Nem tabu rovat

Egy hétköznap mozzanatai szavakban, mégis érzed és átéled.

Mikor kicsi voltam és sokat játszottam az utcán, gyakran elsétáltam egy különleges rózsabokorhoz, mely az úttest mellett virágzott. Ámultam a különböző színekben pompázó árnyalatain

Arra jutottam, hogy annyira szomorúnak tartom, hogy manapság túl sok nő küzd azzal, hogy nem szereti, nem tudj elfogadni önmagát. Ehelyett elárulja saját önvalóját, megtagadja magát, és megpróbál még több hamis szerepet, még több sminket, még több semmitmondó, hivalkodó ékszert, még több ruhát bevetni.

Tavaly ilyenkor a fináléhoz közeledtünk, már ami a gimis éveimet illeti. Emlékszem, egyáltalán nem szorongtam attól, hogy hamarosan érettségiznem kellene, mert annyira el akartam végezni, hogy már nem érdekelt semmi ezzel az egész vizsgás hercehurcával kapcsolatban. Csak legyen vége. Májusban, amikor nagyban tanult mindenki a szóbelire, megismerkedtem G-vel, aki picit elvitte a figyelmem a tárgyaimról (érthető okokból). Persze Rá, csak jó dolgokat lehet fogni.

Az meg van, mikor Józsi bácsi 20 év három műszakozás után hirtelen a gyárban szívrohamot kap és meghal?

Lassan negyedévszázados leszek. Szörnyű leírni és kimondani is. Közeledik a 25. születésnapom, ami hát valljuk be mégis csak egy vízválasztó. A női magazinokban is azt olvastam, hogy csomó minden van, amit a 20-as éveimben még megtehetek, de 30 évesen már lehet, hogy nem kellene. Vagy azért, mert nem illik, vagy azért, mert már nem tesz jót az egészségemnek. De így, hogy hamarosan felfelé kerekítjük a huszas éveim, muszáj eldöntenem, hogy hogyan élem tovább az életem.

Keressük a szerelmet, vagy inkább várjunk rá? Véleményem szerint a legaktuálisabb téma manapság a társkeresős ismerkedés. Baráti körömben tapasztaltam, hogy sokan belevágnak ebbe az ismerkedési formába. Az, hogy működik vagy sem élethelyzet függő és leginkább a saját motivációnktól is függ.

Történik, ami történik… Háború, erőszak, igazságtalanságok, minden…

Rohanó világ, Siető birkák.. Hát, én is futottam.

Azt mondják, hogy életünk és személyiségünk alakulásában a szülőknek, a családunknak és a tanároknak van a legfontosabb szerepe. Az ő dicséretük esik a legjobban és egyben az ő bántásuk fáj a legjobban… Ám egészen biztosak vagyunk abban, hogy ez valóban így van? Én azt mondanám, hogy az ő szerepük kulcsfontosságú, de mellettük van egy másik lényeges tényező. Ugyanis a gyermek érzéseinek és magának az egész lényének a legnagyobb fájdalmat nem más tudja okozni, mint egy MÁSIK GYERMEK.