Az élet olyan mint az EKG vonal; folyamatosan váltakoznak az aktív és inaktív szakaszok. Ahogy már ezerszer hallottuk: Egyszer fent, máskor lent. Ez egyik esetben reményt adhat, másikban óvatosságra int és arra ösztönöz, élvezzük ki a boldog időszakot, mielőtt beüt a krach.
Ha visszagondolok az elmúlt néhány évemre valóban folyamatosan váltották egymást a jó és rossz időszakok. Némelyik csak néhány napig, volt amelyik fél évig is elhúzódott. Kiszámíthatatlan tehát, hogy egy-egy jó időszak meddig fog tartani, azonban egy valami biztos; lehetsz bármennyire rossz helyzetben, érezheted úgy, hogy totál értelmetlen az élet és nem tudsz kimászni a szakadékból, mert nem látod a kiutat, a vége mindig ugyan az; egy idő után majd azon kapod magad, hogy fent állsz a szakadék szélén és csak távolról nézed a mélységet, ahol az elmúlt időt töltötted. Aztán fogod magad, megfordulsz és elsétálsz onnan. Talán még megmászol egy hegyet is, a nagyobb kontraszt kedvéért.
Ez persze fordítva is működik; azokban az időszakokban, mikor jól érzed magad, eszedbe sem jut, hogy - bármilyen rosszul is hangzik - egyszer ennek is vége lesz. Az ember szeret tagadásban, álomvilágban élni és elhinni, hogy a boldogság egy egész életen át tart. Ezzel az elképzeléssel nincs is semmi gond, az emberek perspektívájával van probléma, ahogy ezt az egész boldogság dolgot látják. Mert a legtöbben nem veszik észre, hogy boldognak lenni tudni kell.
Az elején említettem az EKG vonalat, de vetítsük rá a boldogságot, valami sokkal hétköznapibbra; szerintem éppen olyan, mint az evés vagy az alvás. Javíts ki ha tévedek, de hiába eszel reggelire egy jó adag rántottát, a nap folyamán meg fogsz éhezni, igaz? És hiába alszol 12 órát egyhuzamban, nem fogod kibírni a hét hátralévő részét alvás nélkül. Ahhoz, hogy egyáltalán életben maradj, bizonyos időközönként enned és aludnod kell. A boldogság pontosan ugyan így működik; minden egyes nap tenned kell valamit érte, különben elmúlik.
A legtöbben természetesnek veszik és állandó állapotnak gondolják a boldogságot, aztán mikor elmúlik, nem értik, hogy mi a franc történt. Ha életed során egyszer is felmerült benned a kérdés, hogy "miért nem vagyok boldog?", akkor azt kell mondjam, rossz kérdésen agyalsz. Gondolkozz el inkább azon, hogy azt csinálod-e, ami boldoggá tesz? És ez egyszer próbálj meg 100%-ig őszinte lenni magaddal. Ha a válasz "Végülis igen, mármint annyira nem rossz a munkám és néha jut időm azokra a dolgokra, amit szeretek csinálni.", akkor nem jó úton jársz, mert ebből rögtön kiderül, hogy valami oknál fogva nem azt csinálod, ami boldoggá tesz. Olyan mintha azt mondanád "Hát, a munkám szívás, de kell a fizetés, ezért bevállalom a napi plusz két órát, és ha minden jól megy, kis szerencsével el tudok menni hétvégén valahova a barátokkal/családdal kikapcsolódni". Kevésbé hangzik jól, igaz? Pedig a két mondat ugyan azt jelenti, én csak kivettem a szépítést az elsőből, hogy kicsit közelebb álljon a valósághoz. Annyira egyszerű, ha a munkád, amivel a napod nagy részét töltöd nem tesz boldoggá, akkor mégis miért várod azt, hogy bármi más ellensúlyozni tudja az ott elszenvedett órákat? Bármilyen ijesztő is, ha ilyen helyzetben vagy, lépni kell!
Idén szeptembertől idegenvezetőnek tanulok. Majdnem elvetettem ezt az elhatározást, és nem sok választott el attól, hogy lemondjak arról, amire évek óta vágyok, pusztán azért, mert kaptam néhány véleményt a körülöttem lévőktől, miszerint "a turizmus haldoklik" és nem érdemes ezen a területen elhelyezkedni. Vagy éppen "diploma nélkül nem találsz jól fizető állást". Szerencsére ahelyett, hogy elfogadtam volna ezeket a véleményeket, inkább átgondoltam még egyszer a dolgot és rájöttem, hogy csak azért mert mások nem mernek kockáztatni annak érdekében, hogy azt csinálják ami minden nap boldoggá tenné őket, nekem nem kell lemondanom az általam elképzelt jövőről.
Senkinek nem szabad lemondani arról, amire vágyik és amit tényleg szívvel-lélekkel csinálni tud. Teljesen mindegy, hogy miről van szó. A trükk csak annyi, hogy merni kell nagyot álmodni és úgy ragaszkodni a kitűzött célhoz, mintha fél kézzel kapaszkodnánk egy szikláról lelógva. Lehet, hogy elérhetetlennek tűnik, de ha elengeded a kapaszkodót, és meg sem próbálod felküzdeni magad, akkor biztosan lezuhansz.
Ha viszont elhiszed, hogy bármit elérhetsz, amit kitűzöl célul, akkor már félúton jársz!
További cikkek
