2019-10-17 23:10:11, Boldog névnapot Hedvig !
Kereés az oldalon

Egyedül anya

Németh Klaudia - 2017-05-06 10:00:00
erosFeketePszicho anyaság egyedülálló anya anya gyerek viszony kamasz gyerek hogyan segítsek a gyerekemnek egyedül nevelem a gyerekeimet egyedül anya szuperhős anya anya csak egy van szülőség lázadó tini hogyan kezeljem a kamasz gyerekem anyák napja köszönöm édesanyám hála anyának anyák napi ajándék

Lefőtt a kávé! - Hangzik minden nap az a hangzatos mondat, ami semmi mást nem jelent mint azt, hogy itt a csacsogás ideje és kicsit dumáljunk már édes gyerekem! Én meg öt perc múlva el is indulok és lassan kicsoszogok a konyha felé.

Papucs! - Hangzik minden nap az a határozott mondat, ami semmi mást nem jelent mint azt, hogy megint fel fogok fázni a metlakin és ha egyetlen egyet is köhögni merek, majd megkapom, hogy ő előre megmondta. Tehát visszacsoszogok a mamuszért, amiről fogalmam sincs merre van. Majd felkapom azt a két poharat és ki is viszem a szobából, mert a következő tuti az lesz, hogy azt nem vittem ki már megint.
Rosszabb napokon meg közlöm, hogy nekem eredeti bőrcipőm van, azért nincs papucs. A poharak meg maradnak és abban bízok, hogy ma nem jön át anya a szobámba.

A ház előtt kávét szürcsölő percek néha hosszan elnyúlnak. Jól megértjük egymást. Meg van, hogy kevésbé. Van hogy totál egymás agyára megyünk. Olyankor elküldöm oda, ahova az édesanyádat sosem küldöd el. Gáz! Tudom, de ő már megszokta. Máskor meg ő küld el, oda ahova a gyerekedet sosem küldöd el. Gáz, de már megszoktam. Azt hiszem nem egészen anya-gyermeke kapcsolatunk van. Amit gáz, de a világ még nagyon nem szokott meg!

2017_0506162823_10859783_853640461341168_1817921467_n.jpg

Olyan a szememben, mint egy szuperhős. Csak emberi tulajdonságokkal. Valahogy addig még ő van nekem nem érzem, hogy bármi baj lehet a világban. Mert azt láttam, hogy mindent megold. Vagy mindent megoldunk. Mert ő egyedül anya, két gyerekkel. Nem ne úgy érts, hogy az édesapám sosem támogatott. Ez nincs így, de rég nem élünk együtt. Így a velős kamasz éveim, a rock bulik, a párkapcsolati kríziseim, az iskolaundorom, a kamasz hisztijeim, a betegségeim, a kétségbeeséseim és még a részeg estéim is mind anyának jutottak. Mert nem mindig vagyok tökéletes gyerek.Sőt, sosem akartam az lenni! Így a feszkók legtöbb része is anyán csattant, amit el sem tud az apám képzelni milyen lehetett. Hisz' a feszkós bunkózásaimból még neki is kijárt rendesen. Most lehet ő is ül és olvassa a soraim, és arra gondol, hogy még ezt is tudtam fokozni? Igen...tudtam bizony.

Anya idegei régen kötélből voltak. Jó vastag kötélből. Ami túlélte ha három napig megállás nélkül bulizni mentem. Meg túlélte azt is ha házibulit rendeztem a panel második emeletén és a srácok az erkélyről vizeltek le, meg a kádunkba hánytak ( és előtte bedugták a dugót a kádba! ). Azt is túlélte, amikor annyi lavor volt a szobában, mint másnapos fiatal. Pedig az se 5 volt. Mindenki ott aludt! Mert úgy jó a buli és úgy ér valamit, ha reggelig tart!  Hazaérve az ajtóban átesett a szétrúgdosott cipőkön, a felhalmozott pizzás dobozokon és a leesett kabátokon. Mire a másnapos csürhe felébredt, ennek a káosznak pedig már nyoma sem volt. Most mondd, hogy nem HERO! Én a részeg barátaimat nehezen viselem józanon, ő meg ezt is túlélte! Innen is respect édesanyám!

