Majdnem dél volt mire utolsóként kijöttem a szobából. A fiam szokásához híven rázta a fejét, hiszen tudta, hogy a lányok sokáig készülődnek a fürdőben, de hogy még én is, az édesanyja! Mindig elmondtam neki, hogy anya is lány, ezért minden férfinek el kell viselnie ezt az egész életében, ekkor persze mosolyog és parodizálva a lányokat képzeletbeli sminkelésbe kezd, meg hajat fésül, ám a végén mindketten röhögünk az egészen.
Bár most nem mosolygott. Nem parodizálta ki a kisfiú a nagy lányok univerzumát, most a végén nem röhögtünk. George aggodalmas szemekkel nézett rám, figyelte mit is művelhettem egy kis ideig a fürdőnek nezevezett valamiben, hiszen semmi nem változott rajtam, oké, talán a hajam ki lett fésülve.
Mr. Fall halványan csillogó szemekkel pillantott rám, a szerelme emlékeként szerintem még gyönyörűbb lettem számára, akkor is ha csak a hajamat fésültem ki.
Valójában sírdogáltam. Először pisiltem, és tampont is cseréltem, életveszély ide vagy oda, a női természetet nem érdekelte, sőt amióta nagy kislány lettem, sosem érdekelte; egy örökös büntetés. Na mindegy is, elvégeztem azokat a dolgaimat, majd neki álltam fésülni a széna-boglya hajamat. A fésű szedte a hajszálaimat, de muszáj volt egy kis szépséget varázsolnom magamra. Hiába is a halál és a kilátástalanság, akkor is, szépen, jól öltözötten, méltósággal fogadjuk őket. Hiszen az embernek nem maradt mása, mint a büszkesége és szeretete.
Amint végeztem a fésüléssel, arcot mostam, és hirtelen a könnyeim eleredtek.
A halál csak kinevetve, hogy ez a fruska állandóan sír, ez nem méltóság az ő szemében. Bár az én méltóságom az, hogy anya lehettem. Az én kicsike fiam az én büszkeségem és szeretetem, és érte bármikor és bármilyen állapotban készen lennék életemet áldozni.
Eszemben jutott a rémálom...vagy valamiféle rettenet, amit az éjjel álmodtam. Nem hagyott nyugodni az egész; a félelem és fáradtság megtörte a tudatomat és azért játszott az agyam ilyen rémképeket. És ilyen kegyetlen érzéseket. A fiam és a férjem halála a legnagyobb halál volt nekem. De szerencsére felébredtem, és a tudatom összeállt valamelyest a régi önmagához. A könnyeimet töröltem.
A csajszi kissé szétesve támaszkodott a pulton. A szemei vérben áztak, alkoholos szaga a motel régies szagával vegyülve egy halottásház utóhatását keltette.
- Másnapos vagy, szivi? - kérdezte Mr. Fall
- Ha? Mi t'om én.
- Itt van a cuki fiú, vissza adja a kulcsokat.
A csajszi egyből kihúzta magát, a haját igazította, majd próbálta kitörölni a szemeiből a másnaposságot; a tegnapi alkohol és drog ízét. A szájába gyorsan egy rágót dobott, amit vadul rágni is kezdett.
George óvatosan átadta a lány kezébe a kulcsot. Erőltette a mosolyt az arcára, bár belül az undorral küzdött. Tudta, hogy a lány élete nem egy álomvilág, és sok erőszakkal teli, de mégse hitte el, hogy ez neki jó is.
- Ő így él, testvérem- szólalt meg Mr. Fall
George bólintott.
- Ha akarsz...tudod hol vagyok, ha? - mondta a csajszi.
- Igazán kedves, kisasszony, de tudja itt a családom; a feleségem és a kisfiam.
- És osztán?
- A szerelmem erősebb, mint a farkam vágya.
George integett, majd kilépett a motelből. Nem kívánta folytatni a beszélgetést, és őszintén megértettem. A fiamat is gyorsan kivittem. Mr. Fall elindult, de megállt egy pillanatra, mondott pár szót, végül ő is kijött a motelből.
