2019-10-17 22:52:58, Boldog névnapot Hedvig !
Kereés az oldalon

Hamis igazság

Magyar Gina - 2019-03-10 10:00:00
Nem tabu élet hidak múlt jövő élet külföldön élet itthon

2019_0308223151_iss_11241_02962-si.jpg

Mostanában elég sokat kell várnom arra, hogy elérjen az az állapot, hogy leülök és elmerüljek abban a konkrét, belülről motoszkáló témában, ami napi szinten többször eszembe jut. Ez nem azért van, mert elhagyott az ihlet, hanem pont azért, mert annyi gondolat kavarog a fejemben óráról-órára, hogy szinte egyiknek sem tudok a végére érni. Ezt nem szeretem, mert a számomra fontos kiegyensúlyozottsághoz fontosnak tartok mindent végig gondolni és rövid úton jutni is valamilyen döntésre magamban.

Most jó pár dologban várok magamtól ítéletet, de ezek többségében hosszú távú dolgok, amiknek a körvonalazódása még folyamatban van. Ettől függetlenül azért részeredmények vannak, amiknek az elérése szintén fontos, mind a döntés meghozatalához, mind pedig az oda vezető út megkönnyítéséhez. Tudom, hogy ez most nem biztos, hogy érhető, hogy mire gondolok. Nos, elmondom.

2019_0211114008_true_or_false_large.jpg

Sokat meditáltam már azon, hogy mit kell elvégeznem itthon, ebben az országban addig, amíg a terveim szerinti útra nem lépek és el nem távozom innen. Fontos, hogy az ember ismerje saját magát, én úgy gondolom, hogy elég jól művelem ezt ahhoz, hogy tudjam, fokozatosan fel kell égetnem hidakat, el kell simítanom konfliktusokat, le kell zárnom kapcsolatokat ahhoz, hogy miután elmentem, ne akarjak visszanézni, ne legyen bennem az „ezt még meg kellett volna tennem” érzés.

Ez az „elmentem” még nem most lesz, hanem pár éven belül, addig azonban viselnem kell annak a dolognak a kockázatát, hogy esetlegesen kevesebb ember fog egy idő után körülvenni, mint akik még most teszik, és lényegesen letisztul a kép, hogy kik azon, akik igazi barátnak mondhatók és kik azok, akikkel csak egy szakasz jutott egymás életéből.

Fájóan őszinte ember vagyok és nem szeretek kérdéseket hagyni magam mögött. Ahogy én sem szeretem a bizonytalanságot, mást sem tartok abban. Persze van az a helyzet, amikor valaki vakon akar hinni egy útban és teljesen vakon közlekedik az életében, tudom milyen ez és az is, amikor valaki pont azt mondja meg, amitől a leginkább félsz, hogy valaki egyszer kimondja. Pedig te magad is tudod.

Nekem őszinte emberként viselnem kell az esetlegesen nagyobb magány kockázatát ebben a totálisan félresiklott és színházakban játszott világban, amikor az embereknek már fogalmuk sincs, hogy éppen hol és hova tartanak, csak követik egymást egy valamilyen úton, aminek általában ugyanaz a kimenetele is, árnyalatbeli különbségekkel, de a végeredmény mindig fekete, vagy fehér.

A magam részéről arra jöttem rá, hogy senkinek nem fogom és nem kell eljátszanom a vak barátot, aki mindennek csak örül, ami a másikkal történik, holott pontosan látja, hogy hova tart a másik élete. Nyilván megváltoztatni senkit nem tudok és az életét sem. Ha megtehetném, mindenki hiperboldogságban és egészségben élne élete szerelmével, de sajnos erre nincs módom, így csak azt tehetem meg, hogy azoknak az embereknek felhívom a figyelmét – amikor ezen út ellentétjére léptek – akiket fontosnak érzek, hogy nem ez a jó irány. Azért is vállaltam be a „csúnya, rossz, őszinte” szerepét, mert – mint mondtam – számomra is így derül ki, hogy ki az, akinek elmondhatom teljes szívemből azt, amit gondolok és ki az, aki igazán a barátom.

Többek esetében rájöttem az utóbbi 1-2 évben, hogy én is hibáztam, amikor életre szóló barátságot gondoltam az XY-nal való kapcsolat mögé. Csalódásról nem beszélnék, mert ettől függetlenül tisztességes és jó emberekről van szó, maximum ott hibádzik a dolog, hogy nem bírják el az őszinteségemet. Mindamellett, hogy én is próbálom mérsékelni a „megmondom” szituációkat és egyre inkább visszafogom a jót akarásomat, néha belefutok olyanba is, hogy kvázi kikényszerítik az őszinteséget, majd megsértődnek rajta, amikor igazságra lelnek. Márpedig hazudni nem fogok, soha. A tapasztalat az, hogy hosszútávon az igazság a kifizetődő, még akkor is, ha emiatt időszakos magányt kell elviselni azok részéről, akik jobban szeretnek hazugságban élni, szemfedővel.