Anya biztos mindent jobban csinált volna nálam. Azonban sosem akarta jobban csinálni. Soha nem szólt bele a személyes ügyeimbe. Márpedig egy gyereknek (egy kamasznak még inkább) vannak személyes ügyei. Nagyon is saját döntésjogomnak éltem meg az iskolaválasztás, a párkapcsolati életemet és a barátaim körét. Anya pedig sosem szólt bele. Ha pedig a párja beleszólt? Nem biztos, hogy többször meg kellett ezt tenni, vagy többször meg merte ezt tenni! A világon a legjobban azért vagyok hálás neki, mert mindig hagyta, hogy elcsesszem az életemet. Hülyén hangzik igaz? Meg egy anyának nem ez a feladata ugye? Hanem burokban kell a gyereket nevelni és mindentől óvni! Ugye? (Ne áltasd magad soha ezzel!) Imádom, hogy elcseszhettem mindent. Imádom, hogy olyan impulzusok érhettek, amik nem érnek olyan embereket akik egy szülő által felhúzott burokban élnek.
A "tökéletes" szülők rémálma lehetnék! Nem érdekeltek az anyai tanácsok a párkapcsolatomat illetően. Mert ez az én életem és ő sem volt okosabb ilyen idősen mint én! Nem érdekelt a véleménye, hogy mennyire fáj neki, hogy ott hagyom az egyetemet. Mert nem az ő élete! (Bár nem is azért mentem oda, mert ő azt akarta.)

Hagyott élni és hagyta, hogy fájjon! Mert az élet piszokmód fájdalmas dolog. Hagyta, hogy megértsem mi a halál, mi az a csalódás, mi az a keresves kín, amely átjárja a tested, ha az életed nem úgy alakul, ahogy szeretnéd. Egyetlen dolog volt, amit soha nem hagyott! Azt hogy feladjam! Mindig is azt akarta, hogy többre vigyem, mint ő. Erőn felül vágyott erre. Voltak hetek mikor csak almát evett, mert sokba került a taníttatásom, a ruháim, a divatolásom, a hajfestésem, a "de ennék egy kis nasit" és a minden napi életünk. Semmiben sem szenvedtem hiányt és a húgom sem. Évekig éltünk 5 számjegyű keresetből,albérletben. Sőt! Ebből tartottunk fent albérletet az egyetem miatt még pluszban! Meg amúgy is kétszer kezde újra az életét a nulláról, ház nélkül, vagyon nélkül, minden nélkül. Másodjára a két gyerekével és két takaróval... és csessze meg ezt is megoldottuk és felálltunk belőle úgy, hogy a világ ebből semmit sem érzékelt! Mi megoldottuk a 70ezres karácsonyi gázszámlát a 16 fokos konvektoros lakásban a másodikon! Bár karácsonyfát nem vettünk, ezért meg sokan megszóltak. De volt aznap is ebéd az asztalon! Szerintem utóbbi a fontosabb. Az a karácsony volt életem legszebb karácsonya, amikor három takaró alatt az édesanyámmal és a húgommal egy ágyban néztük a filmeket a tv-ben és az arcába röhögtünk az életünknek.

2017_0506162823_dsc01044.jpg

Aztán egyre jobb lett! Egyre jobban belejöttünk a férfiak nélküli életbe és egészen különleges kapocs alakult ki köztünk. Idővel már olyan dolgokon sem akadt fenn, hogy lufit robbantottam fel a forró csokoládéba mártva, és még a mennyezetről is az étbevonó lógott le. Meg nem akadt ki annyira, mikor a telipoharat összetörtem és az üvegszilánkokat porszívóval szívtam fel a vizes szőnyegről. Aminek hála a porszívó papír szűrője teljesen tönkrement. Megbocsátotta nekem, hogy megtapostam a három napos laptopomat az egyetemi nyitóünnepség előtt. Megbocsátotta a húgomnak, amikor földhöz vágta a méregdrága telefonját a folyosón. Megbocsátotta mikor az ajtót rávágva küldtem el a fenébe őt. Megengedte a második macskát, a második tengerimalacot, a tizedik hörcsögöt, az afrikai csigákat és az összes hóbortom. Szemethunyt afelett, hogy fekete festékkel mázoltam végig a házat és a szobámon egy " I'm on the highway to hell!" felirat virított. Mellette egy " Sosem vagy elég öreg ahoz, hogy hülyeséget csinálj" szlogennel. 