Mr. Fall egy Wolkswagen Transit-tal érkezett. Láttam, hogy George azon tanakodott, hogy melyik járművel megyünk tovább. Fiam viszont egyből a Transit-ba ült, amin meglepődött az apja. Kyle csak mosolygott.
- Azt hiszem, hogy jobb ha ezzel megyünk, apa.
- És miért is? - kérdeztem.
- A rendszám miatt- mondta Mr. Fall- Mivel körözés alatt állnak, ezért az autójukat körözik, és elég hamar lebuknak.
- Még szerencse, hogy eddig nem vették észre, nem igaz? - kédezte George.
- Nem hiszem, hogy szerencsétek volt, egy autópáya traffi biztos észrevette az autót. Így képet tudnak alkotni a helyzetükről.
- Akkor minek beszélgetünk még itt?!
- Ha pontosan tudnák hol vagytok, akkor már rég ide értek volna, testvérem. A legutolsó fotó, ami készülhetett az autóról az pár mérföldre lehetett, így elég nagy a terület, amin most kutatnak. Ha holnapig itt maradnánk, valószínűleg ide érnének.
- És vége a sztorinak?
- Szépen kifejezve.
George és én átpakoltuk a dolgainkat a Transit-ba, amikre szükségünk volt. Ebben a kocsiban könnyebben elfértünk, hét személyes volt. Kyle a hátsó üléseken feküdt, én a fiúk mögött ültem, a két harcos férfim pedig elől. Mr.Fall könnyedén vezette az autót, George kissé nyugodtabb volt.
Ahogy a kisfiam elfeküdt az üléseken, én is így tettem. Közben fogtam a férjem kezét, az ülések közötti résen.
- Nyugodtabb vagyok- mondta George- Köszönöm, Mr. Fall.
- Azért érzed ezt, mert most már nem egyedül kell szembe nézned a veszéllyel, és mivel megnyugodtál, ezáltal a feleséged és a fiad is.
- Van esélyünk, nem? Mármint, hogy megoldjuk az ügyet, hogy egy új életet kezdjek a családommal, békében.
- Esély mindig van. Ja, jut eszembe Kyle, hátul vannak régi képregények, olyan mutánsok meg szuperhősök harcolnak bennük!
- Ne aggódjatok, már megtaláltam!
- Még ezeket Max olvasta kamaszként, azt hiszem itt az ideje megválnom a gyerek dolgaitól, hiszen felnőtt lett belőle.
- Megtarthatom őket? Na?
- Azt hiszem, igen.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem- Csak Max-é volt és attól függetlenül...
- Örülnék neki, ha Kyle örökölné meg őket, tudom jó helyre kerülnének a papírok.
Bólintottam.
- Köszönöm, Mr. Fall! Tényleg olyan vagy, mint egy nagybácsi, egy szuper nagybácsi!
George mosolygott.
Jól esett látni, hogy a család mindig képes örülni valaminek. Ha csak apróságok is, a jókedv és apró örömök megváltoztatják egy pillanatra ezt a világot.
Az ég tiszta volt, és a pályán a forgalom nem volt sűrű. Könnyen haladt autó, van esélyünk estére a farmra érnünk. A rádiót bekapcsolta a férjem, és áradtak a pörgősebbnél is pörgősebb rock 'n' roll nóták. Egy helyi rock adót talált a rádió, bár örültünk. A rock'n'roll nóták a laza és szabad életről szóltak, és a végeláthatatlan szerelemről. Nekünk is végre szabadság kellene, és a farmon az új életünkkel valóra válhat.
- A szüleim nem is tudják, hogy megyünk- szólalt meg George.
- Meglepetés lesz legalább- mondta Mr.Fall.
- Tényleg, nem is hívtuk fel őket, amióta elindultunk...és a telefon a mosdóban végezte.
- Mennyire lenne fontos a telefonhívás?
- Csak jó lenne tudniuk, hogy megyünk, pár éve nem is voltunk lent a farmon.
- És mit mondtok nekik? Mi ez a váratlan utazási láz?
- Hogy egy darabig szeretnénk náluk lenni, a farmon és szépen beveztném nekik, hogy itt kezdünk új életet. Ez tiszta sor, nem?
- Megejhetünk egy telefonhívást, bár figyelmeztetlek valamire.