Nos hát, a fentiek mind nem azt testesítik meg, hogy az én zsebemben ott van a bölcsek köve, vagy bármiféle igazságos amulettel, jövőbe látással rendelkeznék. Egyszerűen csak egész életemben nyitott szemmel jártam, figyeltem az embereket, életeket, sorsokat, és amit a legtöbben nem szeretnek az az, amikor azt mondom, hogy bizony a legtöbbünk élete bekategorizálható. Az enyém is, bár én nagyon küzdök az ellen, hogy ez így legyen és igyekszem valami olyan mentén haladni, ami nem sokára kizökkent a szürke életből.

A legtöbben viszont pont, hogy szeretnek belesüllyedni egy, a környezetükben látott keretbe, amiben van X lehetőség – mindenhol ugyanazok – és tehetetlenül elkezdenek igazodni egy olyan sémához, amiben kvázi zombikká válnak, ugyanolyanná, és megmosolyogtató módon mégis azt képzelik, hogy az ő életük különleges és megismételhetetlen. Ezeknek az életeknek a kimenetele sem soktényezős, olyan 2-3 variáns van. Természetesen nem várható el az emberek többségétől, hogy kívülről és főleg nem, hogy reálisan lássa magát, hiszen miért is tenné, mikor saját magán kívül immár plusz egy fő is erősíti a sablon darabjait és segít elhitetni a tévedést, amely ideig-óráig a legjobb döntésnek tűnik.

Az érdekes és értékes emberek tehát így válnak értéktelenné, mert pont az veszik ki belőlük, ami miatt különlegesek voltak.

Az emberek 90%-a az említett modell megléte ellen kézzel-lábbal tiltakozik, de ez nem csoda, hiszen a tisztán látás és a tudatos élet választása nem a mai világunk kenyere. A legtöbben még ma is egy olyan világban próbálnak élni, ami a maradék 10% által megteremtett új – és nem feltétlenül rossz, hanem inkább szabad - világ miatt nem képes működni. Miért? Azért mert az ember alaptermészeténél fogva kíváncsi, a lelke mélyén nyitott az újra, érdekli a szabadság és a 90% nagy része hiába választ egy sablont, ki fogja próbálni, amit megélni lát a 10%-tól, és sokan inkább azt választják, miután rájönnek, hogy az eredeti teher – amit életcélként tűztek ki - nem fontos.

A hiba ma még ott van, hogy túl kevesen jönnek rá erre a receptre és az életük jelentős hányadát képesek eltölteni azzal, hogy egy hamis igazságot kergetnek, ki nagyobb, ki kisebb mértékben.

S, hogy mikor jöttem rá minderre? Tényleg nincs a zsebemben semmiféle igazságszérum, hanem volt időm és akaratom átgondolni mindent akkor, amikor én is majdnem belecsúsztam a 90%-ba, amikor én is majdnem egy sablont választottam és az után epekedtem, de nem akartam igazán, csak azt akartam, hogy olyan legyen az életem, mint másnak és irigykedtem, hogy másoknak minden milyen könnyen jön.

Aztán elkezdtem látni, hogy milyen könnyen megy is minden. És általában megy.

Amikor ezt mondom, akkor persze mindenki ismét egyedülinek és kivételnek érzi magát, sajnos nem így van.

Manapság akkor vagyunk különlegesek, ha merünk az álmainkért tenni, és ha ezek az álmok nem csak tévképzetek. Ha merünk kimondani dolgokat, ha merünk rosszak lenni, ha merünk jók lenni, ha merünk őszinték lenni és merünk lépni. Én ezt követem, mert ez az egy életem van, és ezt nem teszem bele egy sablonba. Nem akarom, hogy olyan legyen, mint másoké. És visszaérve a barátságra, büszke vagyok azokra – az egyre többekre – akik értik ezt, és felismerték. Nem baj, ha még nem tettek érte, – én sem mindent – de fognak, vagy legalább ismerik a receptet.

Ha a 10% „értelmiség” egyszer feljebb kúszik sokkal több boldog ember lesz, akár párban, akár egyedül is. A mai világnak már nem az a lényege, hogy együtt legyünk boldogok, hanem az, hogy egyedül legyen boldog az ember. Aztán ha ehhez társul mellénk valaki, aki szereti a mi boldogságunkat, és neki is van, akkor lehetünk ketten, szabadon boldogok.

 

Ma viszont még ez a 90% másoktól várja a happy-t, és irigykedve nézi a 10%-ot, aki lubickol a saját boldogságában. 

loading...


Szólj hozzá Te is!