Sokáig úgy gondoltam, hogy minta gyerek vagyok, aki sosem lázadt és semmi kellemetlen pillanatot nem okozott az anyjának. Aztán be kellett látnom, hogy bár lehetett volna rosszabb is ugyanolyan átlagos gyerek voltam, mint bárki más. Akkor is, ha 13 éves korom óta festem a hajamat, ami néha melírozott volt, meg szőkés, vörös, fekete, kékes, lilás, rövid meg hosszú és keratinnal kezelt 15ezerért. Mert épp az kellett! A ruhatáram korom fekete volt és azt hitték sokan, hogy az életemet gyászolom. 15 éves korom óta ordít otthon a rock, a metál és én is. Mert én simán énekesi babérokra akartam törni és ez mellé a porszívó eszméletlen társnak bizonyult.

Ma már egészen más vagyok! Reggel felkelek és elmegyek dolgozni. Munka után átmegyek a szomszéd városba iskolába, vagy a másik iskolába. Mert egyszerre többet is csinálok. Este hazaérve csendben a szobámban tanulok vagy cikket írok. Három generáció él együtt kicsit több, mint 100négyzetméteren. Az életem lecsendesedett, aminek legalább annyira oka a felnövés, mint a tudatosság. Mert ebből a kamasz csitriből egész érdekes nő lett. Olyan mint az anyja. Olyan, aki tudja, hogy mindenből van kiút, hogy a család az első, hogy nem adhatja fel. 

Nem csak azért vagyok hálás az anyámnak, mert felnevelt, elviselt hanem azért mert olyanná válhattam részben, mint ő. A világ a mi kapcsolatunkat érthetetlennek éli meg. Mert nekem ő nem szimplán az édesanyám. Sokkal több ennél! Ő a legjobb barátom, a támaszom, a példaképem és a hitem az életben. Mindeközben pontosan ugyanez vagyok neki én is! Ezt pedig nem mindenki nézi jó szemmel.

Az együtt töltött évek tökéletesen kicsiszoltak minden surlódást. A vitáink jó öt percig tartanak, amiknek az a vége, hogy belátjuk nem a másikra haragszunk. Minden feszültséget egymásra zúdítunk és a másikon vezetjük le. Mert bírjuk, és mert tudjuk, hogy a másik sosem tud majd igazán haragudni. Ha mérgesen hazaér és elküld engem a fenébe, én simán megmondom, hogy édesszívem te nem rám haragszol, szóval ezt ne velem csináld! Ha én érek haza mérgesen, akkor meg addig csesztet, hogy mi a fene bajom van, hogy végre kinyögöm ami nyomaszt és ezáltal megkönnyebbülök. Rengeteg tanáccsal látjuk el egymást és folyamatosan egymást tanítjuk.

Az én "tökéletelen" anyám, akit megannyi ember hordott már le, vagy sosem akarta megismerni milyen is valójában... kérem szépen ő megtanított engem élni! Megtanított arra, hogy egyetlen családom van, akit nem tiporhatok el. Megtanított arra, hogy egyetlen apám van, akit nem szabad elvesztenem és nem lehetek önfejű. Megtanított a csendre, hogy néha jobb ha befogom a számat. Megtanított türelemre, hogy várjam ki még az élet mindenkinek megadja, amit megérdemel. Megtanított határozottnak, céltudatosnak, magabiztosnak lenni. Megtanított az életre, megtanított, hogy ne féljek az elmúlás gondolatától. Megtanított arra, hogy a legmélyebb gödörből is van kiút. Megtanított arra, hogy nincs minden felett hatalmam. Megtanított arra, hogy nem minden ember úgy gondolkodik, mint mi és bár nehéz, de ezt is el kell fogadni.

Hálás vagyok azért, hogy részben olyanná válhattam mint anya! Mert a gyerek a szüleitől tanul és a mintákat otthonról hozza. Azáltal pedig, hogy a húgom és én ilyen emberek lettünk őt minősítik és nem csak minket! Rá tekintenek majd elismerő tekintettel. Mert megcsinálta! Egyedül csinálta meg! A kamasz tinédzserek érett felnőttekké váltak, akik tele vannak céllal és küzdelemmel, de sosem ártanának másoknak. Én pedig alig várom, hogy egyszer ennyire "tökéletlen" édesanya legyek mint ő és a gyerekeim majd ennyire "tökéletlen" gyerekek legyenek mint mi. Mert bár sosem tiltott semmit, és sokszor voltak összezördüléseink pontosan olyanná váltunk, mint azt szerettük volna és ő is szerette volna. 

Emberekké, akik senkit sem becsülnek le és mindenkin segítenek a maguk tökéletlenségével!

Most viszont megyek, mert lefőtt a kávé! De hol van már az a hülye mamusz? 

2017_0506162823_18216946_1404013952970326_1942541815_n.jpg

 

loading...


Szólj hozzá Te is!