Beszéljünk másról rovat

Atomtóth Árpád: Paksi Sugárkoszorú
S a dózis így beivódott minden szervembe
Májamba éppúgy, mint a csontvelőmbe,
Égő csipkebokor lett hát drága testem,
S Radioaktív leszek többezer esztendőre.
Bővebben
Egy gyerek, mint élet (ötödik rész)
Másnap reggel ki sem tudtam kelni az ágyból. A fejem mintha szétrobbant volna, a végtagjaim sajogtak, és majd bepisiltem. A reggeli, frissen lefőzött kávé illatától pedig majd hánytam.
Bővebben
"Így nyírtok ki..." II.
Milyen volt szép zománca, nem tudom már,
De látom a cseréptől rőtek a mezők,
Ha száz darabra tört a sárguló máz,
S a kúttól vissza már nem látom Őt.
Milyen volt fülének íve, nem tudom már,
De, mint pocakja gömbje, oly kerek,
A kapatos szolgabírónak, ki a korsóra jár,
Sörtől degesz bele maj’ megreped.
Bővebben
Egy gyerek, mint élet (negyedik rész)
Kopogtak az ajtón. Megijedtem, és hirtelen nem is tudtam mire vagy kire számítsak. Remegő lábakkal próbáltam megindulni a bejárati ajtóhoz. Ám, a férjem megelőzött az ajtó nyitással, így ő látta meg elsőként a két rendőrtisztet.
Bővebben
Egy gyerek, mint élet (harmadik rész)
Az egész testént kékes-zöldes foltok éktelenkedtek. Érintésükre a fiam felszisszent. Az arcán egy véres seb is húzódott a bal szeme fölött. Amikor végeztem, felöltözött pizsamára.
A kezemet fogta, és húzott maga után, be a szobájába.
Bővebben
Értekezések a Kultúrpokolból IV. Szakértők a sör mellől
...mindannyiunkban megvan a kép, amely szerint Okos József munka után kirendeli a Kőbányait egy tüske kíséretében, ami jobb esetben féldeci Unicum, rosszabb esetben mondjuk valamely matróz-szeszesital, majd a „hogyvagypetikém”, meg a „rohadtfőnökszopatpedigmegmundtukneki” után kellőképpen felkészült a tüske beverése után a következő lépésre.
Bővebben
Az Öt Kör
Az első hajnal,
A tó vizén csillanó,
Táncoló remény.
Második lesz, a
Suhogó fenyő éle,
Lágy csendességgel.
Bővebben
Egy gyerek, mint élet (második rész)
A konyhában ültem. A hűtő zúgott, kintről az eső kopogott az ablakon. A vacsorát megfőztem, meg is terítettem már. A fiam a házit írta. A férjemet vártam. Csendben ültem, néztem milyen rendbe raktam, és azon gondolkodtam, hogy talán az apja szavai hatására megváltozik Kyle.
Bővebben
Kamuoldal: így ismerd fel!
Mindig valamilyen ezoterikus misztikum rejlik a címben, ha ezt felismerjük, már rá sem kell kattintani. Példák: szabadonébredők, újvilágtudat, rejtélyekszigete, titokterminal, világfigyelő, világtitkai (bármilyen figyelő végződés), felfedés, eredet, és minden, amiben a titok szerepel. Továbbá ha „ufo” szó szerepel ezekben, akkor is biztosan kamuoldalra bukkantunk.
Bővebben