2020-08-09 02:06:36, Boldog névnapot Emőd !
Kereés az oldalon

Büszkeség és jobbítélet

Magyar Gina - 2018-12-30 10:00:00
Nem tabu
párkapcsolat szingliség újév önrevízió

December 30-a reggel 5 óra van, idén már nem kell dolgozni (haha), azonban az ember agya nem képes olyan könnyen leállni. No, nem munkán pörgök – azt általában nem hozom haza agyban sem…

Amíg megittam a bögre kávémat, gyorsan végig lapoztam pár pasit a Tinderen – ez amolyan unaloműző nekem is, mint sokaknak, szerintem másra nem is igazán jó ez. Viszont megint eszembe jutott a napokban már szinte szikraként bennem gyúlt gondolat, aminek aztán vagy lesz erőm a végére járni vagy nem (magamat ismerve lesz), hogy már megint elérkeztem egy társadalmi lépfenéhez és már megint a férfiakkal van a baj…

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy miért keresek mindig valami problémát, aminek a megoldásán (legalább a saját életemben) elkezdek dolgozni? – nos, nem azért, mert én valamiféle idealisztikus világot akarok magam körül teremteni, hanem azért mert ami sokaknak oly könnyen jön, nekem és még szintén sok más nőnek nem, és egyszerűen ki akarom deríteni, hogy miért. Persze, a hiba keresést az ember mindig magánál kezdi, és sorra veszi azokat a momentumokat, hogy az adott – eddig – nem sikerült szituációkban ki és miért lehetett a hibás.

Hogy tiszta legyen a kép, azt próbálom megfejteni, hogy vajon a férfiak és a nők, miért képtelenek nyitni egymás felé, elengedni magukat és önmaguk lenni, hogy aztán a randiból vagy egy véletlen találkozásból is vad egymásra találás, óriási szerelem lehessen és ha nem is örökre, de egy annak tűnő hosszúságig legalább örülhessenek egymásnak?

Ugye ez egy nagyon kemény fa, de én belevágom a fejszémet és ismét megpróbálom a saját szerencsétlenségem vagy szerencsém árán kideríteni a szingliség gondterhelt vagy éppen direkt oldalát. Gondterhelt akkor lehet egy szingli, ha foggal-körömmel pasit akar szerezni (legyünk őszinték, mindannyian vagyunk néha így), aki pedig direkt szingli, annál annyi a különbség, hogy az imént említett szituáció mind kevesebbszer jön elő, és dafke jó neki szingliként. Persze utóbbi elég szerteágazó, mert vannak a pasifaló direkt szinglik, meg a szűziesek.

És van az a szingli, aki egy kicsit az összesnek a keveréke, körülbelül ez vagyok én: aki akar pasit, de amíg nincs, addig jó egyedül is, viszont közben a férfifalást választottam. Ribanc? Nem - nem, Bridget Jones óta tudjuk: céltudatos érett nő, aki saját szórakoztatására fogyaszt férfiakat.

Na jó, nem úgy kell ezt képzelni, hogy minden nap másikat…néha másikat, néha ugyanazt, de nem minden nap.

Persze, az álompár szindrómában szenvedő, magukat borzasztóan szerencsésnek érző, minden mondatukat „a párommal” kezdő, magukat feleslegesen bekorlátozó és idealisztikus álomvilágban élő párocskák (és itt ma már a páros nemcsak női, hanem férfi tagjairól is beszélhetünk, ami szerintem tök férfiatlan, ahogy nyáladzanak), szóval ők a fentieket nagy meglepődések, szemforgatások – és lesütések közepette szűziesen ítélik el, hiszen gyorsan elfelejtik, hogy ők is pontosan ugyanezt csinálták mielőtt beálltak ama kényszeres társadalmi normasorba, amiben most rendkívül boldognak kell, hogy érezzék magukat és elégedettnek a megteremtett élettel. Néha nagyon sajnálom őket, amikor tudom, és persze kívülről látszik is, hogy amit gondolnak az életükről az kanyarban nincs, és pár éven belül minta kapcsolatuk hamuin fognak csücsülni végtelenül meglepődve azon, hogy összetört az álmuk. Ez mind elsősorban nem az ő hibájuk, nem az ő saruk, hogy egy meseszerű elképzelt világban – ami ideig-óráig képes megállni a lábán és csalárdul elhiteti a két féllel is, hogy ez a valóság – ők ezt érzik elfogadhatónak, mindenki által irigyelt mintának. Viszont ők is részei annak a gépezetnek, amely ezt a fals érzést és életet generálja, egyre többeknél és egyre durvább módon előjön ez a fiatal házas szindróma, és egyre nagyobb csalódásokat okoz 40 éves kor körül, amikor ez az addigra már megkopott tündérmese végleg szertefoszlik.

Na de térjünk vissza az újabb vállalásomhoz, mert ott is vannak cifra dolgok. Ami alapvetően borzolja a kíváncsiságomat az elmúlt hetekben az az, hogy vajon milyen fából faragták a mai 28-35 éves pasikat? Mit várnak az élettől, mit várnak a nőktől?

Azért teszem fel ezeket a kérdéseket, mert ebbe a korosztályba tartozó nőként, egyszerűen nem lehet kiigazodni azokon a pasikon és szituációkon, amikor a férfi jelzi, hogy kellenél, bejössz, kicsi lépéseket tesz is, majd elhallgat és nagyobbakat már nem. Közben a kis lépésre te persze mértékében elengedő viszontválaszt is adsz, majd mégis megtörténik az elhallgatás.

Jelen pillanatban két olyan férfi is van (őket személyesen ismertem meg), akivel ez a szitu és most tehát olyan kísérletbe kezdek, hogy kiderítsem, mit kell tennem annak érdekében, hogy eme hímek folytassák az udvarlásukat.

Vagy netán nem tudják, hogyan kell? Vagy netán berezeltek? Sok, vagy kevés volt a visszajelzésem?

Nos, mértékletes, finom jelzéseket követően ezekre próbálok választ keresni a következőkben. És persze ki tudja, mit hoz a jövő év. BÚÉK!

loading...


Szólj hozzá Te is!