott az, amiről azt hittem, csak a filmekben létezik. Az a kilátástalan üresség, ami bekebelez, felemészt és kiköp, mint egy szétmállott cafatot. Átélhettem azt az igazi nagy plátói szerelmet, amiben nem elmélyülünk hanem beledöglünk a szó legsúlyosabb értelmében. Amibe kapaszkodva próbálunk felállni és új életet kezdeni és ami lentebb taszít a gödörben, mint ahol valaha is voltunk. Miért? Mert elhittük, hogy a kéz, amit nyújtanak kihúzni segít és ha megfogjuk nem elenged azért, hogy halk, tompa puffanással landoljunk a szakadék alján.

Tavasz van és én újjászülettem. A változás egy pillanat műve. Csupán az út a hosszú még eddig eljutunk. A tél elvitte magával a kilátástalanságot és a rettegést. Elvitt magával mindent, ami miatt keserű epe emésztené a lelkemet. Már nem vagy itt. Régen nem, de már a lelkemben sincs helyed. Száműztelek téged. Azt, aki megmutatta, hogy mennyire tudok szeretni. Ezután a tett után pedig, az éjszakák napról-napra melegebbek lettek. Az érzéseim napról-napra erősebbé váltak. Hisz' beleszerettem. Beleszerettem az új énembe, akivé részben te tettél. Beleszerettem a határozottságba, a magabiztosságba, az ambícióimba és a tudatba, hogy én ebből is felálltam. Kellettél, hogy révbe érjen az életem. Kellettél, hogy megtaláljam önmagam, az álmaim és a szerelmet az életemben. 

Egy apró szobában ülök és a csillagokat nézem. Azokat a csillagokat, amik régen még rád emlékeztettek. Abban a szobában ülök,  ahol a legüresebb voltam életemben, ahol könnyek közt írtam a soraim, hogy végre elfelejtselek. Mára a szoba tökéletes és összhangban van a lelkemmel. A csillagok messzisége pedig arra emlékeztet mennyi álmom van még, ami valóra fog válni és egyben arra is, hogy mindenkit távol tudok tartani az életemtől ha erre vágyok. Az életem felett csak nekem van már hatalmam és nem neked.

2017_0302103429_dia2.jpg

A tavasz mindig megmutatja, milyen gyönyörű az újrakezdés. Megmutatja, mennyi erő van az életben. Hisz' ahogy az első hóvirág áttörte a fagyos talajréteget, úgy törték át az én lelkem bástyáját is egy váratlan napon. Az apró szoba fagyosságát a tettek űzték messzire. Mert ha felnősz ez lesz a lényeg. A tettek mögött látod meg a valódi erőt és nem a kimondott szavak között, amiket egy könnyebb szellő is messzire repít és semmissé tesz.

Hiába keresném, már nem találnám az űrt, amit hagytál magad mögött, mert feltöltöttem a jelenemmel. Más lettem, egészen más. Az álmodozó kislány általad vált határozott és céltudatos nővé. Egy olyan nővé, aki már meg mer állni és észre venni a szépet és az értéket az életében. Rájöttem, hogy tudok szeretni. Képes vagyok a legalapvetőbb emberi tettre, amire eddig alkalmatlannak éreztem magam. Viszont ma már nem adom ingyen ezt az érzést. Csak az kaphat belőlem, akiből én is kapok. Aki nem fél feltárni a lelkét, nem fél szeretni, az tőlem is ezt kapja. Mert az élet egy adok-kapok játék és az a szerelem, ami most ölel körül pontosan erről szól.

Mára nem vagy más, csak tanulság. Mára nem érzem, hogy az örök kérdőjelem lennél. Régen nem keresek választ a múltamra, mert megtanultam hátrahagyni azt. A nap, amikor felébredtem és hálával tekintettem rád felmentette a lelkem. Életfogytiglanra ítéltem magam, de felmentettem önmagam és elindultam a valódi élet felé. Ahol nincsenek plátói érzelmek, be nem teljesült vágyak, ki nem mondott szavak, várakozással teli napok és rettegés.

Hisz' a világ, amiben élünk gyönyörű, tele élettel és ebben csupán csak létezni és nem megélni azt hatalmas veszteség. 

Ezért megélem a saját életem, ami intenzívvé, pörgőssé és teljessé vált a hónapok során. A legszebb, hogy ehhez pedig már nem te kellettél, nem eszközök kellettek, hanem én és a bátorság. Elindultam és mindent kipróbáltam, amire valaha is vágytam. Írtam, énekeltem és értékesnek éreztem ezáltal önmagam. Hasznossá váltam és egy sosem érzett önbizalomra tettem szert.

A feltépett sebeimre a zene volt a gyógyír. A basszus gitár mély hangja volt a lelkem fájdalma, a dob volt a szívverésem. A gitár játékos üteme pedig minden, amit csak hittem, hogy létezik, de nem volt valóság. Én pedig ezen a hullámon énekeltem. A hullámon, ami gödör felett lebegett, amibe taszítottál.
Már nem éneklek. Már nincs zene. Talán mert már nem volt rá szükségem. A saját lelkem dalát találtam meg, ami bennem létezik és nem az eszközökben, amik körülvesznek.

Ez az érett nő pedig már nem kérdez. Nem érdekli mi marad a mámor után és legkevésbé sem hiszi, hogy csak romok vannak utána. Hisz' rájött, hogy ez korántsem így van. A sebek, a koppanások és a romok után jön minden, amire valaha is vágytunk. Mert kell egy pont, egy ember, aki letaszít, aki majdnem tönkretesz. Ő az eszköz és a pont az életben, aminek hála értékeled majd a jót az életben.
Majd egy év kellett, hogy megtanuljak vesszők helyett pontot tenni. Hetek kellettek, hogy mindenhova elhelyezzem ezeket a pontokat és lezárjam a múltam, de lapoztam és most épülök.

Már nincs kérdés, nincs múlt csak jelen van, barátok, karrier és egy felnőtt szerelem.

2017_0302103429_dia.jpg

A cikket megelőző novemberi cikkemet pedig ide kattintva találod meg, ami talán bizonyíték arra, hogy mindenből van kiút és a megoldás csak bennünk található meg.

loading...


Szólj hozzá Te is!