Az új élet
Carl felvette a telefont. Arcára kiült a boldogság és a félelem egyszerre, könnyei eleredtek és kapkodta a levegőt. Eldobta a fűrészt és majdnem elesett, remegett a tudattól. Steve mellette termett, átkarolta a barátját, el ne essen. Egyből tudta, hogy mi történt. Elindult a szülés. Most hívták. Eljött az idő egy új élet kezdetéhez.
Steve is eldobta a fűrészt és az autójához támogatta a férfit, beültette és készen volt a gyors indulásra. A nagydarab főnök jelent meg mögötte, vörös fejjel, akadozó lélegzettel.
- Mit képzelsz?!
- Sajnálom, de éppen elindult a szülés…Carl-nak ott kell lennie a szülésnél, hiszen a fia születik meg.
- De nem a te fiad, nem?!
- Nem az enyém, ez igaz, bár nézzen rá Carl-ra, főnök! Nincs olyan állapotban, hogy most autóba üljön és elvezessen a kórházba, a családjához. Ezért segítenem kell, hogy eljusson oda, oda ahol lennie kell.
- Ki fogom rúgni ezt a férfit, tudod!
- Tudom, de most más feladata van. Amint végeztem visszajövök, ígérem!
Steve beült az autóba, gyújtást adott és indult is.
Nagy sebességgel vette a kanyarokat, sietett. Carl maga elé bámult, nem szólt, nem sírt már. Egy boldog nyugalom fogta el, most a jövőben élt, élte a családja életét az elkövetkezendő tíz évben, húsz évben.
A kisvárosban nem volt nagy forgalom. Egyszerűen haladt az utcákon az autó. Steve izzadt.
- Köszönöm, barátom…
- Szívesen, de még nem értünk oda.
- Azt köszönöm, hogy elhozol és kiállsz mellettem. A főnök tényleg ki akar rúgni engem?
Steve nagyot nyelt.
- Rossz hír, de ha ez a döntése, akkor ez. Azt hiszem, neki kezdek egy régi álmomnak, itt az ideje.
- Milyen régi álmodnak?
- Megtudod…hidd el!
Az autó befordult a kórház bejáratához. Kiugrottak, futottak az épületbe. A folyosón majdnem fellökték az embereket, annyira rohantak. Fel a másodikra, azután jobbra. Carl benyitott a terembe, és azonnal megfogta a felesége kezét. Az orvos bólintott. A nővérek meglepődtek.
Steve kint állt és nézte az ablakon keresztül a szülést.
Elővette a telefonját.
- Igen? – Jessica szólalt bele.
- Itt vagyok a kórházban…és Carl is…és Judy is…
- Megindult a szülés?
- Igen.
- Megyek én is!
Carl és Judy egymás kezét szorongatva készen álltak az új életre. A fájdalom elviselhetetlen volt, de ez a fájdalom a leggyönyörűbb. Az orvos szorgosan és támogatva vezette a szülést. Majd a nővérek könnyek között lelkendeztek, amikor a gyerek sírása felhangzott. Az orvos a kezében tartotta a fiút. Judy és Carl nem láttak a könnytől, az izzadságtól, a fájdalomtól és boldogságtól. Minden megváltozott. A levegő, a férfi, a nő, a jó, a rossz és az élet.
Az orvos elvágta a köldökzsinórt, a nővérek megtörölték a gyermeket, majd az anyja kezébe adták.
Jessica hirtelen megjelent a folyosón. Átkarolta a férjét és együtt csodálkoztak könnyek között a gyerek megérkezésén.
- Milyen gyönyörű! – mondta Jessica.
- Igen.
- Egy csoda ez, nem igaz?
- Igaz.
Carl csókolgatta a családja arcát; a feleségét és a gyerekét.
Steve a telepre hajtott be, leállította az autót. Kiszállt és a többi ember bámulni kezdték. Ijedten, büszkén, közömbösen.
- Megszületett Carl és Judy fia; Max!
Elkezdtek tapsolni az emberek, kivéve a főnök urat. Köztük állt, kerek testével és fulladozó lélegzésével. Szemei vérben forogtak.
- Add oda ezt neki!
A főnök Steve kezébe nyomott egy köteg pénzt.
