2024-03-29 16:32:35, Boldog névnapot Auguszta !
Kereés az oldalon

Szemétdombon is nő virág I.rész

Németh Klaudia - 2018-11-16 10:00:00
Elv/érzek
metoo erőszak érzelmi manipuláció alkoholizmus depresszió csonka család kirekesztés veled is megtörténhet betegség szexualitás hovatartozás elvált szülők gyereke szakítás érzelmi kiégés érzelmi terror

Az emberi agy különös egy szerv. Ha kell magába szív, ha kell mindent kitaszít. Nekem évekig nem voltak önálló emlékeim a gyerekkoromról a rengeteg trauma miatt, ami ért és az évekig húzódó mélyen burjánzó depresszióm miatt sem. Később, és a mai napig sem jött vissza egyetlen boldog kép sem erről az időről. Így nem tudom milyen boldog gyereknek lenni. Én mindig csak erős voltam. Felnőttként is csak erős lettem, nem pedig boldog. Sok évnyi önmarcangolásba pedig megannyi nem is annyira ritka történet belefért. Fájdalmak, csonka család, eltorzult férfi kép, megaláztatás, elnyomás, erőszak, alkohol, depresszió, öngyilkossági hajlam, szökések, betegség, de ezeken felül leginkább küzdelem. Hetek óta írom ezeket a sorokat, mert döcög, mert feltép sebeket és emlékeket, amiket nehéz kimondani; Történet foszlányokat, amelyekről nem lehet, nem nyersen írni, mert még nyersebb volt mindezt átélni. Ez a történet az én történetem, ebből a történetből csak egy van. Azonban hasonlóból rengeteg. Íme, töredékek egyetlen élet pillanataiból:

 

Sok játékom van. Kockajáték, logikai, búgócsiga és egy baba is, aminek filccel van a szeme kiszínezve. Zsebkendőből van a ruhája és befőttesgumi tartja azt össze.  Szétszedhető és a kályhában is jól ég. Igen, kipróbáltam. Az udvaron arról álmodok, hogy egyszer majd sikeres, felnőtt nő leszek. Az öreg akác alatt, körasztalon csodálom, ahogy egy gyufa teljesen beleég az ujjamba. Vörösen izzott a felvillanó kék csóva után. Fáj, felbuggyannak belőlem a könnyek és csak azt érzékelem, hogy az ordítás közepette anya felkap, apró csókokkal dobál és rohan velem. Hideg kútvíz alá tartja az ujjam, és már tudom, hogy jó kezekben vagyok. 

--------------

A következő emlék foszlányban már kilenc vagyok. A játszón a kisszőke lelök a hintáról. Koppanok a vizes talajon, a ruhám csupasár. Mivan tanyasi befostál?-ordítja és mindenki nevet. Délután hazaérek, bevágom az ajtót. Anyámék tegnap közölték, hogy válnak. Apám elment és én gyűlölöm ezt a rohadt életet. Szerte foszlott minden, amit erről a világról képzeltem. Bár tudom, a kisszőke csak szikrát adott a gyújtózsinórnak, ami belobbantotta a depressziót a lelkemben és ami miatt ma semmire sem emlékszem, azokról az időkről, amikor együtt éltek a szüleim.

--------------

Ülök a síneken és várom a halált. Nem tudom feldolgozni a világ változását, az új közeget, az új helyzeteket. Úgy érzem, az élet nem nekem való. A síneken ülve már látom a vonatot, lassan keservesen lassan közeledik. A várakozást pedig egy rohadt nagy pofon szakítja félbe. Hazavisznek. A farakáson ülve órákat siratom, hogy nem vált meg a halál. Anyám szótlanul ül mellettem késő estig. Semmit sem szól. Anyám tudja, hogy csend kell.

--------------

A városban sétálok, elbambulva kilépek egy platós elé. Az hangos csikorgással megáll és kurvaanyáz, ahogy a torkán kifér. Szótlanul intek, megyek tovább a zebrán, és elképzelem, hogy nem áll meg. Elképzelem, ahogy végig gázol rajtam és, mintha bukkanón haladna át, száguld tovább az útján. Elhessegetem a gondolatot. Kissné szerint addig még egyért érdemes élni, addig élni kell.

