2024-02-22 02:26:05, Boldog névnapot Gerzson !
Kereés az oldalon

"Szünet"

Karapándzsity Kristóf - 2017-11-13 10:00:00
Sors-szinkópa
utolsó terápia szünet felszabadulás szabadidő kamera ukulele éneklés klipforgatás videók rajzok kották x-faktor egyetem visszatérés produktivitás célok tervek gyógyulás non-hodgkin limfóma kiújuás

2016. február közepén megkaptam a hatodik, utolsó terápiámat. Ezután kellett majd visszamennem kb. 2 hónap múlva ellenőrzésre, úgyhogy ez az időszak megkapta tőlem a „szünet” elnevezést.

Valóban felszabadulásként éltem meg ezt a kis időt, sőt, ez volt az a rész, amikor a legaktívabb voltam. Felszabadulva a kezelés súlya alól, szinte már magaménak éreztem a gyógyulást. Úgy gondoltam, hogy ellenőrzésre visszatérve nem lesz semmilyen komolyabb probléma, és visszatérhet lassan minden a rendes kerékvágásba. Egy normális nyár – jobb mint a tavalyi, majd egy teljesen normális félév, amitől tartottam ugyan, hisz lemaradással kezdek mindenképp, de igyekeztem pozitívan látni ezt is.

A sok szabadidőt kreatívan használtam fel, erre mindenképp büszke vagyok ebből a tavaszból. Teljesítettem egy vágyamat és vettem egy komolyabb fényképezőgépet, mellyel videót tudok majd készíteni, rengeteget ukuleléztem (végül ezért is leptem meg magam még három darabbal) és zenéltem, tervezgettem, kottát írtam, rajzoltam. Éltem én mindennek, amit csak szeretek. Szegeden voltam sűrűn, segítettem Rékának, főztünk, halaztunk, éltünk egy normális kis életet.

Az első nagyobb szabású ötletem talán a klipforgatás volt, az évfordulónkra. James Arthur Say you won’t let go-ját felénekelve jutott eszembe, milyen szép is lenne, ha erre megörökítenénk a szerelmünket. Réka benne volt a dologban, így megszületett a felvétel, youtube-on megnézhető:

Nekivágtam közben a videózásnak is. Ha már megvolt a kamera, mindenképp ki kellett próbálnom, hogy legalább lássam, és hát a vér is hajtott. Így nyílt meg az ukulele-session, ami ugyan (még) nem büszkélkedhet több tíz videóval, de jó párral megindult azért szépen, és az emberek is örültek neki látszólag.

Ó, igen, ígértem rajzokat is. A „művészi” énem is megmozdult ebben a kellemes időszakban, azt találtam ki, hogy az ukulelén lejátszott dalaimat jó lenne valamilyen módon megörökíteni – csak, hogy emlékezzek, mit is tanultam és tudok már, mit játszottam már életemben. Erre egy kis mappát vásároltam, amiben először elkezdtem írni a kottákat szépen egyesével, majd elkezdtem rajzokat csinálni az előadókról, vagy a témájukban. Ez egy darabig nagyon le tudott kötni, megnyugtatott és elégedettséggel töltött el – egész jó rajzok készültek, ahogy egyre inkább haladtam előre.

2017_1102180823_szunet_proba.jpg

(Játék: Ki ismeri fel a személyeket? :D Legyen mondjuk felső sortól és balról jobbra haladva! Hajrá :) )

Meg, ha már zene, akkor elmondom azt is, hogy az X-faktorból is felhívtak ebben az időben. Bizony ám. 4 év után is. Kedvesek voltak, szerették volna, ha megyek, akkori állapotom még meg is engedte volna, és egy pillanatra még a kacér gondolat is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha egyből sztorit is vinnék nekik – beteg voltam, legyőztem, visszatértem, blabla. Aztán nyilván ezt félretettem, és megköszöntem, hogy gondoltak rám, de engem vár az egyetem most már tényleg szeptembertől, sajnos nem mehetek.

Ó, és hogy Sacit mennyit bombáztam ebben az időben gitárkottákkal! (Ja, bocs, Saci a gitáros leányzóm/csoporttársam/barátom, aki nem lenne képben még.) Én csak válogattam, ami tetszik, ő pedig csak kedvesen helyeselt mindenre. De ő is aktív volt ám! Ebben az időben kezdte elég komolyan írogatni a verseit, amiket meg is zenésített. Mindig elküldte őket, sokkal tervezgetni is kezdtünk.
Időközben blogot is indított, lessétek meg: http://s-b82.webnode.hu/ :)
Aztán lett egy klip végül, de mennyire véletlenszerűen! Arra azóta is büszke vagyok.

Az igazság tehát az, hogy ez az időszak igencsak produktív és kellemes volt.

Lelkileg egyensúlyban voltam, úgy tűnt, minden a lehető legnagyobb rendben. Sokat segített, hogy családom, barátaimra, barátnőmre mindig számíthattam, ez viszont bizonyos. Egy trükk volt igazából, mozgásban kellett maradni. Kellettek célok, tervek, tevékenységek, és akkor már volt is értelme a napnak, még ha kissé bezártnak is érezte magát az ember. A gyógykezelés börtöne itt már jócskán oldódott, magabiztosan hittem benne, hogy végeztem, győztem. Sőt, inkább úgy mondom, nem is nagyon aggódtam rajta. Éreztem, hogy jól vagyok, így csak tettem tovább a dolgomat.

Hogy mennyire hiba beleesni egy ilyenbe, arról nem tudok nyilatkozni. Nem érzem magam kompatibilisnek eléggé a témában. Egy viszont biztos, a daganatos betegségek, különösen a Non-Hodgkin limfóma visszatérő vendég. Viszonylag könnyen kikerül a képből, de ugyanolyan könnyen és gyorsan vissza is kerülhet oda. Ezt az egyet talán ajánlom mindenki figyelmébe, a többit saját lelketekre bízom.

loading...


Szólj hozzá Te is!