- És mi lenne az?
- A rendőrség hamarabb odaérhet a farmra, mint mi. Vagy legalábbis a helyi rendőrcsapat.
- A szüleimnek semmi köze sincs az egészhez!
- Én azt értem, de a rendőrség szemében körözött bűnöző vagy, és menekülsz a családoddal. Ilyenkor átnéznik az összes papírodat; adó papírok, biztosítás és vagyon papírok.
- Azt vizsgálják, hogy mekkora anyagi javunk van? - kérdeztem.
- Pontosan. Mennyi pénzetek van, és ingósák és ingatlan.
- Nekünk csak a bérházi lakásunk van- mondtam- Ez az egyetlen ingatlanunk.
- Mi következik ebből?
- Hogy a területeken a szálláshelyeket átvizsgálják- szólt George- Mivel tudják az anyagi helyzetünket, gondolom sejtik milyen szállodákba mehetünk. És most jön a következő számítás...
- A rokonok, igen.
- A családfánkat átnézik, és rájönnek, hogy a szüleim elég távol laknak a kisvárostól, és sajnos Linda szülei nem jöhetnek számításba.
- Akkor nem is mehetünk oda? - kérdezte Kyle.
- Telefonáljunk egyet, úgyis tankolnunk kelllene, az út nem lesz hosszabb és jól haladunk.
Az autó irányjelzett és az oldalsávban haladt tovább, elhagyva a benzikút táblát.
Mr. Fall éppen tankolta az autót. Kyle ott maradt vele. Én és George a benzinkút melletti telefonkülkében zsúfolódtunk össze.
- Adjál már aprót, szívem!
- A zsebemben biztos van, várjál!
Pár ötven centest markoltam össze, ez talán elég lesz pár percre. George bedobálta a készülékbe az apró érméket, majd tárcsázta a szülei vezetékes telefonszámát.
Kicsöngött.
- Otthon vannak?
- Nem tudom, Linda, lehet apám kint van a földön, de anyám már nem bírja tudod, amióta megműtötték a csípőjére.
- Vagyis ő már otthon van legtöbbször.
- Így van. Vedd már fel a telefont!
Újabb pár aprót dobott be George.
- Halló? Ki az ott?
- Szia, apa! Én vagyok a fiad, George!
- Manó, te vagy az? Ezer éve nem hallottalak téged? Linda lányka jól van? És a kicsi Manó egészsége hogy szolgál? Tanul rendesen-e?
George arca megfeszült. Tudtam valami nem stimmel.
- Persze, apa, mindenki jól van, a kicsi Manó tanul, mint a szorgalmas kisdeák, tudod? Linda sokat dolgozik, de egy igazi házitündér, mint mindig.
- Azt főzi, tudod a kedvencedet? Mi a kedvenced?
- Sült oldalas a titkos receptű chili-vel, hiszen tudod, apa.
- Tudom én, csak tudod az öreg embernek már kihagy az emlékezete, majd megtudod, mikor annyi idős leszel, mint én, meghiszem. A kis Manó hív téged és a rendes nevére sem fogsz emlékezni, meg a háziasszonyának a becsületes nevére, ezért csak szityorkának fogod hívni.
Nevettek. A Miller-család idősebb és fiatalabb férfi tagjai nevettek, és ez megható volt. Tudtam, hogy baj van, és ők még ebben a beszélgetésben is tudtak viccelődni, és egyet nevetni.
- Tudom- mondta George és letette a kagylót.
Amikor visszaértünk az autóhoz, Mr. Fall befejezte a tankolást és kifizette. Kyle pedig jégrkémet evett, nagy boldogan.
- Remélem nincs édesség diétán a fiad, Linda- mondta Mr. Fall- Láttam rajta, hogy megkívánta a jégkrémet és...
- Maga is lágyszívű szülő, igazam van?
- Azt hiszem.
George beült az autóba és komolynak látszott.
- Nem mehetünk a farmra- szólalt meg komoran- Ott vannak a rendőrök.
- Tudtam, hogy baj van! - kiáltottam fel.
- Honnan tudod? Mondta az apád?
