L.L. Taylor cikkei rovat

Elterjedtebb nevén Te is ismered… Sőt, lehet, hogy a kertedet is díszíti! A hóvirágról van szó. Manapság már kevésbé tulajdonítunk jelentőséget a virágok üzenetértéknek, pedig rejtett szimbólumok egész sora kapcsolódik hozzájuk.

Nem lenne teljes ennek a különleges világnak a bemutatása, ha kihagynám az egyik legizgalmasabb területet: a versenyzést. A következőkben ennek folyamatairól, szabályairól, lehetőségeiről és jelenéről mesélek.

Az első részben a saját tapasztalataim és benyomásaim alapján szerettem volna egy képet mutatni arról, hogy valójában mit is jelent a „rudazás.” Most pedig további konkrétumokkal igyekszem közelebb vinni az olvasókhoz ezt az elképesztő sportot.

Új kérdőív és interjú sorozatunk mélyebb betekintést enged íróink személyiségébe. Reméljük ezzel kicsit közelebb kerülhetünk olvasóinkhoz.

Korábban nem voltam oda a sportolásért. Egy kicsit sem. Mondjuk kamaszkorom pörgésében szükségtelennek is éreztem. Azután az egész-nap-az-irodában-ülős napok, hetek, hónapok jelezni kezdtek. Húszévesen fájt a minden (is). A hátam meg kimondhatatlanul. Ez ellen bizony tenni kellett.

Elbújni a lüktető újban. A KEZDETben. Annyira finom és puha ez az energia…körbefon, mint egy gyapjútakaró. Csiklandozó gyomorpillangók szárnyrebbenése fodrozza szét az érzést, hogy a test minden pontját körbejárhassa a friss rezgés.

Mindannyiunk lelkében léteznek pici fáklyák. Egy emberi ésszel felfoghatatlan és megérthetetlen, okos terv részeként, gondosan vannak elhelyezve pontosan ott, ahol lenniük kell. Bizonyos történések hatására, az események által kiváltott szikrák lángra lobbantják őket és a fény gyengéd öleléssel olvasztja magába a sötétséget. Így születik a felismerés. Mindaz, ami addig nem látszott, jól kivehető, érthető, tiszta egyértelműséggé változik.

"Mi ragyog a gömbön, az adventi koszorún, a fényfüzéreken túl? Van egyáltalán valami? Pislog még a tűlevelek között az a régi melegség és hála, ami egykor izgatott kisgyermek módjára ugrálta körbe az ünnepet? Szeretném azt mondani, hogy igen. Szeretném azt HINNI, hogy igen."

"...az alkotás felelősségteljes folyamat. Sorsot adsz valaminek, ami egy felsőbb minőségből jön. A lelked darabjait teszed halandóvá. De miért cselekszünk így, ha valahol a tudatunk „jól-értő” ősbölcsességével nagyon is tisztában vagyunk vele, milyen kockázatokkal jár mindez?"

Önmagunk szeretetével kell kezdeni. Hogy elinduljon az emlékezés folyamata. Ennek első lépése pedig az elfogadás. Ez talán még mások elfogadásánál is nagyobb feladat….hiszen „én mindig ott vagyok magammal”…Megvan az a tulajdonságunk, hogy imádjuk a tökéletességet hajszolni, ma pedig ezt már mesteri szintekre emeltük…aminek az lett az eredménye, hogy nem bírjuk elviselni valódi lényegünket. (Nemhogy szeretni!) Pedig itt, ebben a világban és időben, amiben mi létezünk, tökéletlenség van.