- Van egy kis plusz is, a gyerek miatt, gondolom nem olcsó a pelenka meg ilyenek, tudod.
- Köszönöm a nevében is, átadom.
- A felmondó papírokat elküldöm majd. Te pedig holnap gyere vissza dolgozni!
- Itt vagyok, hiszen, máris indítom a fűrészt és….
- Nem, megérdemled a fél napot. Örüljetek a barátod gyerekének! Holnap találkozunk!
A főnök elballagott.
Jessica bent volt a teremben, Judy-val. Nagyon fáradt volt a nő, de aludni nem tudott. A kicsi gyermek a mellén feküdt és csendben aludt. Carl a kórterem ajtójában állt. Könnyei folytak még.
- A legédesebb baba a világon, nem igaz? Vagy ilyenkor minden szülő ezt mondja a saját gyermekéről? – kérdezte Carl.
- Tényleg gyönyörű- mondta Jessica- Nem vagy elfogult, ne aggódj!
- Nem is tudtam, hogy ez ilyen lesz…ez az egész szülés, és ahogy megjön…és hogy itt van…
- Ezt nem lehet előre tudni, vagy felkészülni rá. Megtanulni se lehet könyvből. Ezt meg kell élni. Ott kell lenni.
- Steve ha nem segít, ha nem hoz be nem lettem volna is. Hálás vagyok neki. Teljesen lefagytam, nem tudom mi történt…
- Szívesen segített, barátok vagytok.
- Amint megvalósul az álmom, a tervem meghálálom neki.
- Miről beszélsz? – kérdezte Judy.
- Kirúgtak a fatelepről. Steve kiállt mellettem, de a hájas gombóc olyan amilyen. Nem érdekel már. Mindent megtudtok, amikor eljön az ideje.
Judy szőke haja kócokban állt, kék szeme fáradt volt. Csukódtak le a szemei.
Steve az iskola előtt parkolt. Útközben vett egy taco-t és éppen azt ette a várakozásban. Még nem csengettek ki. Elgondolkozott a lányáról; emlékezett az ő születésére… egy leírhatatlan érzés. Steve tudta, hogy a férfi hülyeségek közé tartozott az emlékezés, a sírás és az érzelmek kimutatása, de ott akkor és a mai napig pont nem érdekelték ezek a hülyeségek. Az az erős férfi, aki szeret. Az a szerető férfi, aki tettekkel cselekszik.
Emlékezett… gyerekkorában verte folyamatosan az édesapja őt, és a kistestvérét… az érzelmek előtörtek, hiszen a szeretet jele volt ez. És mindig is emlékezni fog a kistestvérére, akit az édesapjuk egy nap úgy megvert, hogy meghalt, belső vérzésben… A gyűlölet halált vetett, amíg a szeretet életet adott. Az édesapjuk volt a rossz, az édesanyjuk a közömbös és ők ketten voltak a jók. Egy ártatlan jóságok voltak, akik képtelenek voltak a tudatlanságukkal és gyenge lelkükkel szembe szállni a rosszal és a közömbössel.
Hallotta még a kistestvére nevetését.
Hallotta még a kistestvére sírását.
Annyi mindent tudnának mesélni a fák… ők voltak azok, akik az éjjel, a csillagos ég alatt az összevert és kisírt szemű gyerekek fájdalmát hallgatózták.
Szabadság… mindig ezt suttogták, és suttogták tovább a fák. Azóta is csak ezt suttogta. A feleségének. A lányának.
- Apa, hallasz, vagy megsüketültél?
Lily az ablakban kapaszkodott és nevetett az édesapjára. Grimaszolt és próbálta az apja figyelmét végre felkelteni.
- Hallak, gyerek! Gyere, szállj be! Megyünk valahová.
- Hová megyünk?
- A kórházban.
- Megszületett a baba? Igaz?
- Igen, kicsim.
A kislány örömében ugrált az ülésen, szeme csillogott, még sosem látott élőben nagyon kicsi babát és alig várta már, hogy megszülessen ez a baba és a karjába tarthassa.
- Kapcsold be az öveket!
Az autó nagy gázzal kifarolt a parkolóból.
További cikkek