--------------

A nagykést szorítom a panel ablakán kibámulva, és elképzelem, ahogy lassan magamba eresztve megtekerem a kést és kiserken a vérem, összeesek és a hideg padlóra alvad élettelen testem utolsó csepp vére is. Majd látom, ahogy anyám és húgom hazaérve belehal a fájdalomba. Elteszem a kést és vele együtt az öngyilkosság gondolatát is, örökre. Felrajzolok egy mosolyt és megértem, hogy a világban a legtöbbeket nem érdekli mások problémája. Elkezdődik egy újabb időszámítás az életemben. Ami bár mosollyal teli, de koránt sem boldogabb.

--------------

Van egy pasim. Nyolc hónap után végre megadtam neki magam. Kielégülten horkol az ágyon, az én bugyim tiszta vér. Az erkélyen ülök, a csillagos égboltot bámulom és el akarom hinni, hogy teljesen normális, hogy rossz volt, hogy fájt és azt éreztem felszakad a méhem. Azt mondta, ha szeretem, megteszem. Megtettem. Holnap matek érettségi. Erre kellene koncentrálni. 

--------------

A vizsgák után mindenkinek jár egy kis relax. A diszkóból hazafele viszont fiatal srácok ordibálnak utánam, hogy a hájas seggemmel dögöljek meg szifiliszben. Negyven kilót szedtem fel az elmúlt időben és két hónapja nem jött meg. Az is lehet, hogy terhes vagyok.

Hamar kiderül, hogy nem várok babát sőt, autoimmun hormonbeteg vagyok. A nőgyógyász épp bennem jár, ciszták mindenhol, hát magának feltehetően nem lesz soha gyereke, mondja. Hirtelen kihúzza a gépet. Törölje meg magát, kész vagyunk. Viszlát. Egy deka együttérzés nincs a szavaiban. A nőgyógyászati asztalon, mind csak egy darab hús vagyunk. Körítés a vagina körül. 

Ultrahang képpel ülök a Volán szakadt ülésén. Felettem a busz rozsdás és becsepeg az esővíz. A csepp a fejemre hullik, legördül az arcomon és összeolvad a könnyeimmel. Fogalmam sincs merre tovább. Két órája attól féltem terhes vagyok, most attól sosem leszek az. Anyám, a stabil bástyám velem zokog, és azt mondja, megoldjuk. Bár úgy elhinném, mint mikor a kút alá tartotta az égett ujjaimat. 

--------------

Hazaértem. Az ember ma bebaszott a haverjával és ezért kíván. Én nem akarom. Nem vagyok olyan mentális állapotban, de nem érdekli. Könyörgök. Nem érdekli. Acetonos szagával liheg az arcomba és félig lankadt farkával hamar végez. Elfordulok és zokogok, némán bele abba a hatalmas űrbe, amit minden éjszaka csak a horkolás tör meg.

Másnap felrajzolom a világnak a mosolyom. Minden rendben van. Minden rendben lesz. Mormogom, de már egyre inkább képtelen vagyok elhinni. Ezt az estét rengeteg követi. Hol részeg, hol nem. De a tény, az tény. Nem akarom, de megteszem, mert nincs más megoldás. Egy idő után kitanulom, és így hamar végzünk, én elfordulok és egy szebb világba képzelem magam. Egy világba, ahol hiszek magamban, ahol én is számítok.

--------------

Közben ott hagyom az egyetemet. Elegem lesz abból, hogy csak az érvényesülhet, aki délután „korrepre” jár, aki lentebb hajul a krétáért és kibuggyan a melle. Tanárnak készültem. Matek, fizika tanárnak. Hiány szakma. Szükség van rá az országban. Másfél év alatt ölik ki belőlem a lelkesedést. Ez a férfiak tudománya, minden nap ezt kántálják. Egy nő sem lett a csoportból fizika tanár.

Mélyre zuhantam. Az éltanuló, a család nagy reménysége az egyetem után közmunkásként tudtam elhelyezkedni. Az érettégi csak érettségi. Pont úgy szart sem ér, ha kettes, ha jeles. Februárban pedig a fű sem nő és faluhelyen a munkalehetőségek sem szaporodnak meg a kedvemért. Bár a közeg jó, a fejesek eléggé lekezelően tudnak állni az emberhez, voltam én senkiházi közfogis, dagadt kurva, csicska és hasonló szépségek is.