- Először is engem nem hív Manónak, és egyből így szólított. Persze Kyle a szüleimnek a kis manójuk, bár ha a Manó és a kis Manó szavak együtt vannak használva azt jelenti, hogy aggódik, mert baj van. A következő jel a kérdés, hogy tanul-e rendesen, tudod rendőrkém, apámék tojnak nagyot az állami oktatásra. Ők a szabad ég alatt nőttek fel, megtanulták a természetet és tapasztalták az emberek viselkedését, nem az iskolapadban okosodtak, hanem az élet maga tanította meg őket az okosságra.
- Ez igen, George.
- Az hogy tanul-e azt jeletni, hogy az állam keze van benne a dologban. És a legutolsó dolog, hogy biztosan vettem-e a lapot a bajról és ne menjek oda...
- Hogy megfőztem-e a kedvenced? - kérdeztem- Igaz?
- Sült oldalas a titkos receptű chili-vel, ez a jelszó. A vége pedig egy ártatlan vicc volt apámtól. Hiányoznak és féltem őket.
- Röviden, a rendőrség ott van a szüleinél, viszont a maguk kis titkos beszélgetésükkel megtudta, és nem szabad oda mennünk.
- Igen.
- Nem kell féltened őket, a rendőrség nem bántja őket, ezt ígérem.
- És hová megyünk? -kérdezte Kyle.
- Én már tudom- mondta George szomorú, de bizakodó szemekkel.
Először nem sejtettem, hogy mire gondolhat, aztán csak eszembe villant; a hátsó pajta az!
- De a rendőrök ott vannak a farmon- mondtam- Nem veszélyes, ha odamegyünk?
- Miről beszéltek? Lemaradtam- mondta Mr. Fall.
- A farrmon van egy régen használt pajta- magyarázta George- Apám már évek óta nem használja, mert a ház oldalához építette át a műhelyét, és már nem tart teheneket meg lovakat, így a pajta szinte üresen áll, vagy csak tárolónak használja.
- Veszélyes lehet, hiszen a rendőrök megláthatnak.
- Ez a pajta a farm másik végében van, elég hatalmas földjük van a szüleimnek. Ha este, a sötétben lopózunk be, ott meghúzhatnánk magunkat.
- Ezt még át kell gondolnunk- mondta Mr. Fall- Mégha nem is figyelnek fel ránk, akkor is csak kényszer bujócskába esnénk.
Az út hátralévő részében csendben, gondolkozva töltöttük. A rádió bömbölt, Kyle serényen olvasta a képregényeket. Az idő kellemes volt, a forgalom nem zsúfolt. Az autó kényelmesen haladt a pályán, mire ment le a Nap, már csak pár mérföldre voltunk a várostól.
Ha azt mondhatnám, hogy félek, akkor minden bizonnyal igent mondanék. Igaz, hogy két Hős védelmében voltam a kisfiammal, mégis valahogy a félelem bennem emésztette magát. Valójában abból táplálkozott, hogy nem tudtam mi lesz holnap, és azután, meg azután. Nem láttam a megoldást az ügyre. Hogy mikor lesz vége ennek.
A rádióban felhívást mondtak be: " George Miller körözött személy után folyamtban a nyomozás, a hatóságok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kézre kerítsék a veszélyes férfit, és biztonságba helyezzék a családját. Kérjük minden amerikai állampolgárt, hogy ha bármilyen formában tudomást szereznek a helyzetéről azonnal értesítsék a hatóságokat! Mindannyiunk bizotnsága van veszélyben."
Mr. Fall csak halkan morgott magában, George teljesen máshol járt. Én figyeltem a Naplementét, és elcsodálkoztam, hogy milyen régen nem is gyönyörködtem a természet varázsában.
A városfelé vezető lehajtó útra fordult az autó, majd sebesen haladt. A forgalom itt megnőtt, jöttek haza az emberek a munkából.
Felfigyeltem egy rendőr autóra a távolban.
- Látok valamit- szólaltam meg- Rendőr autó az.
- Jó a szeme, Linda- Ellenőrzik a városba vezető utakat, erre gondolhattam volna.
- Lesz egy út jobbra, ez kikerüli a várost, és a környező falukba megy.
- Jó ötlet, vagy különben itt fognak lecsekkolni minket.
