2022-08-19 23:02:37, Boldog névnapot Huba !
Kereés az oldalon

Három lélek, egy barátság

Németh Klaudia - 2016-11-18 00:00:00
PszichoPubi
barátság igaz barátság

Az életünknek vannak pontjai, amik nélkül teljesen üresek lennénk. Nem tudom elképzelni az életem a családom, az önmegvalósítás, hobbik, munka, szerelem nélkül, de a mindennapjaim egész biztosan teljesen üresek lennének barátok nélkül. Igen, a barátok az ember választott családja. A barát az, akivel együtt nevethetek, együtt sírhatok, aki mellett nem kell megjátszanom magam és lássuk be, a monoton, kötelességgel teli mindennapokban kellenek ezek az igazi őrült pillanatok. Nélkülük ezt elképzelhetetlennek tartom. A barátság egy valódi szimbiózis az emberek között, melyből táplálkozva mindig értékesebbek és többek leszünk.

2016_1118202426_friendship-cover.jpeg

Egy apró, szürke szobában ülök a földön. Hűvös van, még hidegek a falak. Tíz éve nem lakott itt senki. Nem is olyan rég a vakolat még omladozott. Romos volt pont, mint az életem.

Egy apró, szürke szobában ülök a földön. Narancsillatú füst járja át a teret, ahogyan a Shisha kézről-kézre jár. A hömpölygő füst fehérségében pedig a szavak és a kacajok is otthonra találnak.

Csendben figyelem őket, a két legjobb barátnőmet és azt, hogyan kapcsolódik össze általuk a múltam és a jelenem.

10 év különbséggel lettek szerves részei a mindennapjaimnak. Akkor kaptam őket az élettől, mikor a legnagyobb szükségem volt rájuk. Általuk hittem el, hogy az egyik legnagyobb közhelynek is van valóságtartalma; a romok között is nyílik még virág.

12 évvel ezelőtt arra eszméltem fel, hogy lett egy igaz barátom. Egy kislány, aki nem kérdezte szükségem van-e rá, kész vagyok-e egy örök szövetségre ilyen fiatalon. Nem kérdezett, csak kaptam őt egy életre. Egy fiatal lányt, akivel rapzenét hallgattam, fociztam, labdáztam és bújócskáztam. Ő volt az, akivel az iskolás szünetek élettel és tartalommal töltődtek meg. Egyszerű sztorinak tűnik, nem igaz? Tucatnak és átlagosnak hangzik és olyannak, ahogyan minden 10 éves gyerek él. Akkoriban viszont ő az egyetlen jó dolog volt az életemben, ugyanis ebben az időben váltottam iskolát, mert bántottak, kirekesztettek és egy barátom sem volt. Gyűlöltem a suliban, de annál is jobban gyűlöltem otthon lenni, hiszen ugyanekkor váltak el a szüleim is, ami fenekestől fordította fel a lelkivilágom és minden addigra kialakult nézetemet az emberi szeretetről, bizalomról.

Ez a kislány, aki mára felnőtt nő, akkoriban az életemet mentette meg. Neki köszönhetően kezdtem újra hinni az emberi jóságban és mertem bízni másokban, bár leginkább benne. Az évek pedig szaladtak velünk. Nem volt kérdés, hogy sorsunk kirakója már sohasem lenne teljes a másik nélkül.

Ott voltunk a másik életének minden fontosabb szakaszánál. A 10 éves kislányokból kamaszodó tinik lettek. Elballagtattam és alig vártam, hogy egy év múlva én is gimis legyek és a szünetek újra vele teljenek meg. A hétköznapok legfontosabb pillanatai a sulis folyosón történő „randik” voltak, amikor is megbeszéltük a dolgainkat, vagy az aulából lestük az épp aktuális szőke hercegem. Majd a vállán sírva kaptam új erőre az első szerelmi csalódásom után.

Jó kamasz módjára mi is szerelmesek lettünk. Felnőttünk, dolgoztunk és igyekeztünk helytállni immáron a nagybetűs életben, ahol már nem volt helye bújócskának, akkor sem ha néha csak erre vágytunk volna. Nem kapott szerepet a folyosós beszélgetés, a fesztelen játékok. Észrevétlenül koptunk ki egymás életéből egy időre.

Amikor arra eszmélsz, hogy az egyetlen támaszodat is elvesztetted, vele együtt veszik a hited és minden, amit a barátságról valaha gondoltál. Soha nem éreztem utána, hogy ezt a helyet lehet pótolni a szívemben. Sokan küzdöttek és akarták megkapni azt a szerepet, ami neki járt, de pótolhatatlan volt. Ő az a barát, aki nélkül sohasem lehettem volna teljes.