--------------

21 éves koromra egy érzelmileg labilis, karrier nélküli, közmunkás lány voltam egy párkapcsolatban, amibe a kezdetekkor belefulladtam. Semmi sem lett abból a lányból, akit gyerekként az udvaron elképzeltem. Amikor pedig az ember nagyon mélyre kerül, hamar elhiszi, hogy végre neki is jár a mesebeli „lovestory happy enddel” a végén. Nos így szerettem bele életem eddigi legmeghatározóbb lopott boldog perceibe, és a férfibe, aki ezeket kiváltotta. De instabil talajra nem lehet építeni. Tehát kezdjünk rombolni.

--------------

Éjszaka hosszú vallomásokba, gyengéd szavakba, és mesebeli történetbe kapaszkodok egészen hajnalig. Nappal a wc-ben hányok az idegtől, a lelkiismeretfurdalástól, mert végre kitekintettem egy érzelmi terrorból a fénynek tűnő pokol felé. Harcol bennem a múltam, a jelenem és a terrorban élő nő indokolatlanul mázosra festett jövőképe kettő héten át, amikor is lezárom a kapcsolatom.

Vége. Több évnek oly hirtelen vetek véget, hogy az egész környezetem lehidal. Reggel felébredve nem megyek dolgozni, reggelit készítek, titokban elszívok egy cigit, felkeltem és felvázolom, hogy elegem van. Elküldöm és ő térden csúszik előttem. Könyörög és ígéri, hogy megváltozik. Látszik, hogy nem érti, mi történik. Tudom, hogy azt hitte szeretem. Tudom, azt hitte örökké várok arra, hogy felnő. Azt is tudom, hogy én hitettem mindezt el vele. Mélyről feltörő zokogással sétál ki a kapun és a hangos durranásra összerezzenek. Összeesek és fulladásig zokogok. A taknyomban úszok és a földet verem, azt a fekete-szürke mintás retkes metlakit. Anyámat hívom, azt mondom megöltem őt. És akkor talán el is hiszem. Anyám percek alatt szeli át a várost, vakar fel a földről és a romos új házban, a kútnál a víz alá tartja a fejemet és mosdat, mint egy gyereket, akit az égő gyufa égetett meg. Azt mondja minden rendben lesz, és bármi jön is ezután az nem az én hibám. Bár elhinném. Bár csak egy kurva gyufa lenne, de ezen a napon visszavonhatatlanul felnőttem. Egyikünk sem tudta mi történik ezután. Lutri lett az élet és csak vártuk, hogy magában, vagy bennem tesz előszőr kárt.

Majd néhány nap múlva elindul életem legnagyobb küzdelme. Amikor az udvaron szívom a vízipipát mellém repül egy nehéz tárgy. Centik. Centik és semmi sem marad. Nem lett volna döntés életről-halálról. Zaklat, keres, üldöz, részegen motorral és ordibál utánam. Azt mondja, ha mind a ketten meghalnánk, talán újra együtt lennénk. Majd hoz egy virágot és közli, hogy szívesen megbasz, ha nincs kivel megoldanom. Széttépi a virágot, mikor nemet mondok és elhajt, majdnem a fának csapódik. Szótlanul állok, megfordulok és bevágom a nagykaput. Éjszaka tele dobálja az udvart a személyes tárgyaimmal, azt mondja a maradékért menjek át. Erőt veszek és elindulok. Gyűlölettel teli arccal áll az udvarán, behív, egy nagy kanna gázolajat locsol a ruháimra, a képeimre, rajzaimra, a múltam egy darabjára és egyetlen gyufa szikrájával berobbantja életem egy meghatározó időszakát. Máglyán ég előttem minden értékem. Semmi sem marad a cuccaimból. Szótlanul, némán állva figyelem az utolsó lángcsóvákat is. Ő közben ordít, hogy kinek kellek majd a dagadt seggemmel, a meddő, cisztás petéimmel, mikor gyerekem sem lehet. Üvölti, hogy ha ő undorodik tőlem, akkor más is fog. Minden elég. Amikor már csak a hamu marad, kisétálok a kapun és hazamegyek. Nem akarok neki hinni, de úgy viszem a szavait, mint egy elfertőződött hegesen varasodó sebet. 