Az út jobbra meg is jelent, és az autó kifarolt a sorból. A főúton a forgalom gyérebb volt. Már sötétedett, az utca lámpák is kigyulladtak.
- És merre tovább?
- Egyenesen megyünk, majd szólok, amikor balra lekanyarodunk, és így pont a farm mögött leszünk, van egy kis föld út. Persze, apám lehet azóta feltöltte kaviccsal.
Feszültebb lett a légkör. Az a valamifél veszély utat tört magának a szívünkben. Kyle is abba hagyta az olvasást, igaz sötét is lett. A kezemet fogta, és az üléstámlájáról figyelte az eseményeket. Mr. Fall rágyújtott, letakarta az abalkot oldalán.
- Nemsokára balra lesz az út- mondta George.
- Rendben és kigondoltad mi lesz utána?
- Egy darabig pihenünk, és átgonolhatjuk, nem?
- Örökké nem...
Az út a bal oldalon ott volt, viszont egy rendőrautó állta el azt. Nagyokat dobbant a szívem, hogy itt lesz vége az utunknak. George átugrott hozzám, majd mi ketten a fiúnkhoz.
- Mit csinálsz, George?
- Elbújunk, szívem. Kyle menj hátra!
Hátul, a csomagrésznél befészkeltük magunkat, és lepedőkkel takartuk le magunkat. Alig mertem levegőt venni. Kyle erősen ölelt.
A rendőr kiszállt a járműből és megállt a Transit előtt. Alacsony férfi volt, szakállal az arcán és nehéz orral. Szeme zölden csillogott.
Mr. Fall megállította az autót.
- Jó estét, honfitársam! - köszönt a rendőr- A nevem Jack Bolton Garcia, kérem igazolja magát! Személyit, jogosítványt és választ arra, hogy mi a fenét keres erre felé, tudja?
Mr. Fall elővette a kesztyűtartóból az okmányokat, majd átadta a rendőrnek.
Hallottam, hogy Jack valami Garcia a rendőr, vajon lehet, hogy az a Garcia? Ilyen kicsi lenne hát a világ? Ennyire, hogy pont amelyik rendőrbe belebotlunk, az Garcia is?
- Oké, Mr. Fall, látom, hogy ex-nyomozó, és a kocsija is rendben van, szép kis darab. Szeretem a zöld színt, tudja?
- Köszönöm.
- Ám, nem válaszolt még nekem, tudja, Mr. Fall?
- Éppen kirándulok, a sok munka miatt nem volt időm eljutni pár helyre, ezért útra keltem és körbe járom az államokat.
- Milyen jó ötletnek tűnik, irigylem magát.
A rendőr nevetett.
- És egyedül vette a mérföldes csizmát?
- A fiam felnőtt már, az anyja pedig meghalt régen. Bár vár egy lányka a városban.
- Miért erre jött?
- Nem szeretem a nagy forgalmat, elég a pályán az a sok őrült autós.
- Több idő bejutni a városba, igaza van, és szerintem tudja miért. Keresünk egy személyt.
- A rádióban hallottam, igen.
- Veszélyes és a családját túszul tartja, szegény gyerek.
- Remélem sikerrel járnak, és mindenki elnyeri a méltó büntetését. Az igazság a legfontosabb.
- Az igazság harcosa maga, igaz?
- Mint minden rendőr.
- Szeretném átkutatni az autót, tudja?
- Csak szennyes ruhákat találna, és nem merek vállalni felelősséget a bűzért.
Mr. Fall nevetett, ámbár nem őszintén, hanem a veszélyre készen.
- Nincs felelsége, mert meghalt. Megölték?
- Igen, de erről nem szeretnék beszélni.
- És ha maga is meghalna, tudja?
A rendőr elővette a fegyverét, és Mr. Fall-ra szegezte.
- Azt hiszem tudja a szöveget.
- Igen.
Mr. Fall kiszállt az autóból, és letérdelt, tarkóra tett kézzel. A rendőr elindult hátra a csomagtartóhoz.
- Tudja, Mr. Fall, Martin a feleségét ölte meg, én meg magát, tök ilyen iróniás len
További cikkek
