2020-02-22 02:20:39, Boldog névnapot Gerzson !
Kereés az oldalon

Apró tüskék a díszpárnán

Németh Klaudia - 2019-12-27 10:00:00
Ünnepek ünnep kapsolatok túlevél aszimmetria karácsony karácsonyfa fenyű függés tökéletesség pompa

A fenyő már pár napja áll, úgy éreztem ne árválkodjon itt feleslegesen és kopaszon. Hosszas meló volt az elképzeléseimnek megfelelnie. Nos igen, ez egy nagy hibája ennek a világnak. Minduntalan a tökéletességet kergetjük. A fenyő díszei sem lehetnek diszharmonikusak, ahogy az ágai sem. Látványosan, de észrevétlenül kell bele simulnia mindenbe, ami körülveszi őt. Ha ránézünk, azt akarjuk látni, hogy helye van itt és jóleső érzéssel tölt el minket a jelenléte. Egy tárggyal is pont azt tesszük, mint az emberekkel. Messziről szemléljük, elemezzük és ki akarjuk hozni belőle a legtöbbet, holott csak a saját fejünkben létező tökéletességet vetítjük rá. A vége pedig mindig ugyanaz. Hátra dőlünk és rájövünk, hogy nem is olyan nagydolog ez, egy idő után pedig egyenesen zavarni kezd minket, hogy belerondít a mindennapokba. 

Mert ez a fenyő is csak azt teszi, amit elvárunk tőle. Olyan, mint amit a társadalmunkban élő emberek java elvár. Pompázik, kívülről ragyog, külsőleg közel tökéletes. Minimális aszimmetriája csupán arra emlékeztet, hogy nem mű, hanem valódi. Ebben a mű világban pedig már ez is dicséretnek számít.  De közel tökéletes pompája minden percben kiharcolja, hogy szemet hunyjunk a hibái felett is. Szemet hunyjunk a felett mennyi munka is őt a tökéletesség pompájában fenntartani. Mennyi energiát vesz el, hogy kívülről mindenki csak irigykedve nézze a szépségét. Holott esténként próbáljuk csendben eltűntetni a tüskéket, amik a mindennapjainkat keserítik meg. 

Minden este mikor csendben egyedül vagyok, próbálom elsöpörni a problémás részeket és tudomást sem venni a létezésükről. Ha elengedem, ha kidobom, akkor meg sem történt mantrázom minduntalan, holott idővel a problémák oly mértéket öltnek, hogy nem tudja velem a szépség sem feledtetni azokat. Pedig ez csak egy vágott fenyő a végén a kukában landol és kisebb lelkiismeret-furdalással tovább lépek rajta. De valójában hányan, de hányan élnek így? 

Kell valami, vagy valaki, de abból is csak a legjobb, a legszebb, a legtökéletesebb. Aztán ha az megvan elvárjuk, hogy simuljon be az életünkbe, tűrjön el mindent. Pompázzon és ragyogjon mellettünk, hogy mutogathassuk, mint egy bazárimajmot, de lehetőleg mi ne érzékeljük őt, csak ha mi akarjuk. Aztán ha meguntuk kivágjuk a kukába. Ennyire egyszerű ez. A kezdet kezdetén elvágjuk a másikban az eddigi életét és teremtünk egy újat neki, mindaddig még a másikból semmi sem marad és a közös élet kifelé ragyog, holott belülről rohad. Így teremtődik a káosz és a függés. Pedig annyi lenne, hogy élettel teli fenyőt keresünk, stabil gyökerekkel és hosszú-hosszú éveken át tehetnénk szebbé egymás karácsonyát, még akkor is, ha az a kapcsolat csak az ünnepek alatt ragyogna teljesen tökéletes pompájában, de a hibáival lenne stabil és varázslatos. Ehelyett a legtöbben a kuka mellett végezzük és annyira sem ragyogunk, mint az elején, amikor kiválasztottak. Élettől is megfosztott fenyők leszünk, akik rövid ideig ünnepi fényben ragyogtak.

loading...


Szólj hozzá Te is!