Ahány mámor, annyi ember. Legalább annyira különbözőek a különféle emberek mámorai, amennyire a fogmosási szokásai, vagy az alvópózai. Átéltétek már ti is, én is. Lehettek uccsó pillanatban zsákoló kosárlabdázók, Heuréka! - felkiáltással tudományos áttörést konstatáló agytrösztök, első szülést sikeresen levezető medikusok, szerető karokban fekvő férfiak, vagy nők. Ott lappang mindannyiunkban. Néha akaratunkkal hívjuk életre, máskor váratlanul üt be, mint egy 69-es LSD trip flashbackje az autópályán valahol 160 és 170 között. Egy biztos. A mámor, akár közvetve, akár közvetetten az életünk szerves részét képzi. Még a sorozatgyilkosokét is. Igen. Viszont maga a kifejezés, és annak ilyen-olyan kontextusokban való megjelenése sok esetben nem indokolt. Az eredeti jelentéstartalomtól merőben eltérő, vagy elnagyolt értelmezések sokasága ma már szinte hétköznapi dolog. Igaz ez a mámorra is. Mámorító táj, mámorító gasztronómia, mámorító randevú, mámorító mámorítás. Fantasztikus, gigászi, lehengerlő, észbontó, fenséges, eszményi, mámor. Meg egy kis mámor a tetejére. Ugyan már. Értelmezhetjük valamely önfeledt állapotként. Ez tény. A kifejezés felhasználása ebben az esetben a leggyakoribb.
Viszont az igazság az, hogy a mámor nem más, mint az alkoholos tudatmódosulás és gátlásoldódás egyik fázisa, a teljes képszakadás, a Wall Street farkasát idéző, nyáladzó szakasz, a merev részegség, és a másnaposság előtti időszak. Eléggé illúzióromboló, tudom. Sajnos mégis ez a helyzet. Szerintem újabban hajlamosak vagyunk túlmisztifikálni egyes fogalmakat a drámaiabb hatás kedvéért. Persze kinek nem… az ne…
Szerintetek?
*
kép forrása: 777blog.hu
További cikkek