--------------

Mint egy kiszáradt korcs úgy szomjazom a boldogságra. Pillanatok alatt akarom bepótolni a meg nem élt boldogságot, szerelmet. Pillanatok alatt akarok semmissé tenni mindent és belefulladni a szerelembe. Mindent, azonnal és ez lesz a vesztem. A legtöbb ember nem tud gyászolni és nem hagyja megélni a fájdalmat. Mindig is azt láttam, hogy rohanunk előre, hogy nincs megállás, ahogy mondani szokták az élet megy tovább. Így hát én is rohanok, egészen addig még a másikat bele nem fojtom az ölelésembe, a mosolyomba, a szerelmembe. Az meg belefullad, mielőtt ezt belátom. 

Az egyik nap ölel, a másik nap kisétál egy kapun és soha vissza sem néz. Válaszok nélkül hagyva fulladok bele a saját nyomoromba. Elszívok egy cigit, majd kettőt. Töltöm újra és újra, majd vodkával öblítem. Eközben Alvin Kurva élet című száma ordít a negyven fokban. A földön fekszek és üvöltöm vele. 

"Ez a mocskos élet, ez a rohadt élet,
ez a mocskos, rohadt, kurva élet..."

Anyám kéri, hogy beszéljek, de nem tudok mit mondani. Úgy érzem végleg kiégtem.

A vodka lesz a társam a bajban, belefolytom a bánatom és heteken át csak iszok és írok. Végszó, ez lesz a címe. Felszakad bennem minden kétségem és egy utolsó reményként postázom el. Várom, hogy ír, hogy választ ad, de sosem kapom meg. Hónapok telnek el, az üvegek pedig szaporodnak a polcon. A kocsma hű társam lesz a bajban, és tökéletes úton indulok el, ahhoz hogy teljesen lecsússzak.

--------------

Majd lesz egy fiúm és beleesek a társadalom egyik legnagyobb hibájába. Mást keresek a saját problémámra, és nem meggyógyulok. Nem kedvelem őt, de kihasználom és elhiszem, hogy majd tovább lépek általa. Mindenki tudja, hogy nem szeretem. Azt se tudom, tudok-e még szeretni. Szembe állít a múltammal és várja, hogyan reagálok. Leckéztet, amiért a szájába tudnék lépni. Majd az egyik buliban lekurváz, a nyaraláson pedig rám akarja borítani az ágyat. Hazafele majdnem ütközünk, sosem éreztem biztonságban mellette magamat és akkor megfogadom, hogy ennek itt a vége. Háromszáz kilóméteren át nem szólunk egymáshoz. Hazaérve elhagyom. Semmit sem érzek ez miatt. Ma sem sajnálom, de ezen a napon megfogadtam, hogy újjá építem önmagam.

Mert én sem voltam sosem hibátlan. Úgy forgatom emberek szívében a szavakat, mintha éles tőrrel vagdosnák azt. Érzelmileg könnyen hatok másokra, amivel bármikor visszaélhetek. Éveket hazudtam a világnak, hogy boldog vagyok és hazudtam önmagamnak, hogy minden úgy jó, ahogy van, és minden csak tanít engem, ami által jobb ember lehetek. Ez viszont piszkosul nincs így. Egyáltalán nem kellene, egyetlen embernek sem ezeken átmenni és az én életem cseppet sem egy kimagasló történet. 

Gyerekként az akác alatt elhittem, hogy a legnagyobb fájdalmat egy égő gyufa okozhatja. Aztán mégis elporlott az egész életem. A kevés önálló emlék mellett a legnagyobb baj, hogy nem hoztam magammal semmit, ami szép volt és sokszor meg is kérdőjelezem, hogy volt-e benne szépség. A felszínen egy sikeres, mindig mosolygó lány voltam, ami belül rohadt. Nincs meg előttem az erős férfi képe, és rettegtem sokáig attól, hogy újra bevonzom az elkövetett hibáimat. Tehát egyetlen út maradt előttem. Talpra állni és megtalálni ki vagyok és merre tart az életem. Ehhez pedig egyedül kellett lennem éveket. Hogy ma hol tartok? Hamarosan kiderül.

Folytatás...

 

 

loading...


Szólj hozzá Te is!