2019-08-23 02:56:41, Boldog névnapot Bence !
Kereés az oldalon

Scott Stambach Ivan Iszajenko láthatatlan élete

Gergely Annamária - 2019-08-04 10:00:00
Könyvajánló könyvajánló scott stambach regény rák csernobil halál


"A testem rémségesen hiányos. Csak fél karom van (a bal), annak végén sincs elég ujj a kezemen (összesen három: a hüvelykujj és még kettő). A többi végtagom rövid, aszimmetrikus csonk, amelyek fantasztikus küzdeni akarással mozognak. A bőröm majdnem teljesen átlátszó, áttetszik rajta kihasználatlan ereim bonyolult hálózata. Arcom izomzata és az agyam közötti kapcsolat igen gyenge csupán, ebből adódóan petyhüdten, lazán lóg a hús a csontomról, ezért úgy nézek ki, mint egy idióta, különösen beszéd közben."

Ő Ivan Iszajenko, ennek a rendkívül felkavaró regénynek 17 éves főhőse, aki egész életét a Súlyosan Beteg Gyermekek Maziri Kórházában töltötte sok más gyermekkel együtt, akik egytől egyig a Csernobilt sújtó katasztrófa máig is tapasztalható következményeinek szülöttei. Egy amolyan Nick Vujicic, csak míg előbbi tele van élettel, pozitív szemlélettel, addig Ivan élete nagyjából az Esőemberéhez hasonlítható: minden egyes napja ugyanazon történések és rituálék közt telik. Reggeli, ebéd, vacsora, köztük egy-egy óra tévézés, napi 2-3 maszturbáció, néhány óra színlelt kóma - ami alatt olyan információkhoz juthat a külvilágból, amik gyakorlatilag a megőrüléstől tartják csak vissza. A monoton napokat egyetlen ember fogja össze, aki Ivan számára nélkülözhetetlen:a nagydarab, jóindulatú nővér, Natalja, aki szinte fiaként szereti Ivant.

A dolgok akkor vesznek fordulatot, amikor a kórházba új lakó érkezik, a 16 éves Polina Puskina személyében, aki leukémiás és nagyon hamar kiderül, hogy a három hónapos betegek közé sorolható - Ivan 17 év alatt kifejlesztett képességeinek egyike, hogy a gyógyszeradag alapján megmondja bármelyik betegről, mennyi ideje van hátra -. Mivel friss az élmény, mondhatom, hogy a kapcsolatuk pontosan annyira nem hétköznapian indul, ami teljes mértékben rájuk jellemző. Polina a betegsége ellenére csupa élet, csupa küzdeni akarás, és a látható tünetek ellenére szép és bájos. Ahogy teljesedik a kapcsolatuk, úgy mozdítja ki Ivant a lehető legtöbb módon a komfortzónájából. De az idő múlását még ez a lassan kibontakozó szerelem sem tudja megállítani...

Nehéz könyv, sokszor kegyetlenül és könyörtelenül őszinte. Alig haladja meg a 300 oldalt, de nem egy egy szuszra olvasható regény, én magam többször is letettem, filóztam az addig olvasottakon. Magával ragadó történet egy gyökértelen fiúról, akinek börtön a saját teste, a hely, ahol él. Szívfacsaróan, mégis remek öniróniával, szinte már humorral ír a saját helyzetéről, az olvasónak bár többször támad az az érzése, hogy önsajnálat van a monológjaiban, mert a szegény kis nyomoréknak milyen szar nehéz élete van, de Ivan figurája speciel bennem mégsem szánalmat tudott kelteni. Sokkal inkább azt a nézetet erősíti, hogy egy mozgássérült és végtaghiányos ember is élhet teljes életet, csak olyan szituációkra van szüksége - van éppen olyan emberekre -, amik - és akik - képesek kizökkenteni a letargiából, a tehetetlenség érzetéből, hogy bizonyosságot nyerjen, hogy az ő élete sem haszontalan. Egyik kedvenc momentumom, amikor egy szinte élőhalott kisfiú gondozásának kedvéért Ivan 8 órán át, saját magán tanul meg pelenkázni.

Natalja és Polina számomra az a két ellentétes pólus, akik mégis ugyanabba az irányba tartanak: a maguk módján adnak értelmet Ivan létezésének. Natalja, mint egyfajta anya van jelen az életében, Ivan gyakorlatilag senki másra nem hallgat, senki mást nem tisztel, és nincs senki a kórházban aki gyakorlatilag bármit kérhetne a sokat megélt nővértől. Ő az, aki néha szabna határokat - mondjuk az alkoholt illetően -, de mégsem teszi. És az igazgatón kívül az egyetlen, aki ismeri Ivan múltját. Polina fiatal, szenvedélyes, a maga 16 évével Nataljához hasonlóan tapasztalt már egyet és mást. Ő az, aki ahogy a kapcsolatuk előre halad, a szabályok megszegésére, a határok átlépésére "ösztönzi" Ivant. A maga fiatal, szenvedélyes módján próbálja megértetni vele, hogy az ő élete is értékes - ha valaki, akkor Polina mindenkinél jobban tudja, hogy az élet minden egyes perce ajándék -, képes rávenni a fiút arra, hogy kimerészkedjen börtöne falai közül, hogy túllépjen önmagán, önmaga fizikai korlátain, és elkezdjen élni. Tegye ezt aközben, ahogy Polina élete lassacskán a végéhez közeledik.

A befejezés szomorú, számomra eléggé váratlan volt - legalábbis ami Ivant illeti -, de talán így volt ez kerek egész. Annak ellenére, hogy az író nem barokkos körmondatokban fogalmaz, mégis  nehéz és komoly gondolatokkal, érzelmekkel van tele. Nagyon tetszett a stílus, ahogy Stambach ír: alkalmazkodik az időhöz, a korosztályhoz, használ trágárságot, szlenget, de mégsem lesznek ezektől közönségesek a mondatai: abszolút illeszkednek a szereplőkhöz, az időhöz, a szituációhoz, amiben használja ezeket. Ahogy írtam már fentebb, viszonylagos rövidsége ellenére nem egy könnyű olvasmány. Nagyon érzékletesen ír Ivan nézőpontjából arról, milyen az élete egy testi fogyaték(ok)kal élőnek, egy rákosnak, vagy olyasvalakinek, aki amikor nincs leszedálva, egész nap egy hintaszékben ringatja magát. De mégsem célja szánalmat kelteni az olvasóban, egyformán igyekszik kiragadni a szar nehéz pillanatokból, és az "ezért érdemes volt élni"-félékből, hogy amikor a végére érsz, azt mondd, hogy nem bántad meg, hogy megismerted Ivan Iszajenko láthatatlan életét.

loading...


Szólj hozzá Te is!