El kellett telnie pár évnek, mire egy törékeny, de annál színesebb lélek szó szerint bevillant az életembe.

A legjobb dolgok váratlanul toppannak be, nem számítunk rájuk, észrevétlenül lopakodnak be a mindennapjainkba. Ő pontosan ilyen volt.

2016_1118202426_friendship.jpg

Felnőttként megélni a barátságot már egészen más dolog. Eddigre már tapasztaltabbak leszünk és sokkal bizalmatlanabbak vagyunk. Legtöbben nem hiszünk már a csodában, és jobb esetben megtanuljuk, hogy elsősorban csak magunkra számíthatunk és a boldogulás nem lehetetlen egyedül sem.

Ez a barátság egy fotózással indult. Afféle önbizalom-növelő tréningnek szánta, mint sok más nőnek már előttem és utánam is. Egy igazi fotós, aki a szakmáját nem munkának, hanem hivatásnak éli meg. Úgy érzi, meg kell mutatnia az embereknek, hogy csodálatosak és egyediek. Ebben rejlik az ő egyik legnagyobb varázsa.

Magabiztosan. Soha nem várt el tőlem semmit. Nem akarta pótolni más barátok szerepét, nem erőltette rám az akaratát. Ha kellett csendben ültünk egymás mellett. Ha úgy adódott ő Spongyabobot nézett, én meg ACDC-t énekeltem a fülébe.

A nevetésünkbe a fél ország beleremeg, de volt mikor az egész kontinensünk is kapott belőle, mert ő Németországban élt, miközben én itthon bontogattam a szárnyaim. A hülyéskedés az egeket veri, ha minket összeengednek egy társaságba Ülök és nézem őt. A nőt, akivel kölcsönösen formáltuk egymást. Hol van már ez az ártatlan nő, aki a Tisza partra lesétált a Canon gépével a szürke mackónadrágjában?

Velem vízipipázik, bulizni járunk, vodkasprite-ot iszunk, rock koncerteken csápolunk, nyaralunk, kocsikázunk, lerobbanunk és együtt sírunk, gubbasztunk egymás mellett csendben, ha kell. Ugrunk egymás rezdülésére és szavak sem kellenek, hogy tudjuk milyen a másik lelkiállapota. A legjobb, hogy együtt valami maradandót és megismételhetetlent alkottunk. Valódi karakterekké és egyéniségekké váltunk, amiben egymást csak tovább építjük.

2016_1118202426_vizipipa.jpg

Most itt vagyunk...

Egy apró, szürke szobában ülök a földön. Narancsillatú füst járja át a teret, ahogyan a Shisha kézről-kézre jár. A hömpölygő füst fehérségében pedig a szavak és a kacajok is otthonra találnak.

Két felnőtt és határozott nő ül velem szemben. Azért ez a két nő, mert nélkülük ma nem ez az ember lennék. Így vagyok teljes, velük. Ez az a szimbiózis, amit már senkiért sem adnék fel.

Kétféle barátság létezik.

Az egyiket gyerekként kapjuk, hogy egy életen át kísérjen. Ő megtanít hinni az emberi jóban és őszinteségben.

A másikat felnőttként kapjuk, mert megértél rá, hogy a barátod legyen. Ez egy egyszerű történet rólam, amivel talán nem hatok a lelkedre. Azért lásd meg benne kicsit önmagad! A barátság a legnagyobb kincs, amit az élettől kaphatunk. Ez egy törékeny kincs, amire nagyon vigyázni kell és minden alkalommal ápolni. Ne hagyd elveszni, de ha megtetted mindig legyen hited és erőd üres lapokkal, de mégis ott folytatni, ahol abbahagytátok! Mert a barátaid lesznek azok, akik életed legfájdalmasabb estéin az ablakodat verik, hogy engedd be őket, mert most nem maradhatsz egyedül. Ők lesznek azok, akik előtt nem kell sohasem megjátszanod magad, akkor sem, mikor mindenki más azt várja, hogy mosolyogj. A barátoknak zokoghatsz is, de készülj, mert a könnyeidből is mosolyt varázsolnak majd.

Ha most engem megkérdeznél kedves olvasó, hogy képzelem el magam 70 évesen, azt mondanám, fogalmam sincs. Két dologban biztos vagyok, hogy lesz macskám, és hogy piszok dögös szivarozó nagymamák leszünk a bőrfoteljeinkben ezzel a két nővel. Jelenleg nekem ennél nincs is fontosabb.

Most megyek, hisz körbe ért a vízipipa és újra én jövök.

*

képek forrása: wallpapers.style, indyarocks.com, cytblog.cytmedia.netdna-cdn.com

loading...


Szólj hozzá Te is!